Ősmasszívum
Két ügyrendi kérdés:
1.: Mitől olyan jó terepjáró a Pajero?
2.: Miért nehezebb 4-500 kilóval, mint egy hasonló méretű SUV?
A harmadik kérdés, hogy
miért őskövületezik le olyan könnyedén?
A tavalyi párizsi szalonon mutatták be a Pajero 4. generációját,
de az valójában csak frissítés volt új dizájnnal, új légzsákokkal. Az
alapok azonban továbbra is a 3. Pajero-generációra épülnek, ami már a
8. évét tapossa, ez meg már lassan zsigulis modellciklus. De 1999-ben
legalább bevezették az önhordó karosszériát, a független hátsó
kerékfelfüggesztést, alacsonyabb lett a súlypont, hogy országúton ne
billegjen annyira, és az összkerékhajtás és a nyomatékelosztás is
elektronikus lett. Az új Pajero tehát műszakilag nagyjából ennyi,
kiegészítve elektronikus menetstabilizálóval és fékerőelosztóval.
A Pajero korszerűtlensége nem abból adódik, hogy rosszabb terepjáróvá vált volna az utóbbi években. Terepen a Pajero most is megszorongat egy vízidisznót, elvben a két zárható differenciállal alig marad le a csúcsdisznó G Mercedestől. A terepeket tehát az utóbbi tíz évben senki sem nehezítette. Hanem viszont a terepjárók futóművét sokat finomították, hogy azok a SUV-tulajdonosok, akik komoly offroadernek akarnak kinézni, mert félnek, hogy kiröhögik őket, hogy haha, öcsi, ha ezzel kemény terepre mennél, mint ahogy nem mész, de ha elvben, ugye, ez csak egy SUV, ott bénázol majd a szántás közepén, és várhatod az erdészt a Nivával.
Ilyen pedig nem fordulhat elő, úgyhogy kemény benyomást kelteni akaró gazdagunk igazi terepjárót vesz, de hogy abban is jól érezze magát, csinálnak bele finom futást. Egy mai G Merci vagy Land Cruiser egész szépen fut, mert ha van fizetőképes kereslet, azokat is kiszolgáljuk, akik akarnak egy kemény autót, de nem szívesen viselik a kemény autók teljesen természetes tulajdonságait, a rázást, búgást, billegést.
Amerikában persze csak a haditechnikában kötelező a high tech, az autógyártás elvan a régebbi, vagy mondjuk úgy, jól bevált technikával. Amerika nyilván önmagában képes eltartani a típust, és egy amerikai nem is vesződik annyit ergonómiai kérdésekkel, mint mondjuk én. Nekem speciel szinte semmi nem volt a helyén, és nem működött egyértelműen; fel se tételezem, hogy ez így senkinek se jó, úgyhogy inkább az amerikaiakra gyanakszom.
A semmit nem találás a külső tükör beállításával vette kezdetét: vagy 20 kilométert tettem meg, mire meglett a kapcsoló. A kormány mögött alura eldugva, a legsötétebb helyre. Az ülésfűtés gombját se láttam még a középkonzol alján. A hátsó diffizár gombja mellett. Kemény buli lehetett aznap este a Mitsubishi Ergonómiai Központban.
Kiverjük egymásnak?
A Pajerót a magyar a kereskedelmi rádiózás feltalálása óta helytelenül padzsérónak ejti. A 90-es évek elején valahogy mást se lehetett hallani két reklámkukorékolás között, mint hogy ellopott padzsérómat visszavásárolnám. Kemény évek voltak, jó, hogy vége van. Viszont a Pajerót helyesen, pahérónak ejteni azóta se hallottam.
Hallottam már, hogy a Pajero azért nem jó, mert spanyolul madarat jelent. Ettől nem kell félni, a madár az paj aro. Viszont a pajero értelmezhető maszturbáló, illetve - férfi - embertársát kézzel-szájjal kielégítő valakiként. Ajánlott irodalom a Torrente-trilógia. A legendás első rész talán legismertebb idézete a „Kiverjük egymásnak? Hogy oldjuk a feszültséget. De semmi buzulás!” eredetiben így kezdődik:
„¿Nos hacemos unas pajitas?” Igen, latin nyelvekben jártas olvasóink helyesen vették észre, visszaható ige.
A 3,2-es dízel keményen reprezentálja a kövületséget: az 1999-es motort az Euro 4-es normákhoz igazították, amitől erősebb nem lett, de a hangja cserébe borzalmas. Soros négyhengeres, tehát amúgy se lenne sok esélye szépen szólni, a fogyasztási adatokban pedig egészen irreális számokat ad meg a gyártó (13,1; 9,1; 10,6). Én a második napon kaptam meg a Pajerót, a fogyasztásmérő 18-as átlagot mutatott. Ha nem vigyázunk, bele is csúszik annyi. Én tudok kis fogyasztással automatázni, de még egy igen laza, vasárnap délutáni, kevés piros lámpás autózáskor, üres autóval se ment 13,4 alá. Egyszer, úgy éjféltájt Dél-Buda–Észak-Pest-viszonylatban csináltam vele egy 11,4-et, egyébként 15-16 liter a reális.
Mert bizony 1500-1600 kilóból már kihoznak egy közepes SUV-ot. Az én Tehenem például 1730, pedig ugyanakkora, mint ez a hosszú Pajero. Erősebb (180 ló), benzines automata. Hasonló stílusban az is 15-16 liter között fogyaszt, és a hangjukat meg a motor vibrációját sértés is lenne egymáshoz hasonlítani. Az egyik nagyon szépen szól, ami benzines V6-tól alap, a másik a gerincünket hasogatja egy hatalmas favágófűrésszel. Hangos is.
De milyen terepen? És miért ilyen istentelenül nehéz? A következő oldalon kiderül.
