Ennél azért jobban szoktak hasonlítani előd- és utódmodellek. Az új Toledo ráadásul gyakorlatilag csak a nevet őrzi - a formája is tök más, meg szerintem a pozicionálása is feljebb csúszott. A Toledo világéletében háromdobozos, klasszikus limuzin - volt.
A Seatnál viszont a jövőbe tekintenek, és azt látják, hogy az emberiség limuzin ügyben lassan jobb útra tér. És attól, hogy egy autó formája oldalról egy egymásra helyezett nagyobb és kisebb dobozt ad ki, nem a presztízs jut eszébe. Remélem, az általuk a középkategóriát érintő jóslat idővel a kisebb autókon is beteljesedik, és a jövő Thaliái, Loganjai és Albeái szebbek lesznek majd.
A formatervezési forradalom a hátsó tetőoszlopig tart, ott a mások forradalmainak átvétele veszi kezdetét. A kacsasegg a Renault szabadalma, és bár ott még nem úgy hívtuk, gyakorlatilag már a Vel Satison tűnt fel. Elterjedt pedig a Mégane II-vel lett. Akár tetszik, akár nem, azért meg lehet ezt csinálni szépen, aerodinamikailag se rossz dolog, hatalmas lesz a csomatartó, és még az Opel Signumnak is jól áll.
Bármennyire vicces is a dájnemik lájn-kerettörténet, maga a Seat Salsa tanulmányautó már a második méretosztályban, a második farral néz ki rendesen. Míg az Altea hátsó szélvédőjét olyan kicsire oválosították, ami már a kilátást veszélyezteti, a Toledóét széthúzták - gyönyörű darab üveg, főleg így, lesötétítve. Meglepő, hogy ebből se lehet jobban hátrafelé látni, mint az Alteából, és mivel szép, kis külső tükröket raktak rá, csalni se tudunk.
Ezt a hátsót azért ne intézzük el annyival, hogy de jó, 500 liter, a Peugeot 407-esé meg csak 407, vannak még itt szépségek. Az emblémával nyitható csomagtartót a Cordoba óta el is várja minden seatos, remélhetően ebből a minimal-cult-hotrod stílusú hátsó lámpa métercsökkentésből is tartós trend lesz.
Minél több sima fém és kevesebb plexi, a pokolba vezető út indexburákkal és tolató- meg féklámpákkal van kikövezve. Jól csinálták Martorellben: az irányjelzőt szépen eldugták a dögösen szűkre szabott lámpaburába, a ködlámpát és a tolatófényt meg a lökhárító alá. Így, hogy csak messziről, vagy alánézve látszik, talán még a cult etikettbe is belefér. Ellentétben a dupla, króm kipufogóvéggel, amit dízeleknél mindig kaján röhögés fogad, meg ha már ilyen csodálatosan sikerült lepucolni a sallangot, érdemes lett volna az egész kéményt eldugni; nem feltűnő, de súlyos stílustörés. Szimpla kipufogó csak az 1.6-os benzineshez van.
A felniken nem tudtunk megegyezni - én a támogatók közé tartozok, és ezt a fa lépcsőkorlát-motívumot a keréktárcsa iparágban még nem láttam.
Bent lehet, hogy akad különbség az Alteához képest, de jobb dolgom is van, mint azt az egy csavaralátétet keresgélni. Hasonló formák, és sajnos ugyanazok a gusztustalan műanyagok, a kevlár rovátkolással díszített vízibicikli-PVC, meg a sorjás, kellemetlen tapintású ajtófogantyú.
Üléskárpitban az Altea is jó volt, a Toledóban is tetszik ez a piros alnyomatos fekete textil, az autó egészéhez, meg a piros háttérvilágítású műszerfalhoz is illik, egy Alfának is becsületére válna. Az ülések is jók - csak nem ebbe az autóba. Igazi, sportos kagylók, egy Kadett GSI-ben oké, de itt idegesítő, hogy kétoldalt folyamatosan nyomja a bordáimat.
Az ülőlap széleit is annyira megemelték, hogy szinte csak gubbasztani lehet benne, amúgy sportosan. És akkor még ott az a semmire se jó dizájnkallantyú a kardán boxnál, ami ha nem lenne, nem nyomná a térdemet. Mindeközben ez nem sportautó, ez limuzin. Akkora is, úgy is viselkedik. És egy limuzinban első a kényelem. Jó a futómű, a kormánymozdulatokra azonnal reagál, szépen kanyarodik, de hiába, az autó háromszáz kilóval nehezebb, mint az Altea, és majdnem harminc centivel hosszabb. Limuzin. Kagylóülést, ebbe?!
Szívesen felhánytorgatnám a Toledónak, hogy lehetne több tárolóhely, és a hátsó üléstámla csak dönthető, és semmi egyéb kunszt, de egy limuzin nem a David Copperfield Show.
Megszoktam már, hogy a modern, takarékos turbódízel már csak olyan állat, hogy könnyen lefullad. Modern dízelek hosszú sorában élveztem már a lefulladás semmihez se hasonlítható élményét, úgyhogy az új Toledóban teljesen ösztönösen, mintegy rutinból csináltam, hogy induláskor csak óvatosan felengedtem a kuplungot, de nem adtam gázt. Mégiscsak érdekes, hogyan fullad le, öhö-öhö-öhö-néma csend, vagy csak úgy reccs, és valami szomorú, halkuló búgás a motortérből.
