A forma és vezethetőség a legszembetűnőbb példája annak, hogy az Insignia esetében az Opel tényleg mindent bevet a siker érdekében. Noha Nyugat-Európában a középkategóriás limuzinok piaca az elmúlt hat évben jelentősen összement, azért még mindig fontos szegmens. Tömeggyártók számára többnyire ez a csúcskategória, itt szereplő modelljükkel próbálnak a prémiummárkák komolyan vehető vetélytársává válni. Ezzel szemben a presztízsgyártóknak ezek a húzó, nagy mennyiségű eladást produkáló típusai, amelyekkel igyekeznek a tortából minél nagyobb szeletet kiszakítani. A harc tehát öldöklő, és csak a legjobbak lehetnek valóban sikeresek.
Eddig az Opel a legnagyobb jóindulattal is csak a szürke középszert hozta, legfeljebb a flottamenedzserek találtak benne szeretnivalót. Mindez az Insigniával gyökeresen megváltozhat. Kellemes formák, jó minőségű anyagokból épített, élhető utastér, élményszámba menő vezethetőség és technikai újítások garmadája próbál kívánatossá tenni egy olyan márkát, amelyet mostanában legfeljebb a megbízhatósága miatt szerettünk. Vagy a Speedsterért, bár az igazából egy Lotus.
A vezetőülésben körbepillantva is azonnal látszik a formatervezői igyekezet. Nem túl hideg, de fémes hatású, hullámos vonalakkal díszített betét öleli körbe a műszerfalat, amire már mertek az egyenestől eltérő vonalakat is rajzolni a lakberendezők. A négy fő műszer sportos hangulatú, krómkeretes csövek aljáról néz vissza, a vaskos középkonzol tetején olyan szélesvásznú LCD kijelző figyel, ami néhány éve még a nappaliban se lett volna ciki. Hiába uralkodó a komor szürke és a halálos hangulatú fekete szín, az Insignia utastere valami megmagyarázhatatlan okból élhető, szerethető hely, ahol még egy nap vezetés után sem kap visítófrászt az ember.
Viszont nem igazán tágas autó az Insignia. Elöl pont a terebélyes műszerfal és a széles középkonzol miatt szűk a hely, főleg a lábtérben, oldalirányba. Szerencsére az ülés kellően alacsonyra süllyeszthető és messze hátra tolható, így hosszú, de nem túl széles emberek azért elférnek az első fotelekben. Hátul sem sokkal szellősebb a kocsi, bár átlagos vezető mögött azért lehet terpeszkedni. A lejtős, szemre tetszetős tetővonal miatt langaléták feje hamar koppan a plafonon, és középen ülni ebben is túlságosan intim.
Hiába lett a Vectránál arasznyival nagyobb autó az Insignia, a csomagtartója sem hatalmas. Papíron ugyan 500 liter, de három felnőtt 5 napra szánt cucca, két hódeszkával és egy pár síléccel elég neccesen fért be. Nehezíti a pakolást, hogy a hátsó futómű miatt buckás a padló, ráadásul az innen-onnan betüremkedő részek miatt legfeljebb kis táskákkal lehet kihasználni a teljes térfogatot. Vagy folyadékkal, de a felolvadó, majd újra megszilárduló ruházat kifejlesztésével még adós az emberiségnek a divat világa.
Nem marad adósa viszont a kütyübuziknak az Insignia. Az útviszonyokhoz és vezetési stílushoz alkalmazkodó, FlexRide elnevezésű futómű, a Haldex rendszerű, adaptív összkerékhajtás, a táblákat felismerő, Opel Eye nevű kamera és az egyszerűen zseniális, AFL+ kódnév alatt futó, szintén a körülményekhez alkalmazkodó, azaz adaptív fényszórók mind kitűnő téma a baráti mesedélutánokhoz.
Adaptive Forward Lighting, AFL+
Kevés ilyen káprázatos újdonság jelent meg mostanában új autókban, és ezt tessék nyugodtan szó szerint érteni. Az Insignia világítástechnikája pazar fényárral árasztja el az utat, ráadásul tényleg csodálatosan képes alkalmazkodni szinte minden forgalmi szituációhoz. Városban rövidet és széleset, azon kívül pedig hosszan elnyújtottat világít. Magányosan az országúton feltolja a reflektort, ha valakit utolérünk vagy jönnek szembe, akkor pont a megfelelő ritmusban kapcsolja le. Indexeléskor a kanyarlámpája bevilágít a hónaljunkig, de a kacskaringós szerpentinekre is felfesti az ideális ívet. Annyira zseniálisan jól működik, hogy az ember azonnal ilyet akar a saját autójába is. A gyalogosokat, bicikliseket még nem veszi észre a reflektor, és autópályán az elválasztó fölött is bevakít a kamionfülkékbe, ha nem avatkozik közbe a sofőr, de egyébként két hét alatt soha nem kerültem vele olyan helyzetbe, amikor hibázott volna. Nagyon kéne.
Legyen ön az első, aki az Insigniáról ír!
Az viszont egyelőre erősen kérdőjeles, hogy a vevőknek az Isignia mennyire kéne. Az 5,5 millió forinttól indulóárral ugyan (a 4 ajtós, 2.0 CDTI Cosmo tesztautó alapkivitelben 7,8 millió) kifejezetten jó ajánlat, de ma a diszkont ajánlatokért se nagyon kapkodnak a vevők. Ha dübörögne a magyar puma, akkor számolatlan mennyiségű flottamegrendelésre és Opel-rajongók hosszú tömött sorára számíthatnának a kereskedők, de ilyen ínséges időkben a természetes célcsoport jelentős része inkább kivár. Viszont az egyre kevésbé vállalható üzenetet közvetítő, nagy prémiumautók tulajdonosai közül néhányan költség- és feltűnéscsökkentés közben könnyen megtalálhatják az új Opel limuzint. Ha így tesznek, nem is fogják annyira megbánni. Különösen, mert választékosan beszél magyarul.
