A munka nemesít − még egy Daciát is

Például megtudhattuk, mennyi meló van egy kis trakta összehordásával. A daciások azt találták ki, hogy a rendelkezésre álló Logan furgonokkal és platós Loganokkal összehordjunk mindent a sajttájhoz, a hangosítástól a porcelánon át a piákig.

Előtte azonban fejtágítás és reggeli.

A fejtágítást nem részletezném, mindenki kreatívan képzelje el, hogyan fogalmazták meg, hogy két jó és olcsó haszongépjárművel fogunk megismerkedni. A reggeli annál érdekesebb volt. Bár nem tartozik közvetlenül a tárgyhoz, de ha már Dacia pick-upról van szó, az embernek eszébe jutnak a régi idők, amikor nem szétmálló teszkógazdi kenyereket zabáltunk, hanem téeszveknit, a kenyérgyárból, meg olyan parizert, amiről már akkoriban is jobb volt nem tudni, hogy mi van benne, mégis jobb íze volt valahogy. Meg felrázós-leülepedős kakaót zacskóból, szigorúan a csücskét leharapva a kiszipkázáshoz, és valódi, géppel tekert kiflit.

Én pedig mégis egy vidéki gyerek lennék, és valahogy nekem nem imponál ez a lazacos műmájer világ, amit a sajtónak rendszeresen prezentálnak, nagy tányéron, mikroszkopikus adagokkal. Itt viszont végre a realitásokkal találkozhattunk, a kalóriadús melós reggeli ugyanis pont olyan volt, mint az antivilágban. Régi kifli, parizer, kefír – amit kihagytam –, továbbá zacsis kaksi. Hogy jól menjen a meló. Sőt, Kismartoni Péter, a Renault sajtósa személyesen prezentálta a citrompótlót – biztos volt valahol brómos tea is, de én ragaszkodtam a kakaóhoz.

Bár mondták, hogy játszós ruhában jöjjünk, kaptunk egyszer használatos festőruhát is, ettől úgy nézett ki az újságíró-társadalom jelen lévő szelete, mint egy idióta sugármentesítő osztag. És járt még egy melós kesztyű, gondolom azoknak, akik a műszerfalat nem óhajtják puszta kézzel érinteni.

Engem a piros csapatba sorsoltak, akik az eszcájgot vitték. Szerencsém volt, mert nekünk jutott haszongépjármű is, egy Van, vagyis egy lemezelt MCV, ha jól azonosítottam be a színt, ásványkék dukkózással. Ez a példány a haszon-Daciák Rolls-Royce-a lehetett, az erősebbik, 86 lóerős 1.5 dCi motorral, Ambiance kivitelben elektromos ablakokkal, olyan feláras extrákkal, mint a csomagtérburkolat (30k), CD-s rádió (50k), klíma (120k). És mivel ez nem a procc Acces verzió, volt benne szervó is. Bár, a becsületükre legyen mondva, még a legolcsóbban is van ABS.

Noha lehetne azon élcelődni, hogy ilyen műanyag, meg olyan kárpit, de ez a Dacia egy hangyányival sem rosszabb bármely kishaszonjárműnél. Az üléseiben lehet ülni, és tessék elhinni kérem, hogy akármely márka készít személyautóból kistehert, pontosan ennyire csontozza ki. Itt a különbség mindössze annyi, hogy a Logan eleve ennyire kicsontozott személyautó volt, tehát nem kellett extra erőfeszítéseket tenni. A történeti hűséghez hozzátartozik, hogy azóta a Logan személyautó új belső kapott, vagyis normálisabban néz ki, a haszonjárműé viszont maradt a régi. A külső tükör ellenben új, és jó nagy, továbbá annak is örültem, hogy a Loganok műanyagjainak nem volt meg a régebben jellemző bűze.

A lemezmunka viszont nem szép, de hát nem nézegetni veszi az ember, hanem használni. (A sajtógalériás képek senkit se tévesszenek meg, azok idealizáltan ábrázolják a rakteret, egy-két hegesztés, kupak, futóműrögzítés lehagyásával.) Ellenben a Van oldalán megmaradtak az ajtók, persze üveg nélkül, hátul pedig a kétszárnyas szekrényajtók akár 180 fokig kitárhatók. A rakodótér hossza bő 190 centi, térfogata 2,5 köbméter. A Pick-up érdekes módon hosszabb, mint a Van, igaz, csak öt centivel, de ránézésre az eltérő arányok miatt nem hittem volna. Annak úgy 180 centi hosszú a platója, de ennek a két ülés mögött még van egy kis csomagtérféléje is, míg a Van ülései gyakorlatilag a válaszfalig hátracsúsznak.

Mi ezt a Vant jól telepakoltuk tányérokkal, poharakkal, úgy negyed köbméter papírszalvétával, az összes asztalterítővel, és így indultunk ki Etyekre. Valami azt súgta, hogy itt nagy száguldozás nem lesz, mert akkor a kondérból kell ebédelni, nem tányérból.

Az 1.5 dCi persze jó, nem azért, mert annyira lehengerlő az ereje, hanem mert rövid a váltó, szinte mint egy benzinesé: ötödikben százharmincnál cirka háromezret forog. De kit érdekel? Ez így van rendjén egy 800 kilóval terhelhető haszonjárműnél, ha azt akarják, hogy el bírjon indulni külső segítség nélkül. A fékje haláli finom, szinte milliméterre precízen tudható, hol fog fogni, és alig kell nyomni a pedált. Ráadásul jól is adagolható.

Így terhelten még a rugózása is jó, visszafelé, üresen már pattogott rendesen, kábé olyan volt rossz úton, mint egy terepjáró. Hozzáteszem, ahol fronthajtással el lehet menni, ott ez el is megy, nem ér le az alja, hiszen valami 16 centi magas a hasa. A Van esetében jelentős oldalszél-érzékenységgel kell számolni, és azzal is, hogy nem csendes.

Amikor megérkeztünk, még az odavezető földúton spontán kátyúztak is a kollégák az útközben felvett murvával, aztán a végállomásnál kipakolás, installálás, üdítő italbehordás, pontosabban üdítőital-behordás után megkezdődött a műsor, amelyben dobozokkal pakolták meg a csapatok a Vant, meg hasonlók. Mi speciel lufikat fújtunk, azzal kellett volna telepakolni a platót, de amikor kihordtuk őket a napra, szétpukkantak. Szóval itt kellett megtanulnunk a legfőbb paramétereket, így a 800 kilós terhelhetőséget itt jegyeztem meg egy olyan próba során, hogy a csapatok tagjaiból összesen 800 kilónyi újságírónak kellett mérlegre állnia. Végül 9 kilóval lőttünk túl a célon, de ha talán nem iszunk annyi kakaót reggel, lehetett volna jobb is az eredmény. A végén pedig gulyásleves és pörkölt koronázta meg a kirándulás gasztronómiai vonulatát, olyan háromkilós veknivel, amihez hasonlót húsz éve nem ettem. És lelestem a címkéjéről, hogy Kecskemétről hozták.

Nekem a Logan haszonjárműként tetszett, pláne, ha az árát is nézzük: a legolcsóbb Van 1,4-es motorral 1,59 millió + áfa, a Pick-up egy százassal drágább, mert annál 1,6-os a legkisebb motor. Persze reálisan egy szervós, normális verzió inkább kétmillió körül van, a mi Flying Spur kivitelünk pedig 2,24 millióba került, a felsorolt extrák nélkül. Azonban a válság jegyében hadd tegyek hozzá egy dolgot ahhoz az ajánlathoz, hogy további 300 ezret engednek ezeknek a haszon-Daciáknak az árából, ha egy remek, 84 hónapos (Emberek, ez hét év! Láttatok már hétéves haszongépjárművet?) futamidejű, 25 százalékos kezdőrészletű hitelt választ az ember. Ugye már megtanultuk, hogy ez nem kedvezmény, hanem játék a számokkal. Viszont a Logan kedvezőtlen finanszírozás nélkül is olcsóbb bárminél, megnéztem például, hogy a Roomsterből készített Skoda Praktik legolcsóbbika (1,2-es benzines) is drágább, mint ebből az überdízel, de még egy Corsa Van is többe kerül, pedig abba lényegében nem fér bele semmi, két emberen kívül. Ezek után leginkább azt nem értem, miért vártak eddig a haszon-Loganok importjával.