Kétszer is járt már nálunk Nissan Pickup, mindkét alkalommal a Navara fantázianevű csúcsmodell. Először Égő Ákos kolléga csalódott egy kicsit az egyszerűbb kivitelben, aztán pedig én a Navara Plus nevű automataklímás-CD-váltósban. A mezei alap-Pickupban nem csalódtam, ez a gép nem ígér többet, mint ami benne van.
Gyerekkoromban a közeli zöldségesnél egy piros színű B2200-as Mazda teljesített szolgálatot, mint személyzet- és áruszállító jármű. Akkor, a Skodák, Ladák, Zukok és Nysák világában még úgy éreztem, ez a világ legjobb autója. Van neki hatalmas csomagtartója, ha levesszük a dobozt, akár zsiráfot is szállíthatunk vele, ugyanakkor ötszemélyes, ráadásul - akkor még a távol-keletiekre is ezt mondtuk - nyugati! Hogy ráadásul még takarékos dízelmotor is hajtja, csak szolidan mért hab volt a tortán a 86-os benzin és az ÁFOR-kutak idején.
Aztán lassan beszivárgott hozzánk az autópiac valamennyi résztvevője. Kiszínesedett a paletta, és a pickupok elfoglalták méltó helyüket a haszonjárművek világában. Néha egy-egy összkerékhajtású, felspoilerezett modell próbálkozik a kitöréssel, és megpróbál visszaigényelhető ÁFÁ-s luxusterepjáróként lopózni a köztudatba, ilyenkor íródnak a csalódott Navara-tesztek. Mostani tesztautónk, a négyajtós-ötszemélyes-hátul hajtott Nissan Pickup szerencsére egy pillanatig sem akar személyautónak tűnni. Őszinteségéért tiszteletet és megbecsülést érdemel!
A legolcsóbb Pickup (3.990 000+Áfa) már külsejében is szerény. A Navarák, krómbozótrácsos Mitsubishi L200-ak hivalkodó metálfénye és színezett lökhárítója után a Pickup butácskán jóindulatú tekintettel bámul ránk. Nincs is értelme a sok csicsának, az 1580 kilós saját tömeg, a kilenc centivel öt méter feletti hossz, az 1,72 méteres magasság és az 1825 mm-es szélesség önmagában is tekintélyt parancsoló. A személyautókhoz szokott ember első használatbavételkor mosolyog az eltúlzott méretű lámpákon és a fényezetlen lökhárítón, ugyanakkor csak oldalvást meri megközelíteni az irdatlan kerekeken terpeszkedő nagy testet.
Jól áll a Nissannak a gyári doboz a platón. Kellemesen arányossá varázsolja a magas kabin mögötti teret, a hátsó ablak szöge szépen zárja az oldalsó sziluettet. Praktikus a külön nyitható, sajnos külön kulccsal zárható üvegajtó és a lebillenő hátfal. Kutyák számára fóliázott, hővédő oldalablakok és nyitható napfénytető varázsolja luxusúttá a Pickupozást. Ha olyan árut szeretnénk elcipelni, ami már nehezen fér be a tetővel lezárt térbe, csak hat pillanatszorító-szerű kapcsot kell leoldanunk. Az ötüléses kabinhoz kapcsolódó kompromisszum a rövid, 1424 mm-es rakfelület: már egy fennhagyott első kerekű mountain bike bepakolása is tetriszes tapasztalatokat igényel.
A Pickup így pucéran, kiegészítő optikai felszerelések nélkül még drabálisabb, mint mindenféle ködlámpákkal, bukókerettel és bozótráccsal tupírozva. Csak meztelen vas mindenfelé, hatalmas mennyiségben. A közlekedőpartnerek számára is riasztó látvány a gép, elöl fényezetlen lökhárító, hátul még az se, reszkessetek, követési távolságot nem tartók! A vezetőülésből is érezni, hogy nagy, nehéz alkalmatosságot terelgetünk - és talán épp ezért olyan könnyű nagylelkűen átinteni a hosszú motorházfedélen trónoló intercooler-fedél felett egy-egy sávváltással, vagy besorolással kísérletező bátortalan autósnak-motorosnak: menjél csak, kis sérülékeny!
A kétkerékhajtásos Pickupban éppen olyan kényelmetlenek az ülések, különösen a hátsók, mint 4WD testvéreiben. Elöl az alacsony padlót és a kényelmetlen kormányállást nehéz megszokni, hátul pedig hogy a térdünk a nyakunknak veszül, a fejünk pedig a kátyúk érkezésének ütemében döngöli a plafont. A hátsó traktus egyetlen pozitívuma a dönthető háttámla mögé rejtett dekoratív szerszám- és tartozékkészlet. A hátul középen ülő készüljön arra, hogy fejtámla híján balesetben egy mozdulattal fejelheti ki az autó és a hátsó doboz üvegét. A 2488 köbcentis, tizenhatszelepes, intercooleres-turbós vérbeli teherautómotor mindent átható csörgése és a szélzaj ott motoszkál folyamatosan minden utazó fülében.
