Ha azt mondom Maverick, kevesen gondolnak Magyarországon terepjáróra. Elsősorban Jodie Foster dekoltázsa jut eszünkbe a pókeres-kovbojos filmből, vagy talán egy képregény, amiben egy Maverick nevű lény gyilkol a papíron. Az amerikai automobilizmusban jártasoknak pedig az 1970-es év dereng, amikor bemutatkozott egy kétajtós Ford szedán Maverick néven.
Mostanság a Maverick mint hobbiterepjáró köszön Európára. Álruhában Mazda Tribute néven eddig is köztünk élt, de a Ford frissített európai változata csak a napokban mutatkozott be. Németországban, néhány kilométerre Kölntől egy nagyon durva krossz-versenypályán teszteltük, kiállja-e majd a hazai utak próbáját.
A Motorsport Club Kleinhau, Hurtgenwald oktatójának megnyugtató társaságában indultunk a csúnya terepnek. Szolidan, egyes fokozatban firtattuk, miként birkózik meg a nehézségekkel a mindenre ügyelő elektronika. A Maverickben nincs lehetőség kapcsolgatásra. A mesterséges intelligencia úgy gondolja - és az én esetemben jól gondolta - hogy jobban ért a terepezéshez, és maga szabályozza, miként jut a meghajtás a kerekekre.
Az erőátvitel elektronikája a kerekeknél, a gázpedálnál és a kormánynál lévő érzékelők bevonásával folyamatosan figyelemmel kíséri a rendszert, és eldönti, hogy az alapból esőkerék-hajtású autó erőátvitele miként juttassa a nyomatékot a hátsó tengelyekre. Az elektronikus tengelykapcsoló egy pillanat alatt észrevétlenül kapcsolja a négykereket. Az elektronika a legszélsőségesebb esetekben is talpon van: például szűk kanyarokban folyamatosan változtatja a hátra jutó nyomatékot.
Hogy az erőátvitel tökéletes legyen, nem árt, ha akad egy erős motor. Az új Maverick jelenleg két benzinessel rendelhető. Amit mi próbáltunk: 2,4 literes Duratec, 150 lóerős, 200 Nm nyomatékkal, ötsebességes kézi váltóval. A másik lehetőséggel, a hathengeres, háromezres, 203 lóerős, négysebességes automata váltóssal sajnos csak a sajtóanyagban találkoztunk.
Az új 2.3 literes motor 18 kilóval könnyebb, mint az eddigiek, ugyanis nem csak a hengerfej, hanem a motortömb is alumíniumból készül. A motorban lánchajtású, - a rezgéseket kiegyenlítő - tengely forog az ellenkező irányba. A szívócsonk teljesen szimmetrikus és szép fekete műanyagból készül. Tökéletesebb áramlást és kisebb melegedést emlegettek, de szerintem a költségcsökkentés áll a háttérben.
Az új, négyfuratos üzemanyag-befecskendezők közvetlenül a hengerenként két szívócsatornára irányulnak. Így egyenletesebb lett a keverékképzés, és kevésbé csapódnak ki a cseppecskék a hengerfalra. Ez a simább járást és a kisebb károsanyag-kibocsátást segíti elő. Kombinált fogyasztásnak szemérmetlenül 10,4 litert adtak meg. Talán elképzelhető ez az érték, de rövid országúti tesztünk alatt az üzemanyag-mutatója nagyon gyorsan mozdult a kellemetlen irányba.
A zajszint csökkentése a motortérre is kiterjedt. Automatikus szíjfeszítővel egyetlen ékszíj és csendes generátor dolgozik. Gondosabban szigetelték az utasteret és az ajtókat, vastagabb lett a padlószőnyeg is. A csomagtérben legalább ötcentis hungarocellszerű szigetelőanyagot fedeztem fel. Más funkcióját nem találtam, így csakis a menetzaj csökkentésére szolgálhat. Sajnos mégsem mondható, hogy a legcsendesebb autó volna a Maverick. Kategóriájában valóban előkelő helyen állhat, de a karosszéria formája miatt 120 km/h fölött erős a szélzaj.
