És bizony ez egy jó motor, ha jó anyagot kap. 1500-tól zokszó nélkül húz, persze a gazdaságos módon hétezerig skálázott fordulatszámmérőnek nem szabad hinni, ez sem forog többet bármilyen dízelnél. És mivel 200 newtonméterből már sokra futja, egészen jól gyorsul, pláne, ha nem álló helyzetből startol: igaz, közben kiböfög egy jó adag kormot, különösen alacsonyabb fokozatokban, de megy, sőt, egészen kiválóan előz országúton. Autópályán sem vészes, de azért ott már nem virgonc. A váltó ötfokozatú, közepesen semmilyen, az ötödiket egyébként hatvantól hajlandó elviselni a motor. És hadd dicsérjem egy kicsit a féket: határozottan fog, precízen működik, jól lassít.
Az 1.5 dCi azért nyerő, mert a Thalia könnyű, dízellel is egy tonna alatt marad a súlya. És ezt elbírja bőven, miközben alig kajál. Amikor városban jártam, először azt hittem, a számítógépét beprogramozták arra, hogy fixen 5,2-es fogyasztást mutasson. Kinulláztam, és legközelebb megint ennyit írt ki. Aztán egy újabb reset után elindultam vidékre.
A fix 5,2-es tételemet egy pillanat alatt megdöntötte a Thalia, mert elkezdett 3,6-os átlagfogyasztást produkálni. Azonban ezt a thaliás tempót könnyű megunni, végül felnyomtam 4,5-re, de ez nagy stresszt okozott: ilyenkor már a kanyarokban nagyot billent a kocsi, az oldalszél is zavarta, a kormányzása sem precíz, a tesztautó téli gumijai is vittek bele egy kis bizonytalanságot, szóval nem volt az igazi. Végül visszanyugtattam magam 4,2-re, és jó volt. Ja, míg el nem felejtem: ötvenliteres a tankja. Aki keveset megy, annak bitumenné köt benne a végén a gázolaj, olyan sokáig elég.
Igazából még a zajra sem lehet panaszkodni, mert a Totalcaron negatív referenciaként emlegetett Mercedes B180 CDI -t meg sem közelíti sem hangerőben, sem vibrációban. Tekintve, hogy utóbbi nincs is, legfeljebb a holtjáték határáig nyomott kuplungon érezni a bizsergést. Igaz, nem épp selymes a hangja, néha nagyon gyanús kerregések jönnek elölről, még kitartott gáznál is, bizonyos fordulaton, de hát ez ilyen. Nagyobb sebességnél pedig a gördülési és a szélzaj egyetlen nagy masszává olvad a motor hangjával, de összességében nem vészes.
Csak sajnos nálunk, félúton Európa és a Balkán, vagy Elő-Ázsia között furák a viszonyok. Itt egy ilyen szedánka lenézett valami a magát Európa-közelibbnek tartó nagyvárosokban és autópályákon. Ezért aztán a többiek úgy viselkednek a Thaliával a forgalomban, mint egy debil vidéki rokonnal, aki esetlenül csetlik-botlik a forgatagban: megalázzák, félrelökik, szívatják, lenézik.
Még a környék hasmenéses madarai is kizárólag a pakoló Thaliák feletti ágakra szállnak esténként aludni, de előtte bezabálnak erdei szederből és bodzából, hogy végtermékük még bántóbban látszódjon a fényezésen. És állítom, hogy a mi kis utcánkban az elmúlt öt évben ennél csak szélesebb autóval parkoltam, mégis ennek volt reggelre hátrafeszítve a tükre, pedig szinte belesimult a padkába, olyan közel álltam hozzá. Szóval, Budapesten gyűlöltem, pedig még arra sem panaszkodhatok, hogy lassú. Nem az.
A Thalia vidéken törte meg az ellenállásomat, ahol rájöttem, hogy nem őt utálom, hanem a várost. A hátam és az ülés puha szivacsa kölcsönhatásba lépett, és egy mindkét fél számára előnyös alakzáró kötés alakult ki közöttük, élveztem, milyen jól rugózik, a vacak utakon nyugodt voltam, mert tutira nem verem oda a 14 centis hasmagasságával. Valahogy vidéken még a madárkák sem kakilták le. És arrafelé sokkal inkább mindegy, mivel jár az ember, nem úgy, mint Pesten, a sok kompenzáló barom között.
Ezen a régiség-kérdésen is sokat törtem a fejemet. Ha úgy vesszük, hogy betölti-e a funkcióját a kocsi, nem feltétlenül baj. Egyrészt Renault, nem Dacia, vagyis úgymond rendes autó azok szemében, akik a névből indulnak ki. Másrészt tényleg arányosabbnak tűnik, mint korábban, valószínűleg azért, mert az orra kicsit nagyobb, és tényleg jó az optikája oldalról. Az egyetlen figyelmeztető tényező a magassága és a keskenysége.
Persze mint termék a Thalia nem egy nagy eresztés, tekintve, hogy lényegében vele egy árban (3,4-3,5 millió forint) lényegesen jobb autót árul még a Renault is: a Clio kombit, alias Grandtourt . Amibe minden befér az ötödik ajtón át, ami biztonságos, modern, tágasabb és minden porcikája jobb, lévén egy évtizeddel frissebb konstrukció. A másik véglet a Dacia, amiből fullos, hétüléses kombit adnak, igaz, igénytelenebb minőségben.
Egyetért? Vitatkozna vele? Véleményét elmondaná másoknak is?
Tegye meg a publikáció blogposztján !
A Thalia ilyen megújítása két dologra volt mégis jó. Egyrészt, hogy hogy a szintén régóta toldozgatott Daewoo Kalos szedánból Chevy Aveóvá transzformált kövülettel tartsa a lépést. Másrészt, az elégedett Thaliásoknak újat tud nyújtani, már ami a külsőt illeti. A belsejével és a csomagtartójával ezek nyilván elégedettek, hisz két alacsony felnőtt és két, esetleg három pici gyerek befér, következésképp nem fognak máshol kutakodni. Egy olyan újdonsággal szemben viszont, mint egy Linea, gyakorlatilag kapitulál a Renault: a Fiat 30 centivel hosszabb, lényegesen nagyobb a tengelytávja, legalább ekkora a csomagtartója, ráadásul arányosabb és jobb a formaterve – egyszóval: autószerűbb. Igaz, a Renault dízele jobb, mert alul nyomatékosabb, de ugyanannyiért még mindig a Linea a vonzóbb jármű, ha beleül az ember. Pláne, ha nem karácsonyfadísz.
