És ha már a zárásnál tartunk, ejtsünk pár szót a slusszkulcsról és annak szépséges átlényegüléséről. A Renault huncut trükköt talált ki a Mégane-hoz: telerakta jópofa elektronikus kütyükkel, amik nem túl drága cuccok, de remekül marketingelhetők, és nem utolsó sorban tényleg kényelmesebbé teszik az életet. Az egyik ilyen a kártyás nyitás.
A jobb felszereltséghez olyan kártya jár, amit elő sem vesz az ember soha, csak beteszi a forgalmiba, és a kilincs érintésre nyílik, a motor gombra indul. A mi olcsóbb Limousine-unk kártyája nem ilyen okos, az csak egy kártya formájú távirányító és slusszkulcs. Gombok vannak rajta ajtót nyitni-csukni, aztán szépen be kell dugni egy vájatba a műszerfalon, és a fölötte ülő start-stop gombbal parancsolgatni a motornak.
Ennek a gombnak ugyanolyan a formája, mint a rádió vezérlőgombjainak, de míg a motorindító - nagyon bölcsen - egyetlen dolgot csinál, addig a rádió gombjai darabonként négy irányba billennek, méghozzá mindig négy másikba, mint amire gondolnánk. Egészen ínycsiklandóan rettenetes megoldás, az ötlet hülyesége és a megvalósítás elfuseráltsága példás összhangban. Ez persze csak vicc, ergonómus huncut kacsintása ergonómus felé, látod, barátom, akár ilyen iszonyút is tudnánk, de igazából úgyis mindenki a kormányoszlopra szerelt távirányítót fogja használni, ami jó is, kényelmes is.
A motor egy papíron tisztességes, 115 lóerős 1,6-os, de a Mégane jó erős, biztonságos (tudjuk, ötcsillagos törésteszt), derék nagy teste alatt csak csendesen haldoklik. Azaz furcsa, mert reszketegen lefulladni nem igazán akar, sőt, 4500 felett egész tűrhetően húz, de ez a tartomány olyan istenverte messze van a Renault békés, kedélyes utazóbatár-világától, mint a kamion eleje, amit egy emelkedőn óvatlanul előzni kezdtünk. Mindez főleg a Limousine baja, hisz a nagyobb tengelytáv és a nagyobb far mérlegen is látható eltohonyásodást hozott magával, így ugyanezzel a motorral a szép Mégane-ok jobban is mennek. Fogyasztani 10 liter körül sikerült.
A váltó voltaképpen nem rossz, ha a németek és a japánok nem gyártanának autót, fel sem tűnne, hogy micsoda fejlődési horizont tárulkozik még ezen is túl. A fékeknél ennél jobb a helyzet, erősen harapnak, tele vannak okos elektronikával, és a 38 méteres fékút is jobb a kategória átlagánál, ha nem is a legjobb. Kár, hogy éhes macskaként nyivákolnak, és nem csak ebben az egyedben, hanem a szerkesztőségünk tagjainak ismeretségi körében található Mégane-ok zömében.
Ami nem jó: a futómű. Azaz jó, amolyan daciásan jó, kényelmes, imbolygós, a legszebb francia hagyományok szellemében. Nyilván még az eleve kényelmes többi Mégane-hoz képest is tizenöt évvel idősebb, gerincbeteg tulajdonosokra hangolták, így például városban, sehova sem sietve isteni autó.
Megfontolt, ésszel élő, kényelemszerető, rest emberek kedvelni fogják a Mégane II Limousine-t. A hátsó lábtér akkorát nőtt, hogy Lütyő helyett Obélix is betuszkolható, a csomagtartó nagy, van ABS, manuális klíma, kártya, esőérzékelős ablaktörlő, szürkületérzékelős lámpa, fényérzékelős belső tükör, dobozok, légzsákok, fedélzeti komputer, mega-törésteszt. A felszereltség, a belméretek és a biztonság fényében a 3.945.000 forintos áron nagyon-nagyon jó vétel. Van motor, váltó, négy kerék, és a szomszédnak úgyis a kütyükkel fogunk demózni, nem a szlalompályával. Szerethető autó, csak a megfelelő szívet kell megtalálni hozzá.
| Értékelés: 4 csillag, Bár olyan jó autó lenne, amennyi kunsztot tud |
 |
|
|
|
 |
Karotta!
A Megane féknyikorgása tényleg általános betegség, de szerencsére ma
már múlt idő. A
Megane Klub több tagja is
igazolja, hogy a szervizben díjmentesen kicserélik a megfelelő
alkatrészt, mintegy 20 perc alatt és onnantól semmi "éhes macska"
effekt! (Igazából a "szerkesztőség tagjainak" üzenem ezt, hiszen az
autó a sajátjuk és nem mindegy, hogyan is muzsikál.) :)
Z-M-an
< >
