(Amerikai) álom és valóság

Legendák terjedtek el az iszonyatos megbízhatatlanságról, és nem utolsósorban a legcsekélyebb műszaki tehetséggel sem rendelkező sarlatánokról, akik vannak olyan vakmerők, hogy hozzápiszkáljanak az egyébként is képtelenül bonyolult, európai embernek nem való technikához. De ugyanígy teljesen felesleges lenne teret adni a kivagyi kisebbség véleményének, akik viszont révült tekintettel zengenének ódákat a felülmúlhatatlan kényelemről.

Mert a kényelem letagadhatatlan: a túlnyomórészt tükörsima USA-beli aszfaltra tervezett, lágy rugózású autók az európai társaiktól eltérően nem hatalmas ütésekkel tudatják utasaikkal, hogy a pusztuló magyar utakon közlekedünk velük. Jómagam egy évig küszködtem egy Pontiac Firebirddel, amely a megjelenése és a filmbeli szereplése alapján fantasztikus sportkocsi benyomását keltheti, ehhez képest úgy ringatózik a felfüggesztésein, mint egy frissen olajozott libikóka. Az úton maradásáról kizárólag a négy (elől 23,5, hátul 25,5 centi szélességű) gumiabroncs gondoskodik, a futóműnek csak statisztaszerep jut.

Használati utasítás

Az autóhoz jár egy 304 oldalas kezelési kézikönyv. No, nem pocsékolták a nyomdafestéket száraz technikai adatok sorolására, annál többet foglalkoztak a teljesen kezdő, autót közelről még életében sosem látott úrvezető trenírozására. Csak példaként említem: 31 oldal jut ebből a biztonsági öv szabályos becsatolására; 37 vezetési alapismeretekre, beleértve a főbb közlekedési táblákat és a közlekedési jelzőlámpa helyes értelmezését; természetesen nem maradhatott ki belőle, miképpen választhatunk megfelelően a benzinkút buja töltőcső-liánjai közül ("In the U.S. and Canada, it's easy to be sure you get the right kind of gasoline (unleaded). You'll see <UNLEADED> right on the pupm. And only unleaded nozzles will fit into your vehicle's filler neck.") Természetesen nem csak unalmas szöveg, de gondosan rajzolt ábrák is segítik a vizuális kultúra térhódítása okán a szövegértésben momentán korlátozott amerikaiakat.

A menettulajdonságokat sem érdemes kritizálni (kivéve persze a visszafogott végsebességet), a bőségesen túlméretezett hajtáslánc ritkán engedi kínos helyzetbe az autó gazdáját. Harapós V6-osok, dübörgő V8-asok töltik ki a köbméternyi motortereket, és a jellemzően használt automata váltók sem az anyagspórolás mintapéldányai.

Itt a kitűnő kapcsolódási pont a szószátyár autófilozófiai fejtegetés és a teszt tárgya között. A Pontiac Sunbird érdekes öszvér az amerikai autók listáján. Külső méretre az ottani bevásárlóautó-kategóriába sorolják, csakhogy némely hasonlóval (pl. Chevrolet Cavalier) szemben nemcsak kicsiny, négyhengeres blokkal gyártották, de a gyártó nagyobb modelljeiben (Pontiac Grand Prix, Trans Sport, Chevrolet Lumina) fellelhető 3.130 köbcentis V6-os is beillesztették. A nagy blokkhoz vétek a macerás kéziváltót választani, olyan kézenfekvő a bőséges nyomatékhoz a háromsebességes automata. Persze az amerikai mércével szerény, alig 460 centis kasznit elbírja a 110 lóerős kétliteres is, de akkor már nyugodtan vehetünk egy hasonló évjáratú Vectrát, ugyanott vagyunk.

A külső megjelenése nélkülözi a feltűnést, és akkor még visszafogottan fogalmaztam. Így még sohasem jártam: a viszonylag élénk színű gépjármű alig látszik a képeken, pedig elfogadható fényviszonyok között és jellegtelen, szürkés háttérrel fotóztam. Jó alaposan meg kell néznünk, hogy ne európai vagy japán tucat-autónak lássuk. A hátsó lámpája ráadásul teljesen E-szabványnak tűnik, bár minden bizonnyal egy ügyes kezű barkácsolót vonhatnánk érte felelősségre. A keskeny első fényszóró is csak a kukacoskodó vizsgabiztosoknak jelent csemegét, de a műszakira egy dupla kispolák-lámpasorral (hozzápasszítva a remekbe szabott, gyárinak látszó burkolatot) járnak.

A belső dizájn kicsivel több utalást tartalmaz az eredetre: az első biztonsági övek az ajtóhoz rögzítettek, a kapcsolósor is másfajta logikát igényel, mint amihez a ránk zúduló német, olasz és francia gyártmányok szoktattak. A műszeregyüttes már pilóta szakvizsgát feltételez, és azért is feleslegesnek tűnik, mivel az amerikai vásárlóközönségnek nem sok fogalma van* az effajta információk jellegéről. Azt hiszem, probléma esetén bőven elég lenne egy figyelmeztető hangbemondás: "nyomja meg a piros gombot, és..."

De ha már itt vannak, nézzük át őket: olajnyomás, vízhőfok (Fahrenheitben, naná), töltőfeszültség, benzinszint, sebességmérő (nem kell tudni fejben szorozni több helyi értékű számokat, elég egy nagyító a belső, km/h-s skálához), és fordulatszámmérő. Utóbbi nélkül nem is tudnék autót elképzelni, és itt kiélhetem a mániámat a sebesség-fordulatszám témakörben.

De ez már a következő, a menetteljesítményeket taglaló fejezethez tartozik. A szolid literteljesítmény (45 LE/l) egyeseket megtéveszthet. A 140 lóerő indulásnál vígan csikorgatja a gumikat, a tulajdonos által tartott próbakörön esélyem sem volt a fél kézzel markolt öv csatját a helyére pattintani, olyan virgonc a masina. Vékony hangon elrebegett panaszomra hanyagul válaszolt: "szeretem gyorsan fölvenni az utazósebességet". Bár a botrányosan hangolt budapesti közlekedési lámpákhoz tökmindegy, mennyi idő alatt gyorsulunk a megengedett tempóra, ennek ellenére én is szeretem, ha nem egy ökrösszekér dinamikáját érzem.