Bár legutóbbi élményem a Kiával nem volt teljesen felhőtlen, de kedvelem a koreai gyár autóit. A koreaiak még megengedhetik maguknak, hogy teljesen értelmetlen, a valós igényektől kissé távol álló autókat gyártsanak és hozzanak Európába.
Mikor telefonon meséltem barátnőmnek, milyen autó is van nálam, nem volt könnyű dolgom. A Kia Opirus név hallatán nem tudta azonnal elképzelni, melyik szépségről is van szó, próbálkoztam hát másképp közelebb vinni a dologhoz. Mondtam neki, hogy az a nagy Kia, amit legutóbb is láthatott már. Erre végre felcsillant a szeme, és örömmel kérdezte, a terepjáróról van-e szó. Mondtam, hogy amire gondol az a Ssangyong Rexton. Mire megjegyezte, neki minden kínai egyforma.
De mi a helyzet a koreaiakkal? Ha betévedünk egy Kia-szalonba, egyéniségek egész sora fogad minket. Ha még sok pénzünk is van, a legnehezebb kérdés, hogy mire is használhatnánk egy Opirust. Mert nemhogy nem hasonlít egyik vetélytársára sem, de formailag még a hagyományos autóképből is kiemelkedik. Hosszan gondolkoztam, és arra jutottam, hogy az Opirust a Kia valószínűleg csak azért hozza be Európába, hogy a kiás főnököknek könnyen tudjanak márkahű céges autót biztosítani. Így hát mi sem természetesebb, hogy hazánkban is ez lett az elnöki autó.
Mivel a cégnél a fekete óriás csupán a lojalitás kifejezésére szolgál, amikor épp nincs rá szükség, a garázsban pihen, az ügyvezető meg saját, emberi méretű autóján közlekedik a város egyre lassabban hömpölygő forgatagában. A várhatóan visszafogott használat és a szolgálati szerep miatt azonban olyan felszereltséggel és motorral érkezett hozzánk az elnöki Opirus, amilyennel Magyarországon alapvetően nem is kapható.
Egy Kia-szalonban csak két felszereltségi szint közül választhatunk. Mindkettőben a korábban megismert 3,5 literes V6-os motor és többek között 5"-os, színes, folyadékkristályos kijelzőhöz kapcsolt tévé és DVD-lejátszó. Az elnöki Opirusban ezek közül azonban egyik sem volt benne. A TV-DVD páros kimaradásának tulajdonképpen örültem is, mivel így a monitor helyén megmaradt a fedélzeti számítógép, amelyről könnyen leolvasható a 3 literes V6-os átlagfogyasztása: 13,6. De honnan ez a motor? 3 liter, V6? Nem emlékszem ilyenre se a Kia, se anyacége, a Hyundai kínálatában. Biztos, ami biztos, azért átfutottam a cégek nemzetközi oldalait, de semmi. V6-osban a 2,7-es és a 3,5-ös közt hivatalosan semmi sincs. Pedig még a motortakaró burkolat is egyedi, 3000-es feliratú hozzá.
Ezután egy gyors telefon a forgalmazóhoz, amiből hamar kiderült, hogy orosz importról van szó. Egy pár ott megmaradt autó került hozzánk háromliteres motorral, ezekből kapta az egyiket a magyar ügyvezető. Látogatásom a kiamotors.ru-n aztán beigazolta a sejtést. Sehol a világon nem árulnak ilyen Opirust, csupán az oroszok hajlandóak pénzt spórolni 500 köbcentin, 13 lóerőn és 4 Nm-en.
Még mindig nem oldódott meg az erőtlenség kérdése. A 187 lóerő és a 300 Nm forgatónyomaték ugyan hasonlóan sokat ígérő, mint a 3,5-ös volt, mégis érezhetően nehezebben mozgatja az 1820 kg önsúlyú karosszériát. Szegény ötsebességes automata váltó gyakran nem tudja, mit tegyen. Előzéskor akár félgáz körül is hajlandó kettőt visszaváltani, majd a motor felpörgésekor ijedten újra egyet előre, miközben a 3,5-ös ülésbe préselő érzése helyett inkább csak határozott megindulás, majd gyakori váltások mellett egyenletes gyorsulás tapasztalható.
