A motor berúgása után már érezni az erőt, amit a 260 darabból álló ménes horkantásokkal jelez. Ebből egyetlen szó sem igaz, Annyira lágyan és halkan jár a motor, hogy szinte észre sem venni. Ez a lágyság vezetésünk egész idején elkísér minket, így egyáltalán nincs sporkocsiérzésünk, miközben repesztünk ezerrel - még a kis utcákban se. Egyszerűen valami, valahol minden hangot elnyel. Szép csöndben, szinte surrogva faljuk az utat egyre gyorsabban, és a tempót is csak a műszerfalról olvashatjuk le, mert bent nem érezni.
A kormányszervó nincs túl finomítva, nem csoda, hogy néha görcsösen kapaszkodom a bőrös, multifunkciós kerékbe, miközben a szokásosnál nagyobb sebességgel érkezünk egy kanyarba. A nagyobb sebességgel érkezés is azért van, mert nem érezzük, nem is halljuk mennyivel megyünk. Jó lenne egy nagyméretű fokozatjelző az orrunk elé, mert a hat sebesség között simán el lehet veszni.
Minden fokozatban nagyon húz, turbólyuknak nyoma sincs. Háromezres fordulattól indul a buli, és meg sem áll hatezerig, váltás után semmi torpanás, ugyanonnan húz tovább, ahol abbahagyta. És ez így megy egészen 240-ig, ahol az elektronika letilt. A futómű közben eltüntet mindent, amit eddig úthibának gondoltam, de lehet, hogy ezt a 18 collos kerekek, a nagyon peres gumijaikkal teszik; átlépik a gödröket, és a lengéscsillapításnak már nem is marad dolga. Kanyarokban nem kóvályog semerre, teljesen semlegesen viselkedik.
Ja kérem, a négykerék az négykerék. Még ebben a faramuci megoldásban is, hogy hátra maximum 50%-nyi hajtás juthat, ha kell. Szóval inkább elöl teker, a hátulját csak úgy vonszolja maga mögött, valahogy mégis sikerült a méretekhez úgy eltalálni az arányokat, hogy semelges tud maradni. Bár az eltalálás inkább az olaszok szaktudása, a japókra azt mondjuk, tudatosan így tervezték. Ezt viszont most nem hiszem.
Nem hiszem, hogy lehet olyan autót tervezni, hogy külön-külön minden porcikája a sportosságot sugallja, az egész együtt viszont olyan autót produkál, amilyen már minden Mazda6-tulajdonosnak van, csak éppen sokkal jobb. Jobban gyorsul, jobban irányítható, közvetlenebb, kényelmesebb, jobb a féke, és minden pillanatban sokkal gyorsabb, és mégsem nevezhető sportkocsinak. És ez még nem minden. Figyelem, kemény részletek jönnek.
A tervezőknek még arra a vérfagyasztó humorra is volt energiájuk, hogy a pillanatnyi fogyasztás digitális mutatóját háromkarakteresre gyártsák. Így láthatjuk, ahogy egy gavallérrajtnál akár 166 litert is beszippant a moci - 100 kilométeren. Jó, eddig is tudtuk, hogy ilyenkor sok a fogyasztás, de sosem láttuk pontosan mennyi. A BMW is megelégedett a 20-nál kiakadó mutatóval. Ha viszont egyszer véletlenül megpillantottuk az értéket, sosem felejtjük el, egész életünkben kísért a vörösen izzó számsor. És ott motoszkál bennünk a kérdés, vajon képes-e még ennél többre is? Képes. De azt már tényleg nem mutatom meg, mert szövődményeket okozhat.
Mindent egybevetve nagyon jó autót rakott össze a Mazda, nem is vártam mást. A valóban erős, nagyon jól összehangolt motor-turbó-váltó együttessel igazán jó érzés autózni minden körülmények között, akár még dugóban ülni is. A méreteiből adódóan nem feltétlenül kell másik autót is tartani, ha családosak vagyunk, ebben is simán elfér mindenki egyszerre.
Mégis azt kell mondanom, hogy semmi értelme. Az érzelemre ható tulajdonságain kívül semmi sem szól mellette. Drága, sokat fogyaszt, magas (lesz) az adója... De hát nem is ezek a szempontok vezérelnek, mikor autót veszünk. Pontosabban: mikor ilyen autót veszünk.
A szerző értékelése
