A legvidámabb teherautó-sofőr
Teszt: Toyota Hilux 3.0 D-4D
A 171 lóerős olajkályha jópofa; ritka dolog, hogy 2982 köbcentiméteren csupán négy henger osztozzon. A 103 milliméteres löket meglehetősen hosszú, ennek köszönhetően a 360 newtonméteres nyomaték már 1400-as fordulatszámtól jelentkezik, és egész 3200-ig tart, ez pedig már bőven az emberi tűréshatáron túl van, nincs szívünk addig forgatni, na meg nem is szereti. Hopp, a váltó majdnem kimaradt. Nem valami high-tech darab, finoman ugyan, de lassan, komótosan váltja a négy fokozatot és az overdrive-ot, ezért előzéskor előre kell kalkulálni, eltart egy darabig, míg a nagy testen végigfut a stimul és meglódul a batár.
Márpedig ha meglódul, tényleg oda kell figyelni, hiszen a 360 Nm nem hazudik, és bizony elsőre ijesztő is lehet, ahogy megindul velünk a szoba. A gyári 11,9 másodperces gyorsulás nem eget rengető érték, de teljesen más élmény egy száguldó magaslesből. Rettenetesen becsapós a fölényérzet, alacsonyabb ingerküszöbűeknél könnyen előjön a „takarodj, mert eltaposlak” érzés. Na, pontosan ők azok a pickupsofőrök, akik rámásznak az ember hátára, csikorgó gumikkal és index nélkül fordulnak ki a mellékutcából, és a zebra számukra csak egy elütni való állat.
Bevallom, féltem az automata váltó − nagy súly kombinációtól, az álmoskönyv szerint sem filléres válságautó egy ilyen. Igazam is lett, a gyártó által megadott 11,7 literes városi átlagfogyasztás nem lett meg. Helyette 9,5 virított a központi kijelzőn három nap városi csordogálás után. Értik ezt?
A futómű persze pattogós, a hátsó laprugóknak idejük javarészében alig akad dolguk, üresen bizony szarnak a munkára és csak vannak: hadd pattogjon a plató, ők pihennek. Elöl egy kicsivel jobb a helyzet, de Winklernek is feltűnt, hogy az orra szintén jobban pattog, mint kéne, helyenként nem győzi kompenzálni a hátsó traktus mozgását, ilyenkor finoman remeg az alváz a fenekünk alatt.
Persze a főváros útjain tán még egy légpárnás sem tudna zökkenőmentesen átsuhanni. Annak ellenére, hogy elsődlegesen nem urbánus környezetbe tervezték, egész jól megállja a helyét itt is. Parkolóhelyet találni szinte lehetetlen, és fokozottan oda kell figyelni a többi közlekedőre, ennek ellenére különösebb gond nélkül jártam kis útjaimon vele. Érdekes, mennyire másképp viszonyul a többi közlekedő az emberhez, ha az történetesen egy jókora kisteherautóval közlekedik: beengedik, előzékenyek és türelmesek. Csókolom, miért nem lehet ilyen mindig?
Persze mit sem érne az egész próba terepjárás nélkül, ezért egy verőfényes hétfő délután elnéztünk az AdventureLand direkt e célra épített pályájára. Elakadást, lapátolást és anyázást vizionáltam, de talán nem meglepő, hogy semmi drámai nem történt. A jókora alvázas csak egykedvűen járt-kelt le s fel. Még akkor is csak tört előre, mikor én már elfehéredett ujjpercekkel szorítottam a kormányt. Egy akadály, egy mordulás a motortérből, és már meg is oldódott a probléma. Felezőt is csak azért kapcsoltunk helyenként, hogy kíméljük a motort, ne kelljen fölöslegesen neki nem tetsző fordulatszám-tartományokban forognia. Jelenlévő hétpróbás instruktorunk szerint is pickup létére szépen mozgott, fordult, több komolynak hitt SUV-t is gond nélkül átlépett volna. A Landcruiser-4Runner-génekből csak örökölt valamennyit. Persze a semmirevaló fellépő leért egy kaptatón, legközelebb az lesz az első, amit ledobunk róla, de ez mit sem változtat a tényen, hogy a Hilux nem jön zavarba a hegyoldalban sem.
Mindez azonban csak múló szeszély a teherautó-zen felé vezető úton. Mert van olyan, nem is kell hozzá sok, csupán egy napsütéses, tavaszi reggel. Az ablak lehúzva, a dízel megnyugtatóan vartyog, a turbó finom fütyülése pedig már csak hab a tortán. Egy kis hidraulikasziszegés hiányzik csupán, és tökéletes az illúzió.
Olvasóink írták
3 gyerekig családi autónak is megfelel, terepjárónak, utazóautónak is megállja a helyét. Kissé körülményes a parkolás a belvárosban, sportos vezetésre nem az igazi, de remekül használható, és ha az ember kirándulgat, komoly terep sem jelent neki kihívást.
Írjon ön is ítéletet !
Ennek azonban ára van, bruttó 8 094 000 forint, ami nettóban is 6 745 000. Ha megnézzük a konkurenciát, rájövünk, hogy a mákanévért elkért felár nem éppen kevés, cserébe a Hilux motorja a legnagyobb és méretben is kicsivel túlnő a többieken. A Nissan NP300 DoubleCab ára ugyan "csak" 5 563 200 Ft, ennyit ad meg a honlap, nagy valószínűség szerint ez nettó ár. Valamivel kisebb, motorja gyengébb. A luxus pick-up, a Navara 6 993 000-ról indul. A nálunk is járt dupla kabinos Mazda BT-50 5 209 000 nettóról rajtol. Mindenki döntse el maga, megéri-e a pénzét. Rövid volt az idő, amit nálunk eltöltött, de ismerve az elődök strapabíróságát minden bizonnyal nem forgolódnék álmatlanul, ha ezt választanám.
Egyetért? Vitatkozna vele? Véleményét elmondaná másoknak is?
Tegye meg a publikáció blogposztján !
Jobbról-balról elsuhannak a többiek, kicsik, nagyobbak, mindenféle színben pompázik a közlekedők tömege, egyetlen színes, kavargó masszává olvadnak össze, és ez a massza körbeveszi-körbefolyja a Hiluxot, mint sebes patak a lassan gördülő sziklakövet. Apró gázfröccsökkel közlekedem csak, nincs itt lámpás gyorsulás, csak nagy nyugalom. A kátyúk nem ellenségek többé, fentről lehet stírölni a lányokat, nekik persze mindörökre bunkó terepjárós, jobb esetben prosztó vidéki maradok, de ez akkor és ott egy kicsit sem érdekel. A rádióból éppen Bon Scott nyomja a Ride Ont, lehúzódok egy motorosnak, beint a lábával, nincs mit, haver. Oldalról átjönne a sávomba egy fehér Fabia, mutatom felé, jöjjön csak. Hitetlenkedő csodálkozás, majd óvatosan elindul befelé, elém. Megköszöni és nem érti, pedig nincs ezen mit csodálkozni: én egy jó fej teherautósofőr vagyok.
