Ásító unalom

A váltóval szerencsére nincs ilyen probléma, ott van a helyén, úgyhogy kapcsolok és indulok. Felkészültem, hogy nem repülőgépet fogok vezetni, de ez több a soknál! Már az első sarkon rosszul vagyok. Igaz, a motor még hideg, nem húzathatom, de ha alul ennyire nem történik semmi, valószínűleg felül sem fog. Így is lett. A mérések alapján legyorsul egy Polski Fiatot, de a kormány mögött tapasztaltak nem biztos, hogy ezt mondatnák velünk.

Hiába forgatom - 6100 környékén szabályoz le -, nem történik semmi. 65 kW/88,5 LE, négy henger és nyolc szelep küszködik a - velem együtt - majdnem tizennégy mázsával, hiába. A kényelmes futómű és a jó hangszigetelés tovább rontják a feelinget, minek következtében ott helyben pálcát török, fejemben megfogalmazódik a kíméletlen gondolat: ez egy lomha dög. Majdnem annyira kedvem szegte, hogy ki sem akartam próbálni keményebb körülmények között. Azt gondoltam, ha egy autó annyira családi, hogy szinte teljességgel kihagyják belőle a motorerőt, más örömökkel sem kecsegtet, inkább nem is bántom. Nagy hiba lett volna.

A fékek jól dolgoznak. A nagy tömeghez képest viszonylag rövid féktávokat vehettem - családi viszonylatban. A kuplung könnyedén jár, a váltó példás. Hidegen még akadozott, azt hittem ezzel is úgy leszek majd, mint a motorral, de nem bánthatom. Miután az olaj megmelegedett, eszembe sem jutott többé, tette a dolgát, ahogy kell. A szervó is jó, a kormány könnyen - de nem túl könnyen - jár, elég információt szolgáltat az útról. Szóval mindezt már tudtam, a fotók is elkészültek, tulajdonképpen már végeztem is.

Csurgok az árral, az autó pedig altat. Miközben viszem vissza, már nem is a teljes forgalmat nézem, csak az előttem haladó pislákoló féklámpáját, ha éppen kedvem tartja. Általában inkább pihengetek, nézelődök, zenét hallgatok nagypapa kényelmes fotelében, szinte már azon csodálkozom, hogy nem szolgálnak fel kávét. Egynapos kis tesztkörútam végéhez közeledtem már, amikor valami felébresztette bennem az akkor épp alélt, de egyébként majdnem mindig éberen figyelő kisördögöt. Gyorsan kerestem egy félreeső szerpentint, majd eltátottam a számat.

A futómű egyszerűen csodálatos. A hidro-pneumatikus rendszer, ami a Citroënek alatt van, gondolom mindenkinek a könyökén jön már ki, ha nem, akkor valószínűleg nem is érdekli igazán. Én nem a technikai részét taglalnám, inkább praktikus oldalról közelítek. Azt mindenki tudja, hogy ezek a nagy Citroënek mindig is extra kényelmesek voltak és ez már így is lesz az idők végezetéig. Mivel azonban általában egy autósújságnál vérmérséklet szerint van egy ember, aki a limókat szereti és teszteli, és egy másik, aki a sportkocsikat, ritkán jut eszébe valakinek megnézni, mit is csinálna egy ilyen lomha dög egy versenypályán.

Nekem is a kisördög segítségével sikerült csak rávenni magam, hogy ha pályán nem is, de közúton kicsit megkínozzam a Xantiát. Mivel az útegyenetlenségek felett tényleg elképesztő puhasággal siklik tova, azt hittem, kanyarban össze-vissza fog rogyadozni, mindenáron keresztbe akar majd nyekleni alattam és mindezt nagyon alacsony sebesség mellett teszi majd. Óriásit csalódtam.

A nagy tengelytáv és a rafinált futómű következtében az autó nem billeg, képes dinamikusan kanyarodni, sőt, szinte a sportosság határát súrolja - természetesen családi szinten. Nem akar lemászni az útról, meglepően semlegesen viselkedik. Némi normális alulkormányozottság tapasztalható, de semmi több. A Xantia jóindulatú, a kisebb hibákat könnyen korrigálhatom. Egy kétezres motorral már biztosan sok élvezetet nyújt, így sajnos hamar meguntam a lendületautózást, kigyorsítás híján ugyanis azért ez a játék eléggé egyoldalú.

Végül sikerült az autót épségben visszaszolgáltatni. Nem esett nehezemre megválni tőle, pedig csak most veszem észre, hogy a motorerő miatt érzett gyermeteg sértődöttségemben sem sikerült sok rosszat írnom róla, bármennyire szerettem volna. Nem az én világom, az biztos, de szép, tágas, kényelmes és biztonságos. Szerettem, még ha a motortető-kitámasztót - ami nem alul van, hanem magán a tetőn - hosszú perceken át kerestem is átkozódva. Ez egy igazán jó családi autó. Ha még mindig kételkedtek, elmondom, hogy lassan 80 000 km-t ment minden különösebb szervizelés nélkül, tehát úgy tűnik, még megbízható is.

Megjegyzem, a tulaj nagyon vigyáz rá, elképzelhető, hogy kevésbé kíméletes bánásmód mellett több probléma merül föl. A nagy önsúly és a kevés lóerő viszont nem túl jó párosítás. Ilyen tömeget cipelve hiába az egyhatos motor, tíz liter környékén alakul városban az átlagfogyasztás. Városon kívül viszont akár hét literrel is elautózhatunk, megfelelő mennyiségű türelem birtokában. Mivel újat már úgysem vehetünk, a nagy értékvesztés sem a mi problémánk. Így viszonylag olcsón vásárolhatunk Xantiát, hogy aztán ki-ki kedvére készíthesse az újabb csemetéket.