Ha szétmegy a fejed a morajtól…

2015.12.27. 07:07
41 hozzászólás
Nem szeretek 190-es Mercit szerelni. Elvégre ez az új autónk, a „zasszonyé”, keveset futott (357 ezer km), fiatal (még csak 26 éves), szép állapotú. És minden, de minden karbantartást megkap. Miért kell belenyúlnom?

Szinte pontosan két évvel ezelőtt vettük IIH-t, Kati második 190-es Mercedesét. A korábbi, EFY nyolc évet húzott le nálunk, ha jól emlékszem a 430 és 517 ezer kilométer közötti életszakaszában. Maximálisan elégedettek voltunk vele, soha, soha, soha ne legyen senkinek rosszabb autója. A 190-es imádni való szerkezet, legfeljebb a szűkössége zavaró, főleg hátul.

IIH-val együtt ez már azt jelenti, hogy Katit már tíz éve ki se lehet vakarni a W201-malomkerékvolán mögül. Ő jobban szereti a mostanit, mert ez a mostani tényleg csak nagyon picit rozsdállik, az Umgerüst-Katalysator miatt kék matricás, ezért közlekedhet akkor is, amikor Budapesten Tarlós elrendeli az ál-szmogriadót, nincs leülve az ülése, ráadásul nem valami vékony üléshuzat van rajta, hanem megkapta az én 123-as kombimból az igazi medvehéjakat.

Én viszont jobban szerettem a régit, EFY-t, mert az első szériás volt, emiatt hosszabbak voltak a rugóútjai, s annak ellenére, hogy jobban rugózott, az úttartása szemernyit sem volt rosszabb, a kormánya pedig még finomabb is. Nem mellesleg jobban ment (bár valamivel zajosabban), mert nem fojtogatta mindenféle katalizátor. Ízlések és pofonok.

A korábbinak, EFY-nek a megvétel után volt egy, a kereskedő által elhallgatott, és az előző tulajdonos által kinyomozhatatlannak ítélt baja – amikor bemelegedett, elment az egyik hengere. Ezért kaptuk mi meg termosztát nélkül, s erre ment rá az első három hónap és vagy százötvenezer forint, mire kitaláltuk, hol a bibi. A sztorit itt olvashatják. De ezzel a mostanival, IIH-val azért kicsit valahogy több az apró nyűg, pedig a szerény futás és az általános jó állapot láttán azt mondtam hitvesemnek, amikor megvettük: ez nem is nyolc, hanem tizenkét évet húz ki majd nálunk. Aztán elindultak a gondok.

Néhány futóműalkatrész – talán két szilent – rögtön cserére szorult. Fékbetétet is cseréltünk. A második szériás 190-esek (l. Sacco-deszka az oldalukon) lassabban rohadnak, viszont rosszabbak bennük a műanyagok. Ajtókárpit tetőél-műbőrök válnak el, a könyöklőnél szakadnak, a napellenzők beakasztófülei kettétörnek (a miénkben is így volt mindkettő, egy feketét már szereztem, az a vezető oldalán most megtartja, de a másik még mindig rossz), a belső tükör háza szétmállik (már vettem egy jó első szériást Czimbuláék ürömi bontójából, az van fent egy éve), a középső szellőzőrostélyok körül mindig elreped a műanyag panel – az is került bele vadonatúj, szintén Czimbuláéktól. Szóval, amit kellett, rendbe tettem, ezek csak apróságok, egy huszonéves használtautón csoda, ha csak ennyit hagy meg az előző gazda a következőnek. Ja, és tavaly karira lett bele kiváló, MP3-as autórádió a TinyDealről. Elég jó, bár az gagyi, hogy az első panel levétele után tovább működik. Viszont jobban szól, mint a JVC cédéjátszó, ami benne volt.

Aztán tavalyelőtt nyáron elkezdett melegedni. Nem nagyon, de Kati mérnök, tiszteli a gépet, aggasztotta hát a dolog. Én próbáltam lazán kezelni (nem én használom a kocsit...), de végül, amikor egyszer az M7-esen, az érdi emelkedőn belekaszált a százas rovásba a mutató, bele kellett néznem. Kipucoltam alaposan a hűtőt, de nem segített, maradt a probléma. Oké, máshol lesz a baj.

A 190-es dízelen nem viszkós a ventilátor kuplungja, hanem elektromágneses tengelykapcsolóval működik, aminek a hengerfejbe szerelt jeladó adja a jelet. Hát ennél nem adta. Mindegy, húztam egy fix pluszt az izzítódoboztól, összezártam. Ezzel ugye az a baj, hogy túlfogyasztást és nagyobb zajt okoz egyszerre, de tönkre elvileg még nem megy – bár azt nem tudtam, hogy a kuplung elektromágnese vajon mennyire örül az állandó üzemnek. Sebaj, Karesz az olajcserénél két hét múlva betett egy jó kapcsolót, onnantól működött.

Aztán tavaly télen, egy este a Kati csörgött – „Zsolt, itt vagyok a Róna-Szugló utca sarkon, jönnénk haza isiből a gyerekekkel, de ahogy befordultam, valami kattant, az autó nem megy tovább. Vajon a kuplung lenne a hibás? Beteszem sebességbe és hallom, hogy valami pörög, de az autó semelyik sebességben nem mozdul, sehogy, itt már segítettek feltolni a járdára, járatom a motort, van fűtés, de valahogy haza kéne juttatni azért az autót.”

Hoppá. Szétment volna a diffi? Lehetetlen. Szétszakadt volna a kardán Hardyja? Akkor kattogna, ahogy össze-összeakad a csillag. De hiszen nincs ott semmi más... Mindegy, bepattantam a Foltosba, a délutáni dugóban, a Szugló utca közepén tripla leszúrt Rittbergerekkel tűzdelt, óriási sikert arató manőverekkel felakasztottam IIH-t a kötélre, hazahúztam. Hányszor mentettem már újabb autót állólámpással az életben, miközben a kötél másik végén talán ha négyszer lógtam, az is főleg jeges időben, hidegindítás miatt kellett. Vannak jó autók és vannak még jobb autók, én tudom melyik, melyik.

Otthon a Bálintot beültettem az anyja autókormánya mögé, lelkére kötöttem, hogy teljes talppal feszüljön bele a fékbe, majd kértem, hogy másodikban óvatosan engedje fel a kuplungot. Látni akartam, mi forog és mi nem. Hát itt minden forgott, csak a kerék nem. Váltónál a kihajtás, a kardán, a hardyk, a féltengelyek mindkét oldalon (megfogásra is) – mi a büdös, barnaszénszagú cannstatti átok ül ezen?

Aztán kiderült. A külső gumiharang alatt eltört a bal féltengely. Bazzzzz... Hétvégén nekiálltam, a racsnis kulcsra összeraktam a leghosszabb erőkart, amit tudtam, alátámasztottam krokodillal, hogy legyen megvezetés, rángattam, melegítettem, ütöttem, rángattam, ahogy már ilyenkor szoktam, tényleg csak a kötelesség kedvéért, hogy a szomszédok hallják, dolgozom, ordítottam is kicsit. Csináltam én mindent, de nem tudtam leszedni, csoda, hogy el nem törtem Betáék büszkeségét. „A'ssszét nem szeded spéci kulcs nélkül, pesti gyökér” - jegyezte meg Karesz a telefonban találón.

Tehát IIH a kötél végén elzúzott Szentendrére Foltos mögött, a régi Czimbula-bontó melletti Merci-bolthoz. Másnapra 25 pénzért megcsinálták, bent volt a bontott féltengely, új anya, nyomatékra húzva, satöbbi, tényleg a bolondnak is megéri az ilyen. Érdekes, pedig IIH hajtásláncát nem érhette semmiféle durvulás az élete során, mert a régi EFY-nk 60-120-ig zúgott, mint a hidrogénatom, s abban sose kellett féltengelyt cserélni, ez viszont síri csendben teszi a dolgát. Franc se érti ezt. De legalább most már jó.

Aztán idén nyáron ki kellett cserélni a hidrotőke-sort a motorban, mert csak sokára múlt el a hidegindítás utáni kattogás... és ekkor visszatért a melegedés. Nem olyan vészesen, de azért a 90 fok a műszeren nem pont az a mennyei boldogság, mint a hivatalos 82. És ezzel együtt egyre erősebben kopogott a bal első futómű. Karesz biztos keze után vonyított szegény állat, nem tagadhattuk meg tőle a doktort, tehát ismét Visz. Kapott két új első teleszkópot, pedig azok egyáltalán nem tűntek rossznak. Aztán amikor Viszen a kezembe került a két gátló, akkor jöttem rá, micsoda förtelmes állapotban voltak – az egyik szinte akadálymentesen ki-be járt, lötyögött a szára, a másik szörcsögve bár, de kicsit még tette a dolgát. Esküszöm, szinte semmit nem lehetett érezni belőle – előtte. Innen nézve persze azt mondom: sokkal jobb lett a kocsi.

A melegedés okát is megtalálta Karesz – ezúttal az elektromágneses kuplung került haláltusa-közeli állapotba. „Ilyent nem tudok szerezni, de te ott a csodás Pesteden lehet, hogy találsz” - lobogtatta felém Karesz az alkatrészt. Két napig ventilátor nélkül ment IIH, Háda Szabi barátom addigra tudott szerezni másikat. „Zsolt, ne haragudj, de ebből vagy gyári létezik, vagy iszonyatosan szar utángyártott, gondolom, most nem vagytok úgy, hogy vagyonokat fizessetek ilyenre, ezért az olcsót hoztam. Majd felszerelés előtt húzd le valami vízszintes lapon, csiszolópapírral a kuplung részét, mert biztosan hullámos, néhányszor próbáld fel, nehogy túl nagyra csiszold a hézagot, s ne aggódj – ha legalább nagyjából sima, utána már idővel bekopik.” Hát... csiszoltam vagy két órát, akkora púpok voltak rajta, hogy Hillary is csak oxigénpalackban vágott volna nekik. De sikerült, kicsit csiszatolva, de tette a dolgát. S onnantól nem melegedett.

Eltelt pár hónap, a ventilátor elcsendesedett, szuper lett minden, de a kopogás – nos, a kopogás rendkívül ragaszkodó természetűnek bizonyult, velünk maradt, együtt üldögéltünk esténként a kandalló előtt, régi sztorikat felemlegetve egy pohár jó vörösbor mellett. Olykor már azon vitáztunk a Katival, hogy Massányi Kopogásnak nevezzük-e el (hiszen ő a tulaj), avagy Csikós Kopogásnak (mert a mi családunk gyereke ő, még ha a feleségem nem is vette fel a nevet). De hisz' a futóműben minden jó, ott tényleg minden, szilentek, lengéscsillapítók, csapágyak, stabpálcák, tényleg minden új, mi lehet?

Ekkor történt, hogy Döbröntére menekült volna a család, hogy a hagyományokhoz híven kihagyja az október 23-át övező, nyomasztó indulathullámokat, amik miatt ilyentájt nem jó Budapesten lenni. A Bianchi fékje ekkor bedobta a kulcsot, a Foltos generátorállványa még nem volt kész, nem maradt más (se János, se Tamás...), csak IIH.

Na, akkor jöttem rá, hogy Kati nem véletlenül nyavalyog a zaj miatt. Bizony, gödrökön ott volt bal elölről a koppanás. De hohó, autópályán, gázadásra elhallgatott, gázelvételre felerősödött egy moraj. Mindez abban az autóban, amelyik híres volt arról, hogy csendben utazik. Mivel az én gázpedál-használati szokásaim sokkal, hogy is mondjam, színesebbek, mint Katié, ráadásul sokat mentünk a Balaton-felvidék csodálatos, dimbes-dombos vidékein, ezért mire hazaértünk, már kifejezetten zavaró lett a moraj. Oké, tehát leszakadt a motortartó-bak, sejtettem ezt régóta.

De Kareszhoz nem akartam egymás után kétszer lemenni szervizre decemberben, márpedig a Foltos miatt muszáj volt, mert erősen ereszteni kezdett az első főtengelyszimeringje a nyári út után, olajtaknyosan meg nem akartam vizsgára vinni, mert az azért nem úgy van. Háda Szabi nem szerel autót, mert más munkája van évek óta... de egyáltalán, miért ne tudnék én magam kicserélni két bakot? Talán, mert van egyfajta belső irtózat bennem attól, hogy új autókat szereljek?

Tehát végül megvettem a két bakot. Torjay Laci tudott jó áron szerezni, olasz lett volna 7000-ért (nehogy, kiáltott fel ennek hallatán Háda Szabi, tehát rá se néztem erre az opcióra), Lemförderből viszont 12 volt darabja. Ahhoz képest, hogy hidraulikus csillapítású a bak, nem is volt oly vészes az ára.

Hónom alá csaptam hű segítőmet, Bálint fiamat, nekiláttunk egy szombat délután. A legnehezebb az volt, hogy megtaláljuk IIH helyét a garázsban. A jobb álláson a Ponton áll, teljes fejetlenségben. Hengerfejetlenségben. Mozdíthatatlanul. A bal álláson a Bianchi lakik, amely ugyan tökéletesen működik, de nem véletlenül áll itt – csak ő fér el. Mindegy, a motorokat, a satupadot, a minden egyebet áttettem a Ponton elé. Elméletileg a bal álláson falhoz koppantva elfér az állólámpás Merci, de épp. A 190-es vagy húsz centivel rövidebb, sejtettem, hogy bemegy, de nem lesz elég. Hát nem is. Vonóhoroggal együtt végképp semmi hely nem maradt. Próbáltam az orrát belógatni átlóban, de úgy nem lehetett megkerülni a kocsit. Végül farral álltam be, jó mélyen a Ponton oldalába, zseniális helyem maradt elöl.

Indítsuk stoppereinket, innen számoljuk a műtétet. A 190-es csodás autó, már 1983-ban teljesen síkba burkolt aljjal verte át a levegő ostromát. Csakhogy azok a burkolatok teljesen eltakarják a gépészetet. Mire bakra teszed az autót, bemászol alá, kitekered a kis pattanásnyi csavarokat, leveszed a két, olajos, bazi műanyag lapot, úgy, hogy a redvás cuccot egyenként garantáltan végighúzod a pofádon, már eléggé gyűlölöd a 190-est. Mi lett volna, ha nincs ott a Bálint, aki vakkantásokra adogatja a szerszámokat?

Pedig a 190-es tényleg csodás autó. A padlólemezt alulról is szőrös, puha zajszigetelő-paplan borítja, nem véletlen tán, hogy ilyen csendes. Gyönyörűek a mechanikai elemek, mívesek a bakok, az öntvényeket Buddha kezei formázták, elválnak a funkciók, tényleg öröm ilyen gépészetet látni.

A burkolatok félreállítása után gyerekjáték volt az egész. A bakokat egyenként érdemes cserélni, mert akkor nem mozdul el a blokk oldalvást, és elmarad a rettenetes birkózás, hogy sikerüljön beletalálni a lukakba összerakáskor. A bal oldalival kezdtem, több okból is.

Ez a rosszabbul hozzáférhető, mert az adagoló oldalán van, ahol sűrű a gépészet. Ebből az irányból jött a hang. Ezen az oldalon közel van a fali radiátor, tehát nem fázom. Tehát fent kitekered a 10-es csavart, majd alulról, a bölcső lukán át a kis imbuszt (minden kis kattanás után oldódik, mert minőségiek az alkatrészek, nem rohadnak be 26 év után sem), majd krokodillal (keményfát teszel a motor és az emelő közé, nehogy betörd az olajteknőt) emelsz, jó sokat. Aztán egyszer csak benyúlsz, és két ujjal kiveszed a bakot. Csak így.

Te jó isten. Cafatokban lógott róla a gumi alul, egy szem olaj sem maradt benne, tehát az a lötty lotyogott a burkolat alján, belül. Épp ideje volt a cserének. Azaz, annak az ideje már rég elmúlt. Az új berakásakor arra azért vigyázni kell, hogy a kis fül, ami pozicionálja az alkatrészt, bekattanjon a tartóállványba, tehát kicsit forgatni, mozgatni kell, de nekem ott volt a Bálint, aki erős, precíz és fegyelmezett, pikk-pakk túl voltunk rajta. A jobb oldal? Höhö, tényleg olyan volt, mint megenni egy marék mogyorót.

Az egészben csak a burkolatok visszaszerelése volt undorító, az olajtaknyos paneleket újra végighúztam a pofámon, miközben a hátam alól gomolygott a betonpor (elvégre, egy kis sóval vacsorának is elmegy az ilyen), visszakapattam azokat a dög kis csavarokat, kitekeredve meghúztam őket – kész. Stopper megállít: 1.54 lett a futamidő. Nem rossz, és még magyaráztam is közben egy csomót a Bálintnak.

Ez volt itt az elmúlt másfél év és huszonpárezer kilométer sztorija - a hosszú, boldog utakról, a minden reggeli és esti indításról, dugóban állásról, azok alatti problémamentes működésről természetesen nem emlékeztem meg, mert az olyan az unalmas.

Az autó? Isteni lett. A Kati napokon át hüledezett, hogy el is felejtette, mennyire csendes a 190-es. Újra imádja. A koppanás bal elöl? Köszöni, jól van, lassan tényleg megkereszteljük. Bár mintha most jobb elöl lenne... Fene se érti ezt.