A beltér egészen tágas, meglátszanak a plusz centiméterek. A két külön tologatható hátsó széken is gond nélkül elfértem; mivel az utasülés teljesen ledönthető, akár a lábat is előre tudnám nyújtani. Két dologra lehet csak panasz. Az egyik a CD-panel, ami folyamatosan a térdemnek ütközött, a másik a mindent borító műanyag. Aki még emlékszik a nejlonzacskóban kapható kínai játékállatokra, tudja, miről beszélek, a tehenek és a lovak mellé adott karámnak volt pont ilyen erezete és tapintása, csak itt szürke színt kapott a barna helyett.
Rossz szokásom, hogy tenyeremet a váltóbot tetején pihentetem. A Renault Twingo ezt nem szereti, gázelvételre másfél centis bólintásokkal próbált kiszabadulni. Ehhez ugyan hozzá lehetne szokni, de nem ez az egyetlen gondja. Az útja pont olyan, mint a kertek alatt somfordáló legénynek: alig követhető. Nem könnyű a gyors kapcsolgatás, ebben a kuplung sem segítség, csöppnyi motorhoz képest meglepő erővel kell taposni.
De mi történik, ha a gázpedált nyomjuk tövig? Winklerrel kis híján hajba kaptam, hogy a 75 lóerős blokk jól megy-e. Egy biztos, lelkesen pörög, vidáman kurjant az utastérbe az emelkedő fordulat hangja, de a 970 kg-os testet nem mozgatja meg igazán. A motorzaj sokkal nagyobb tempót sugall. Ha a kormány mögött levő fordulatszámlálóra pillantunk, csak azt látjuk, hogy mennyire pörög, de a fák meglepően lassan közelítenek. A nagy tempóra egy nem szándékosan beépített extra is figyelmeztet: oldalszélben, autópályán rendszeresen sípolt az ablak.
Ahhoz, hogy valóban belenyomódjunk az ülésbe, 4800 és 5300 között kell tartani a percenkénti fordulatot. Ez kínzás a fülnek, és a blokk sincs érte oda. Anyuka sem fogja kitaposni a lelkét, ez nem az RS – nyugodtan félre lehet tenni az ólomcipőt. A futómű is inkább a szelíd békességre szavaz, nem szereti sem a hirtelen irányváltoztatást, sem a nagy tempójú autópályázást. Városba, táblától tábláig – nincs meg benne az a vagány buciság, ami miatt a hibái ellenére a régivel Gibraltárig mennék vigyorogva.
A csomagtartó, ha előrehúzzuk az utasülést, egészen tágas. A nagybevásárlást gond nélkül elnyeli, a rekeszes kiképzésű, polccal határolt lapon a nejlonszatyrok sem csúszkálnak el, ezért ugyanúgy jár a piros pont, ahogy az alá bepréselt teljes értékű pótkerékért is.
Ha ki kéne emelnem valami rosszat (de nem kell, mert ez ugye nem olyan szakma), akkor a fent említett apróságokat sorolnám, ha valami igazán jót, akkor a vezető előtti feláras gumisünt. Bármit tettem tüskéi közé, megfogta, és ha már menthetetlenül koszos, akkor sincs gond – biztos, hogy a mosógépet is jól bírja.
Legyen ön az első aki a Twingóról ír!
A 2008-ra megjelent második széria karizmátlansága miatt nem lesz olyan sikeres, mint elődje, hiányzik belőle a csodálkozó tekintet és az elemi vonzódás, ami miatt néha őrültségeket veszünk. Egy évben egyszer én is veszek cukorvattát. Igaz, pár csippentés után lepasszolom vagy kidobom. Ebben a Twingóban nincs benne az úgy megkívánható émelyítő, édes íz, ez sokkal diétásabb: manapság ez a szokás.
