Bólintás a haladásra
Rémálmom volt a minap. Habzó szájú, veszett, vérszomjas autógyári píárosok üldöztek kiegyenesített-kifent sajtóanyagokkal. Lélekszakadva rohantam a sötét parkolóban a menekülőautóm, az új Skoda Octavia felé. Vesztemre a placc tele volt korábbi Octaviákkal és Superbekkel. Rémülten néztem körül, reszketve rángattam a kilincseket, verejtékezve ugráltam autótól autóig. Mind ugyanolyan volt. Odavesztem, felfaltak.
Thomas Inglenath, a Skoda dizájnfőnöke a világ legkényelmetlenebb munkaruháját viseli: hátrakötött kézzel, kényszerzubbonyban viszi dolgozni reggelente a hivatali autó. Amikor az új Octaviát rajzolta, naponta hét percre eloldozták a kezeit, és húzhatott három vonalat. Így munkálkodhatott kerek másfél napig, és kész is lett a szép új Skoda.
Részben a gondviselés csodája, de tényleg jól néz ki az új Octavia, pedig objektíve semmi se történt a külsejével - szerencsére eredetileg is ízléses autó volt. Elölről-hátulról-oldalról ugyanolyan, néhány máshova húzott éllel a motorházfedél táján, nagyobbacska lámpákkal.
Persze még nagyobbnak látszik, de ez nem illúzió. Mivel ezúttal az ötös Golf alapjaira épül, eleve 66 milliméterrel nagyobb a tengelytáv. Ennyivel nagyobb helyre ülhetünk be, így a kategória legnagyobbnak látszó autója már nem kényszeríti a hátul ülőket kínos gubbasztásra.
Az Octavia elöl eddig is nagyon tágas volt, most is az. Leengedett üléssel mintha a navaronei erőd mellvédje mögött kuksolna az ember, temérdek páncél közt aprón és elveszetten. Csak persze puhább környezetben. Az előd-Octavia belseje kicsit sprőd és rideg, ez viszont abszolút telitalálat. Csalás, hogy a tesztautónk a legjobb felszereltségi szinthez tartozott, de itt még gonoszabbul lehetne kritizálni, ha volna mit.
Az ötös Golf rokonsága miatt aggódtam, az új Golf-belső nekem egyáltalán nem jött be. Hanem ez a Skoda, ez pompás. Kellemesen konzervatív formák, de nem ötlettelenségből, hanem mert ilyenre akarták. Remek anyagok és műanyagok. Szépen varrott bőr, ízléssel elhintett króm. Belsőre a Skoda most lenyomta a VW-t, ami kicsinyes bosszút forralt: megvonta a csillapítottan csukódó kapaszkodót és a világítást a sminktükör mellől. Mulattató.
Ez a minőségérzetet csöppet sem befolyásolja, az Octavia németautósabb egy négykerű Otto von Bismarcknál, de egy fokkal emberarcúbb, természetközelibb. A VW-csoport aktuálisan legjobb belseje, ha az Audikat anyagi alapon diszkvalifikáljuk. És végre tényleg hátul is nagy. Ez az a belméret, aminél nagyobbra vágyni lehet, de szükség nem nagyon van rá, itt a kellő számú átlagmagyar pompásan elfér.
És piszok nagy a csomagtartó, 560 liter, fülekkel, akasztókkal, jól használhatón. A használhatóság a beltér belakhatóságára is vonatkozik, mindenütt rekesz, doboz, pohár-, üveg- és szemüvegtartók. Bő ezer kilométert autóztunk két nap alatt, minden jó volt. Kivéve a vezetőülést, ami az én gerincoszlopommal összeférhetetlennek bizonyult, hiába az állítható minden, egy óra alatt keservesen begörcsölt a nyakam, pedig igyekeztem szorgos headbangeléssel lazítani. Nyaka válogatja, a többiek nem panaszkodtak.
A bólogatás a haladásra ösztökélés egyik testi jele is, mert hiába a nyolcszelepes 1,6-os motor 102 lóereje, másfél tonnához kevéske, és két utassal nagyjából ennyit nyom a nagy kasztni. A motor egyébként annyira kellemes karakter, hogy a gyengeség sokáig szinte fel sem tűnik, bár alul nagyon nem húz, emelkedőn viccesen nem vánszorog fel alacsony fordulaton. Pörgetve aztán megjavul és felhangosodik, ahogy az lenni szokott.
< >
