<page name="0"></page>
A Mercedes nagy kupéja egyidős az AIDS-szel. Jó, a tömeges
járvány kialakulásával és felismerésével biztosan, most
néztem utána. Abban
az időben született, amikor Európa még értett ahhoz, hogyan kell teli
szájjal habzsolni az életet. És a Mercedes még szeretett autót
gyártani.
A
píszí akkor még a pocket computert jelentette, mai
formájában csak Amerikában használták a kifejezést. De hát az
amerikaiak úgyis mesterei annak, hogy vélt korrektségükben
elviselhetetlen majmokká váljanak, nézzék csak meg szépen a
"Borat - Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika" című remeket a
moziban. És mellesleg éppen ők, az ős-PC-k imádták a legjobban a
Mercedes hatalmas, antiszociálisan brutális kupéját - a C126-os
szériakódút. Ezt.
Egy ilyen típusnak 1981-ben, alig néhány évvel a második olajválság
után,
a zöld mozgalom masszív megizmosodásának idején tilos lett volna
megszületnie. Amikor pedig kilenc évvel később konkrétan a
tesztünkben szereplő autó készült,
Brigitte Bardot már nem
nercmuffos szexszimbólumként, hanem panofixbundás állatvédő néniként
szerepelt az újságok híreiben. Az apartheidisták legnagyobb
szomorúságára pedig
Nelson Mandela épp kiszabadulni készült a börtönből.
Hihetetlen, hogy ebben a szociális érzékenységgel átitatott korban
akadtak még vevők egy üresen 1760 kilós, 279 lóerős, elbonthatatlan
albán tengerparti betonbunkerek lerombolására kiválóan alkalmas,
tizennyolc liternyi benzint vedelő óriáskupéra.
Olyan kétajtós monstrumra, amelyet nyolc és fél centivel
megrövidítettek ugyan az alapjául szolgáló W126-os limuzinhoz
képest, az ötméteres garázsba mégis csak akkor fért be, ha valaki
előtte leszerelte a billenőajtó belsejéről a
Dieter Bohlen-szobrocskát .
Igen, igen,
még igazi Mercedes - mondogatják láttán a márka régi
szerelmesei elfúló hangon, zsebkendőbe tülkölve, könnyekkel a
szemükben. A többieket, akik lelki szegénységük avagy zsenge koruk okán
nem tartoznak a régi szerelmesek táborába, nem is fárasztom hiábavaló
igyekezettel az igazimercédeszség kifejtésével, ők fájdalommentesen
továbbléphetnek. Nem fogok megsértődni. Véreimet viszont hadd
invitáljam egy keretesre. Kacsintsunk össze, hüppögjünk együtt.
Mitől igazi egy Mercedes? (őskonzervatív
vélemény)
Volt idő, amikor a Mercedes fejlesztői
a tudásukba vetett mérhetetlen hittel, már-már a gőgösség határát
súrolva, szinte minden vásárlói visszajelzés nélkül alkották
autóikat. Tehát nem gyáván, piackutatási eredmények elemzése után,
hanem vezérléssel, magabiztosan modellfejlesztettek. Amit ők
lelkiismeretesen, munkaórákat, füstszűrős Kenteket és híg
Eduscho-feketéket nem számlálva
megterveztek, a legjobb anyagokból legyártottak, lemértek és
kilométerek millióin át teszteltek, abban nem lehetett hiba -
vélték, és kis híján igazuk is volt. A régi Mercedesek a maguk fura
módján tényleg jó autók. Pontatlan a kormányzásuk, hidegen akadozik
a váltójuk (a kézi verzióké), de melegen sem különösen pontos, a
dízelek meg annyira lassúak, hogy rükvercben érik el a
végsebességüket. Egyébként sok kritika nem érhette őket újkorukban.
Egy igazi Mercedesben
golyópályás a kormánymű , bal lábbal kell taposni a rögzítőféket, a hosszú
epedarugókon ringatózó vezetőülésből az utolsó centiméterig
rózsadombi kilátás nyílik a motorházfedélre, a hajtás természetesen
hátul van, a vevőkör életkora pedig közömbös. Aztán jött a
190-es a középre
tett kézifékkel, a pápaszemes
E osztály a fogasléces kormányművel. Majd mindenféle
vevőkör-fiatalítási jelszavakkal a világ nyakába szabadították azt
az autót, amelynél még egy 1200-as Zsiguli is messze mercedeszebb -
az
A osztályt.
Elsőkerék-hajtás, magas padló, tömpe orr; egyáltalán, nézzenek csak
rá. Az utóbbi tízegynéhány évben pedig a legendás tartósság,
megbízhatóság is a múzeumi tételek közé vonult. A vevőelégedettségi
felmérések szerint a Mercedes-vásárlók csalódnak autóikban, a
megbízhatósági statisztikák középmezőnyében kullognak a márka
különféle típusai. A púpos
W124-esek sem
olyan méltóságteljesen, még romos állapotban is használhatóan érik
el az öregkort, mint a még korábbi
W123-asok, vagy
pláne a vén
W115-ösök.
Mire túllépik a félmillió kilométert, addigra az összes
segédberendezésüket le kell cserélni (vákuumszervo, adagoló,
szintszabályzó, szellőzőrendszer, sorolhatnám), ráadásul minden
jópofaság bedöglik bennük (fordulatszámmérő, elektromos tolótető, a
kombikon a motoros csomagtérzár). A pápaszemes szériáról pedig
estébe nyúló horrorsztorikat tud mesélni bármelyik nem hivatalos
Mercedes-szerelő.
A Mercedesnél már húsz éve is probléma volt ez
Az 560 SEC teuton vasszörny. A vezetőülésből az eggyel későbbi
140-es
szériánál is nagyobbnak érezni, pedig amaz még termetesebb jószág volt.
A későbbi Mercedesekben ehhez képest ugyanis mélyen, szinte gödörben
ül az ember, az ablakok alsó szegélye magasan húzódik. A 126-os
vezetőüléséből viszont közel kétméternyi, hibátlan stuttgarti
acélmezőre nyílik a kilátás, a forgalom többi résztvevője pedig csak
azon túl, a távoli messzeségben teszi értelmetlen és jelentéktelen
dolgát. Sajnos, mivel kupé, az 560 SEC géptetejének első élén nincs
kiálló Mercedes-embléma, ezért a világot bizonyos szűkítésen át személő
Mercedes-rajongók által kedvelt, "tolom a birodalmi csillagot" fíling
elmarad. De azért ennek az iszonyatos kupéorrnak is van egy jól
érezhető forgalomirányítói hatása, amikor bekukucskálunk vele a
kereszteződésbe.
Ehhez az autóhoz még nem nyúlt balkáni autóbuherátor
Tesztautónk egyébként a legnagyobb, legerősebb C126 kupé, amit
gyártottak. A széria limuzin verzióiban még 2,6 literes, 160 lóerős
hathengeres benzinessel is próbálkoztak, de a kupéknál minden motor
V8-as volt, 4,2, 5,0, illetve 5,5 literes formában. Utóbbi, az 560 SEC
volt az Obersturmbannführer - 279 lóerő, 7,2 másodperces gyorsulás
százra, 240 km/h-s végsebesség. Gott im Himmel!
Egy Porsche 911 sem ment akkoriban sokkal jobban, a Mercedes
prezensze pedig végképp ellentételezte az a másfél másodperces
gyorsulásbeli, és óránként húsz kilométeres végsebességbeli
különbséget.
játszhatunk Hazárd megye lordjait is
2006. december, Budapest. Hiába tesz meg minden tőle telhetőt a
decemberi, letargiásan szürke ég, valamint a külső Váci út csikkel,
PET-palackkal és Multifilter-dobozokkal szegélyezett, düledező
gyárépület-sora azért, hogy az embernek elmenjen a kedve az élettől.
A nyers valóság az 560 SEC sötétkék bőrrel bevont vezetőüléséből,
füstüveg ablakain át nézve csak valószerűtlen trip, az elsuhanó táj
észrevétlenül Reeperbahnná olvad. A tudatalattit manipulálja ez a dög,
mintha a létezésnek nem fogadná el más formáját, csak a nyolcvanas évek
végi westeuropäische hoch-miliőt.
Drogkirályként hasítok a tizenhat évvel ezelőtti
St. Pauli nyüzsgő
utcáin, alig hallhatóan, a távolban gomolyog előttem a V8-as.
Sportkipufogó persze semmi, nincs szükség fölösleges feltűnésre,
úriember nem nyúl proli eszközhöz. Nyolc fok az már hideg, de inkább
csak feljebb tekerem a sztereó, hőfokszabályzós klímát - ha letekerve
hagyom az ablakokat, a sok bérből és fizetésből élő jobban hallja a
najnundnajncih luftbalonzt. Meg persze a Mercedes is így mutat igazán
jól, látszik, hogy nincs B-oszlopa. Vajon mennyiért jönne el
Nena egy fellépésre a lokálban? És mennyit kérne utána a
fullszervizért? Jó is ez a bőr kartámasz, meg az automata váltó, ha
mozognom kell, fájnak a tűszúrások a jobb karomban. Most ugrottam le
Olaszba a múlt héten, volt egy kis ügyem Messinában, összesen kétszer
vettem ki a váltót "D"-ből, azt is kávézáskor.
Hiába közel két tonna az 560 SEC,
kis úthibákon ráz. De így legalább érezni, hogy él, meg hogy
mennyi vasból van. A kormánya is kemény a feszes bőrbevonat alatt, a
finom vibrációk átjönnek az ujjamon, folyamatosan érzem, hogy hatalmas
gép dolgozik ott messze elöl. Ellenben egy mai Mercedes bőrkormánya
puha, csak a mélyében tapintható ki valami tétova szilárdság. Varnus
Xavér kézfogása.
Ejnye ez a Váci út, miért áll meg mindig valamelyik sáv? Letaposom a
gázt, a váltó gyorsan visszapakolgat, kitekerem a kormányt, át a másik
sávba, és várom a newtonmétereket, lóerőket, tessék csak, ki jön előbb?
Finom noszogatás van, de a dráma egyelőre elmarad.
Semmi földindulás, maghasadás - mint valami jobb mai kisdízel. A
fordulatszámmérő mutatója mászni kezd felfelé, eléri a 2500-at, és
hirtelen vályú keletkezik a térben. Végre tisztán felmorajlik a V8-as,
a SEC orra dühödten felágaskodik, és ellentmondást nem tűrő stílusban
lecsap a tájra. Csőlátás, halálfélelem, agyam valamelyik távoli
tekervényében sipákolni kezd a szociális érzékenység, de lendületes
mozdulattal félresöpröm. Mennyire más két tonna öntöttvas tetején
robogni, mint feleennyi mai műanyagba csomagolva repeszteni. Emitt ezer
fúvós harsog, Walkűrök lovagolnak fenségesen, amott meg a Scooter
pöntyög a húszmilliméteres neodímium magassugárzón.
Ekkora terpesszel csuklóból megy akár
a jávorszarvas-csorda kikerülési manőver is
Ha nem is lehet virgoncan cikázni a Mercedesszel, kanyarodni azért
tud, méghozzá tisztességesen nagyot.
Mercedes-futóműre kevesen mondtak rosszat az elmúlt hatvan év
során. Elöl spéci, hosszanti kitámasztásos, kettős
keresztlengőkarok, hátul az állólámpás Mercedesnél tökéletesre
csiszolt, ferde háromszög-lengőkaros cucc teszi a dolgát, persze
mindenütt segédkeret, keresztstabilizátor. Nagy sebességnél, autópályán
az 560 SEC úgy falja a kilométereket, ahogy kevés mai autó tudja: ha
kell, kétszázzal utazik, élvezet és nyugalom egy testben. Ezerötszáz
kilométer százötvennek tűnik, száznegyven-százötvennél pedig a
fogyasztás szinte a polgári tíz-tizenkét liter között alakul. Mindezt a
tulajdonostól tudom, aki a svájci autót Németországban vette.
Az állapot, a minőség egyszerűen mellbevágó. Jól öregszik az ülés
bőre - látszik, hogy
húsz év múlva is egyben lesz, de már most mutatja azt a patinát,
amit csak borzalmasan gazdag emberek által vett borzalmasan drága
bútorok szoktak. Sehol egy repedés, nyöszörgés, minden működik, a
hidegben csak a jobb hátsó ablak motorja vonakodik, és csak az első
lehúzáskor.
Hiába majd' ötméteres, az 560 SEC hátsó ülésein nincs sok hely
Mi minden extrát pakoltak egy nagy Mercedes-kupéba 1990-ben!
Automata klímaberendezés, fullos bőrülések levegős, masszírozós
deréktámasszal, memóriával (még a fejtámla is motorosan állítható),
távirányítós központi zár, négy motoros ablak, vezetőoldali légzsák,
tengelyirányban állítható kormány (kihúzva erősen felfelé mozdul a
kerék), színezett üvegek, négygangos automata váltó, blokkolásgátló,
kipörgésgátló - és ezek csak a konfekciós tételek. De van karos
tempomat, sőt, a középkonzolon, nyomógombbal működésbe hozható hátsó
differenciálzár is.
Érdekes, a külső tükrök közül csak a jobb oldalit mozgatja motor.
Magyarázat:
a Mercedes nem akarta feleslegesen túlkomplikálni autóit, ezért
a vezető által könnyen elérhető bal oldali tükröt karosra hagyták a
tizenöt-húsz évvel ezelőtti kocsikban. Nincs légrugózás sem - az tovább
gyarapította volna a feláras tételek sorát -, a motoros tolótető is
maradt kipipálatlanul az extralistán, így viszont legalább magas a
mennyezet.
Az 560 SEC svájciként kezdte, később egy németé lett, középkorában
töltött egy is időt Magyarországon is, most meg megy vissza
Németországba. Mindenki tudja, hogy a Mercedesek közül a négyajtós
dízeleket Albániában és Csecsenföldön tapossák végleg a földbe, a
benzineseket Irakban lövik szét, és Mauritániában süllyednek el a
homokban.
De vajon hol végzi majd kalandos életét ez az 560 SEC? Talán egy
svéd magángyűjteményben?
Kell egy 560 SEC!
Tibor a napokban készül visszavinni
autóját Németországba. Bár a régi
126-os széria
szerepét már évekkel ezelőtt átvette a 140-es (Bálna) a
kisgengszterek, pénzmosók körében, sőt, lassanként azok volánja
mögött is mind több a kultúrember,
egy ilyen 560 SEC-ben nálunk kevesen látják meg a vonzó
youngtimert. A szerény vevőkör inkább a benzin- és
szervizszámlákat vizslatja aggódva. Németországban viszont már
igazi nosztalgiavágen, ennek megfelelően az eredeti, megkímélt
példányok ára szépen elindult felfelé. A kisebb 500-as kupék itthon
1,6-2 millió forint között mennek, de az igazán exkluzív 560-asból
egyet sem találtunk a hasznaltauto.hu-n - csak
ezt .
A németeknél már 2000 euró körül hozzáférhetőek az ótvarabb
példányok, de jellemző módon a legolcsóbb, eredeti autó egy
Franciaországból importált darab volt, 7500 euróért. A 126-os
kupékat ugyanis évekkel még ezelőtt
utolérte a hülyegyerek-sors: mindegyikre ízléstelen felni
került, leültették őket, egyikből sem hiányzik a rózsafa
kormány és váltógomb, a fukszos kerék körüli krómperem virít, a
sportkémény pedig szinte kötelező. Úriember legfeljebb minden
huszadikat venné számításba - még a kinti kínálatból is. Olyan
pedig, amelyik gondosan konzerválva, némi pihentetés után megfelel
majd veteránautónak, ritka, mint a fehér holló.
Ezek jutnak eszünkbe, ha meglátjuk a robogó 560 SEC-t
