Bőven a felnőttkorba lépett az idén, de még mindig gyerekesen játékos. Pedig amit a marketing kezelésbe vesz… Szerencsére nem hagyta magát.
Eleinte − csakúgy, mint sokan mások − kicsit túlzónak találtam az MX-5-őrületet. Anno, mikor 1989-ben piacra dobta a Mazda, szemem sarkából ugyan regisztráltam, de nem érdekelt különösebben. Apró, kis darabszámban eladható imidzsmodellnek gondoltam.
Közben aztán telt-múlt az idő, és a Miata (az amerikai piaci név) egyre nagyobb lendületbe jött, egyre-másra hódította meg az újságírók és főleg a vásárlók szívét. Egyik óda a másikat érte, sorra alakultak a klubok, tekintélyes méretűvé nőtte ki magát a tuningalkatrész- bázis, az újabb generációk pedig ott folytatták, ahol az előd abbahagyta. Ez egy ilyen rétegmodellnél felér egy kisebb csodával. Egyszerű sikernek indult, kultusztárgy lett. A világ legnagyobb darabszámban eladott (több mint 860 ezer) roadstere.
Én pedig nem értettem, miért. Persze, hátsókerék-hajtás, a nyitott karosszéria és alacsony súly biztos út a vezetési élményhez, de akkor sem ment a fejembe: mégiscsak játékmotoros, japán roadster. Ebben csak nem nyomhatják le az öreg földrészt, a 124 Spyderek, Velocék és Morganek, Austin Healey-k hazáját. Aztán valahogy úgy adódott, vezethettem egy NB-t (ez a második generációs MX-5-öt jelenti), és lélekben rehabilitálnom kellett a Mazdát. Remek volt, sőt, lehetett volna jobb is, de tekintve, hogy a tulajdonosa inkább a kabriót látta benne, én meg a sportos kis autót, menetpróbánk során csupán korlátozott mértékben csapattunk. Egy időre ennyi is volt az élvezetből, aztán persze a jó sors megint úgy gondolta, hogy kicsit kompenzál.
Winkler 91-es MX-5-ösét vittük el örökre. Érces kis goromba hangja helyett már V8-hörgés visszhangzik a mélygarázsban, de utolsó útján azért még fülig ért a szánk, semmi jelét nem mutatta annak, hogy Csikós autóit leszámítva ő a garázs legöregebb lakója. Ment, tolt, zúzott, pörgött. Pedig Winkler nem is az a fajta pedáltipró vadállat. Kicsit sajnáltam is, és bár akkori gazdája nem mutatta, szerintem neki is a szívéhez nőtt annyi idő alatt. Na, gondoltam, ennyi volt az idei MX-5-adag.
Aztán másnap Papp Tibi megkért, hogy írjam meg a nála lévő tesztautót, mert ő a hétvégét családi körben akarja eltölteni, abban pedig nem fér el a gyerekülés és a feleség is egyszerre. Idén 20 éves a típus, ennek okán az aktuális modellt kicsit átdolgozták, de a változások olyan aprók, hogy kétszer is megkérdeztem adatgurunkat, hogy mi is változott. Bármennyire is vizslattam előző tesztünk képgalériáját, csak a megváltozott első lökhárítót fedeztem fel.

Az oldalról ajánljuk
- Tesztek
Jönnek a fiatalok, de a V12 örökBemutató: Rolls-Royce Ghost és Cullinan Series II
- Tesztek
Az egyik Yaris széttép, a másik meg ritkább, mint egy Bugatti
Bő 20 évvel ezelőtt is volt turbós Toyota Yaris, de az nem volt annyira brutális, mint napjainkban.
- Hírek
Minden negyedik ellopott autó Toyota Land Cruiser volt Japánban
A tízes toplistán csak Toyoták és Lexusok vannak.
- Hírek
Trump vámjai miatt akár 4,5 millió forintos áremelkedés jöhet az amerikai autópiacon
A vámok emelése kéz a kézben jár az árak emelkedésével, amely az autóiparban járhat a legsúlyosabb következményekkel.
- Hírek
Nem lesz elektromos Maserati MC20, mert nem kell senkinek
Továbbra is a Nettuno V6 az úr.
- Hírek
Másfél milliárd eurós hátbaszúrást kapott a Maserati
Et tu, mi fili, Stellantis?
- Hírek
Magyarországra érkezik a Chery második modellje, pedig még az elsőt sem láttuk
A Tiggo 7 és a Tiggo 8 az idei év második feltől lesz kapható.
- Hírek
Extra pénzért árulna utólag aktiválható hatótávot a Rivian
Ez úgy lehetséges, hogy a Large+ akkumulátor teljesen megegyezik a Max változattal, ám előbbi kapacitását szoftveresen korlátozták.
- Hírek
Íme az uniós terv a feltápászkodásra, Magyarországnak is jó lehet
Uniós hátszelet kaphat az akkumulátorgyártás.
- Hírek
Nem lehet leszoktatni az embereket az autózásról, ezt már a környezetvédők is látják
Meglepő mondás a fő környezetvédőtől. Kérjük vissza a szedánokat!
- Hírek
Ennél menőbben nem lehet megünnepelni a Porsche 912 hatvanadik születésnapját
A magyar KAMManufaktur kitett magáért.
- Tesztek
Joggal lehetett volna az Év AutójaTeszt: KIA EV3 Long Range Earth Plus
Tisztességes valós hatótávjával máris felfelé lóg ki a sorból, és ez nem minden.
- Hírek
Hihetetlen, de még mindig lopnak közlekedési táblákat szülinapi ajándéknak
Hiába von büntetőeljárást maga után, még mindig akadnak olyanok, akik közlekedési táblát lopnak.
- Hírek
Javítják a burkolatot, sávzárásra kell számítani az M0-son
A halásztelki csomópont térségében, az M1-es autópálya irányába.
- Hírek
Véget ért egy nagy korszak: nem lehet többé Nissan GT-R-t rendelni
A Nissan hazájában, Japánban is leállt az értékesítés.
- Közélet
A gatyáját is kifizette olvasónk, pedig ha OT rendszám, akkor kedvezményes biztosítás!
Az OT plakett kiváltásával automatikusan jár a kedvezményes KGFB is. Csak az időzítés nem mindegy.
- Hírek
Reklámok lephetik el a modern autók infotainment képernyőit
A marketingesek számára ez valódi aranybánya lehetne.
- Hírek
Profi instruktorok segítségével tanulnak gyors autót vezetni a rendőrök
Ennek helyszíne a ZalaZONE autóipari tesztközpont lesz.
- Hírek
Egy idióta 50 helyett 171 km/h-val repesztett Esztergom belterületén
Negtatív rekorder lett.
- Hírek
Ismét csökkennek az üzemanyagárak, januárhoz képest is olcsóbban tankolunk
Lassan, de biztosan olcsóbb az üzemanyag. Kérdés, hogy ez meddig marad így.
- Hírek
Bréking: Meghallgatták az európai autóipar imáit, enyhítenek az emissziós szabályozáson
De a végső cél ugyanaz maradt.
- Hírek
„Digitális lasszóval” kapná el az ámokfutókat egy német mérnök
Bár vannak érvek a megoldás mellett, egyelőre korai arról beszélni, hogy ténylegesen megjelenjen az autókban.
- Hírek
Visszafordult a magyar újautó-piac
Közel 2 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új autók száma.
- Hírek
Emissziós pofont kaphat a Tesla
A többi autógyártótól kapott emissziós pénz kerülhet veszélybe.
