Meglepetés

Bumfordi, jellegzetesen jellegtelen formák, bizony, egy jó kis Laguna 1, autóban nem igazán az örök élet szinonímája. A Laguna 2 már a Renault avantgard korszakának nyitánya volt néhány úttörő megoldással, például a kártyás-gombos indítással. Minőségben-megbízhatóságban ez se volt sokkal jobb, kereskedők a megmondhatói, hogy a használt Laguna 2-esek 20-30%-kal az Eurotax-ár alatt adhatók el

A formájáról nem merek nyilatkozni: nemrég borzadva ócsároltam az új Mondeóét, aztán azóta szinte csak olyanokkal találkoztam, akiknek tetszik, az autót meg viszik, mint a cukrot, talán csak nem én vagyok a középkategória célközönsége. Bár a hamarosan érkező új Opel Vectra meg nagyon tetszik... Na mindegy, lényeg, hogy a Laguna 3-ba nem szerettem bele első látásra.

Amíg bele nem ültem. Az előző generáció belét nagyra értékeltem - a hangulata ugyan egy luxuskórboncnok rendelőjére emlékeztetett, de legalább valamilyen volt. Ez most nem különleges, csak nagyon jó. Gusztusos összhatás, minőségi anyagok, szép formák, ízléses részletek, még a szaga is kellemes. Minőségben vagy legalábbis minőségérzetben a Renault egyszerre csak megérkezett az élmezőnybe. Tudom, nehéz elhinni, de még az alap-Laguna is elmegy élhető, kellemes középkategóriának. Az ajtócsapódás a tudatalatti tényezők között alapozza meg a jó viszonyt.

Megérkezett az Alfa stílusú, rücskös, fekete műszerfalborítás, Péter Anna szerint rájabőr. Illetve "rájabőr", hiszen ő importál Mexikóból extrém veszkókat, csak látott már rájabőrt. A beltér fényeit is szépen eltalálták, fehér háttérfények és mutatók, fehér számok a kilométerórán és az LCD kijelzőkön.

A kézifék karja furcsán kacska szögben áll, nyilván dizájn, hogy valami szoft extrém is legyen, meg tán az ergonómiára is rá lehet fogni, bár egy kézifékkar szöge közel sem olyan fontos, mint egy Fiskars ásónyélé. A magasabb felszereltségű Lagunában úgyis villanyos kézifék van, igaz, azt én nem szeretem, egyébként is különlegesen értelmes vételnek tartom ezt a majdnem full fapad, 1,5-ös dízel Lagunát.

Idegesítően kakukkoló index és szörnyű váltó adják a működésről az első minőségi benyomásokat. A Renault csinált már jó váltókat, ilyen van például a Clio Sportban, de a váltási érzet abban se fényes. Hátrafelé a belső tükörben annyit látunk, amennyit a hátsó szélvédő enged, a többit kitakarja a páncélos C-oszlop meg az első fejtámlák.

A Renault valami csodálatra méltó makacssággal ragaszkodik a világ legpokolibb kezelhetőségű hifijéhez. Valahol Malajzia egy elmaradottabb szigetén, még a 60-as években tévedésből legyártottak nyolcvanmillió fejegységet, mert elromlott a komp, és a szárazföldön rekedt a minőségi ellenőr. Amikor befutott, látta, hogy ezek hasznavehetetlenek: egy kerek, tízforintosnyi lapot kell nyomkodni az alján, a tetején meg a két oldalán.

Gyorsan eladták hát a Renault-nak, mert egyetlen értelme, hogy valaminek még a váltónál is rosszabb a kapcsolási érzete. Kitapogatni reménytelen, muszáj ránézni, ami azért is rossz, mert ráadásul ronda. A magasabb felszereltségekhez már tekerőgombos fejegység tartozik, attól függetlenül én változatlanul a fapados 1,5 dízelt ajánlom hificserével.

És az okosabbik kártyával, mert ez a kártya ebben a formában értékcsökkentő tényező. Legalább kétszer annyi helyet foglal, mint egy slusszkulcs Állítólag ezen tárolják az autó szervizadatait is, de akkor is, idegesítő, minden nyitásnál elővenni. A Benz Patentwagennek lett volna ekkora távirányítója, ha. Tudom, hogy közgazdaságilag a szarrágás mozgatja az autóipart, az aranyáron adott extrák meg a rafináltan összeállított, fele-felesleges csomagok, de én a Lagunát alapban az okosabbik kártyával adnám. Főleg, hogy az érzékelők a hátsó ajtókilincsek mögött is ott vannak.

Úristen, egy nullkilométeres autó! Egy tényleg majdnem nullkilométeres: 18 km-t mutat az óra, amikor kikanyarodok a sztrádára. Óvatosan melengetem, meg persze próbálom nullkilométeres üzemmódra állítani az agyam: ettől nem várunk semmit, majd egy-kétezer kilométer múlva egyszer tán magához tér.

Egyébként is, mi történhetne egy 110 lovas kisdízellel egy Lagunában? Belehal a gályarabságba; a rabszolgafelügyelő hozza a kulcsot, kinyitja a bilincset, és két másik rab beledobja a tengerbe. Az 1,5 dCi karrierje nálam a Clióban indult, próbálgattuk, apám, mint a rakéta. A Renault az űrkutatási tapaszalatokat hamarosan a középkategóriában kamatoztatta: az 1,5 dCi-t a Mégane-ba rakták, ahol fajlagos teljesíménye jelentősen csökkent: elfogadható lett. Aztán berakták még a Grand Scénicbe is, de ilyesfajta torzszülött szerencsétlenekbe megpróbálok bele se gondolni. És tessék, a végzet beteljesedett, itt pörög szegény a gépházban.

A Laguna 3-ban új szakkifejezést találtunk fel: lábfejtér. Mert nincs.