Tudjátok, igazából mi ez? Kérdezte Papp Tibi. Már vagy öt perce nézegettük a Land Cruiser V8-at a garázsban, különös tekintettel a beltérre és a motorházra. Na? - kérdeztünk vissza, hiszen nyilván beugratós kérdés. - Hát egy kurva nagy Corolla.
A turbó közteshűtője például fent van a motor felett, de a levegőt nem a géptetőn vágott nyíláson át kapja, pedig az minden turbós autót dögössé tesz. Már a RAV4 is egész emberes tud lenni egy intercooler-beömlővel, Subaru Foresternél is abból látni, S Turbo-e, a Land Cruiser V8 azonban nem emberkedni akar: ez egy elegáns autó, ami inkább diszkréten meghúzódik valahol, mint Abramovics jachtja , ami nem fért be a szentpétervári kikötőbe.
Hanem, visszatérve a töltőlevegő-hűtő légellátására, elöl, közvetlenül a motorháztető alatt csúszik be a menetszél, amit három darab ide-oda ragasztott gumicső terel a megfelelő helyre. Na, egyrészt ez volt az, amiért Papp Tibi lecorollázta. A megállapítás igazságtartalmát a vezetőfülkében tett egyhetes tartózkodás után csak igazolni tudom: ez tényleg egy irtózatos nagyra nőtt Corolla. A beltéri luxus igazából csak egyszerű jólét, ami egy Corollából átülve sem vágja mellbe az embert.
Egyrészt, mert már egy Corollában lenni se kellemetlen. Másrészt a Land Cruiserben nem vág mellbe semmi, amivel például német luxusautók nyűgözik le az embert. Egyszerű, otthonos, jó minőségű anyagokkal, de semmi olyasmivel, amit érdemes lenne a szomszédnak mutogatni, hogy attól fogva irigykedve gyűlöljön. A fényezés nem drámaian narancsos, bár egy polírozást megérdemelne, a formát meg nem nagyon vennék észre, ha kisebb lenne. Csak hát még egy X5-ös BMW mellett is borzalmasan nagy. Nem fenyegető jelenség, formatervezési szempontból egész elegáns, de ez a majdnem öt méter x majdnem két méter x majdnem két méter a mi éghajlatunkon durva.
A vele való közlekedés második napján már nem is érzem olyan reménytelenül nagynak. A szokásos helyeimre ezzel is be tudtam állni, kicsit ugyan óvatosabban kell centizni, de ami összejön a Tehénnel, az a Land Cruiserrel se megvalósíthatatlan. Az meg végképp nem zavaró, hogy egy alacsony padlós városi buszon ülőkkel az ember egy magasságban van: ha nagyon jaszkarizni akarnék, még be is segíthetnék a keresztrejtvénybe.
A műszerfalon még azok a dolgok is ismerősek, amiket még sose láttunk. A fabetéteket alig vesszük észre, még a bőr-fa kormány se tűnik luxusnak – valahogy minden természetes, mint egy furcsa álomban, ahol egyszerre csak így néz ki egy Corolla, de mivel alapvetően másról szól az álmunk, nem akadunk fenn csekélységeken. A napszemüvegtartó picike, az enyémek közül a kisebbik se fért bele, a hamutartó mellett viszont van szivargyújtó is, plusz laptop/bármi töltő aljzat is. A kézifék normális helyen van, de az első ülések közötti könyöktámaszon igazából még kényelmesen elüldögélhetne valaki. A rekesz meg hűtött, és gyanítom, egy karton kóla is simán elfér benne.
Fél évszázad szép földi cirkálói
Minden indulásnál le kell okéznunk, illetve angolul ájegríznünk (I agree, mint elfogadom), hogy menet közben nem nyúlkálunk az érintőképernyőhöz, mert az balesetekhez vezet. Akkor se hagyhatjuk ki a félig-meddig jogi gombnyomást, ha eszünk ágában sincs használni a navigációt, ugyanis a hifit is az érintőképernyővel vezéreljük. Márpedig ez egy hatlemezes DVD tár, ami MP3-at is játszik, ami így vagy 50 órányi zenét jelent. Akkor viszont turkálnunk kell a lemezek, folderek és számok között, és én tényleg nem szeretném, ha közúton, menet közben bárki a Paradise Cityt keresgélné a három tonna közeli szörnyetegben.
Az elektronika ugyanakkor okosan barátságos, például ha hátramenettel kezdünk, az okézást meghagyja akkorra, amikor D-be rakjuk az automataváltó karját. Nem erőszakoskodik, tehát minden működik, csak mielőtt elkezdenénk a szórakozást, emlékeztet a veszélyekre. A biztonsági övért sem hisztizik, bármeddig guruljunk is lépésben, tempóra viszont pittyegni kezd, és ez már részemről teljesen oké, így kéne ezt csinálni. Ugyanakkor maradtak a programban egyértelmű hülyeségek. Például ha behajtottuk a külső tükröket, tolatáskor ugyanolyan szögben billenti le.
A tolatókamerával viszont van néhány gondom. Az egyik, hogy bár ez alapvetően luxus-extraként van beharangozva, főleg, hogy a képernyő íveket is számol nekünk, most már nyilván filléres, illetve pár száz forintos tétel. A baj pedig ott kezdődik, hogy klasszikus tolatóradar nincs hozzá. Tehát amikor először becentiztem a Land Cruisert a teremgarázs sarkába, a monitor nem figyelmeztetett, hogy a lökhárító kanyarja mindjárt hozzáér a falhoz, és figyelmeztető puttyogás se jött. Onnan vettem észre, hogy vége, hogy nem ment tovább. Kicsit meg is karcolódott a lökhárító, ami természetesen fényezett, aminek pont annyi értelme van, mint a tolatókamerának szonáros érzékelő nélkül. Ráadásul elöl sincs parkolóradar, pedig nagyon kéne
Jó pont, hogy a navigáció akkor sem anyátlanodik el, amikor elveszti a műholdjelet, és még a teremgarázsok mínusz sokadik szintjén is korrektül mutatja, milyen utcák merrefelé vannak felettünk. És ha bemegyünk egy alagútba, vagy bármi fedett helyre, az elektronika automatikusan visszaveszi a monitor fényerejét.
Viszont kicsit kretén a program, mint minden navigáció. Beviszem a címet, nyomok egy okét, de semmi nem történik, mert bár átvált egy másik képernyőre, ott még kér egy entert. Aztán ha megkapja, azt mondja, please proceed to the highlighted route, de semmiféle (r)út nincs hájlájtolva, amerre proszídelhetnék. Az még legalább 10-15 másodperc, mire megjelenik – navigációs programozónak nem lenne szabad felvenni szadistákat.
