Ferrari 599-es mosógép-motorral

2010.01.29. 14:19

Az olaszok az F1-hez kifejlesztett KERS rendszer elemeit is felhasználták a fejlesztéshez. A Genfi Autószalonra várható hibrid sportkocsit gyártásra szánják, bár elképzelhető, hogy egyelőre csak tanulmányautóként állítják ki.

599hf

A Ferrari nehéz feladatot vállalt, amikor nekiállt olyan hibrid hajtásláncot fejleszteni, amelyet bármelyik sportkocsijába pironkodás nélkül beépíthet. Az összes részletet még nem ismerhettük meg, de úgy tudjuk, az F1-ben használt KERS rendszer filozófiáját vették át, azaz a villanymotorokhoz csak egy kisebb akkumulátor csatlakozik, amelyet motorfék-üzemben az autó mozgási energiájának visszatáplálásával töltenek. Ez az energia aztán nagyobb gyorsításoknál tehermentesíti a hatliteres V12-es motort, illetve növeli az összteljesítményt. A másik, mára szintén eléggé elterjedt trükk a motorleállító rendszer alkalmazása – a két megoldás együttesen állítólag akár 30-35%-os fogyasztáscsökkenést hozhat: az 599-es városi fogyasztása így akár 20 literre is lecsökkenhet 100 kilométeren, a jelenlegi 27 literről.

A brutális erejű 12 hengeres mellett első ránézésre groteszkül hat a kis villanymotoros hibrid rendszer, de a Ferrari egyszerűen nem léphet más irányba. Kénytelenek csökkenteni típusaik szén-dioxid-kibocsátását, de ezt csak úgy tehetik, hogy ne menjen a teljesítmény, vagy az érzés rovására. Kell a sokhengeres, pörgős motor, nem csak az erő, de a presztízs és az hangorkán kedvéért is – egy Ferrari nem lehet vérszegényebb, mint az elődeit.

Az oldalról ajánljuk

Pénztárcabarát pöttöm villanyautót villantott a Kia
  • Hírek

Pénztárcabarát pöttöm villanyautót villantott a Kia

Az EV2 egy apró elektromos crossover lesz.

február 27., 13:48
Már biztos a 25 százalékos vámtarifa, áprilistól felborul az autóipar
  • Hírek

Már biztos a 25 százalékos vámtarifa, áprilistól felborul az autóipar

Trump a döntését olyan dolgokkal támasztotta alá, minthogy az Európai Uniót azért hozták létre, hogy kiszúrjanak az Egyesült Államokkal.

február 27., 11:36
Türtőztessék magukat, emberek: új elektromos crossovert mutat be a Toyota!
  • Hírek

Türtőztessék magukat, emberek: új elektromos crossovert mutat be a Toyota!

A leleplezésre március 12-ig kell várni.

február 27., 11:19
Véget ért egy nagy korszak: nem lehet többé Nissan GT-R-t rendelni
  • Hírek

Véget ért egy nagy korszak: nem lehet többé Nissan GT-R-t rendelni

A Nissan hazájában, Japánban is leállt az értékesítés.

1 órája
Lelép, de mégis marad a Lucid-vezér
  • Hírek

Lelép, de mégis marad a Lucid-vezér

Lemondott a vezérigazgató.

február 27., 10:02
Az ország, ahol tavaly a Porsche 911 volt a legkelendőbb autó
  • Hírek

Az ország, ahol tavaly a Porsche 911 volt a legkelendőbb autó

A népszerűségi lista többi helyezettje se szokványos.

február 27., 12:49
Háromezret gyártottak ebből az Ikarusból, mára két üzemképes maradt belőle
  • Technika

Háromezret gyártottak ebből az Ikarusból, mára két üzemképes maradt belőle

A restaurálás előtt álló példány a Közlekedési Múzeum nosztalgiaflottáját fogja gyarapítani.

február 27., 15:56
Hátulról támad az új kínai haszonjármű márka
  • Hírek

Hátulról támad az új kínai haszonjármű márka

Kezdetben két modelljük lesz kapható.

február 27., 17:08
Új KRESZ jön! A régi oktatók maradnak?
  • Égéstér

Új KRESZ jön! A régi oktatók maradnak?

140-es autópályák, családtagi oktatás, és persze az új KRESZ oktatási nehézségeiről beszélgetünk Pető Attila Kreszprofesszorral és dr. Szőcs Károllyal.

február 27., 17:23
Veszteséges az Aston Martin, leépítésre kényszerülnek
  • Hírek

Veszteséges az Aston Martin, leépítésre kényszerülnek

Az új vezérigazgató a költségoptimalizálásra fókuszál.

február 27., 07:19
Hamarosan bemutatják az új Audi A6-ot, de már most is láthatod
  • Hírek

Hamarosan bemutatják az új Audi A6-ot, de már most is láthatod

A hivatalos bemutatóig még kell párat aludni, de már napok óta kint van egy videó az autó külsejéről.

február 26., 08:55
Fontos videó: így közlekedj a Flórián tér környékén a lezárások ideje alatt
  • Hírek

Fontos videó: így közlekedj a Flórián tér környékén a lezárások ideje alatt

Március elsejétől jelentős korlátozásokra kell számítani a Flórián téri felüljáró felújítása miatt. Videóval segít a BKK.

február 27., 06:01
Meggondolta magát a Mercedes, követik a BMW példáját
  • Hírek

Meggondolta magát a Mercedes, követik a BMW példáját

Nem az elvártak szerint fogynak az elektromos Mercedesek, taktikát vált a cég.

február 27., 15:07
Parányit, de csökkent az üzemanyagok ára
  • Hírek

Parányit, de csökkent az üzemanyagok ára

Aki a kicsit nem becsüli...

február 27., 08:54
Hibázott a Tesla Kínában
  • Hírek

Hibázott a Tesla Kínában

Olyan emailt küldtek a tulajdonosoknak, amit nem kellett volna.

február 26., 07:30
Rendőrségi üldözést rögzített a lopott Jeep Trackhawk fedélzeti kamerája
  • Hírek

Rendőrségi üldözést rögzített a lopott Jeep Trackhawk fedélzeti kamerája

A tolvajoknak fogalmuk sem volt róla, hogy miközben menekül a rendőrök elől, az autó kamerája mindent felvett.

február 26., 06:04
Mennyit érhet egy keveset futott, de itt-ott törött hibrid Toyota?
  • Balló Marci beárazza

Mennyit érhet egy keveset futott, de itt-ott törött hibrid Toyota?

Gondolkodom az eladáson, de elbizonytalanodtam, mert sok hasonló autó sokkal többet futott, de ez meg volt törve párszor.

február 26., 09:42
Videó: nézni is rossz, ahogy egy vonat darabokra robbant egy Renault Lagunát
  • Hírek

Videó: nézni is rossz, ahogy egy vonat darabokra robbant egy Renault Lagunát

Bár a felvételen nagyon úgy tűnik, a sofőr állítólag nem volt vak.

február 26., 14:43
Mi lesz a német és magyar autógyárakkal Merz porondra lépése után?
  • Közélet

Mi lesz a német és magyar autógyárakkal Merz porondra lépése után?

Az Euro 7 környezetvédelmi szigorítás megfúrása várható az új német vezetéstől. Ennél sokkal többre nem lehet számítani egyelőre.

február 26., 16:52
Kiesett az elitből a Tesla
  • Hírek

Kiesett az elitből a Tesla

Nagyot zuhant a tőzsdén a Tesla a márka népszerűségvesztése miatt.

február 26., 10:37
Visszatérhet a Ford Mustang Boss
  • Hírek

Visszatérhet a Ford Mustang Boss

Évek óta pletykálják, de most már nyoma is van, hogy visszatérhet.

február 26., 15:59
Történelme során először lett nyereséges, lemásolhatja a Tesla hódítását a Rivian
  • Hírek

Történelme során először lett nyereséges, lemásolhatja a Tesla hódítását a Rivian

Az olcsóbb R2-től is sokat várnak.

február 26., 18:24
Reszkethet a tömeg: Mustangokkal nyomulnak az amerikai rendőrök
  • Hírek

Reszkethet a tömeg: Mustangokkal nyomulnak az amerikai rendőrök

Egy régi hagyományt élesztenek fel Észak-Karolina államban.

február 26., 13:29
A terepjáróság jobb marketing, mint a szexuális utalgatás?
  • Tesztek

A terepjáróság jobb marketing, mint a szexuális utalgatás?Teszt: Nissan X-Trail N-Trek – 2025.

Az X-Trail az N-Trek csomagtól éppen annyira lesz terepjáró, mint a szexuális utalgatásoktól kívánatosabb a férfiak számára.

február 27., 06:00
Hamarosan érkezik a BYD luxusmárkája
  • Hírek

Hamarosan érkezik a BYD luxusmárkája

A hivatalos bejelentés áprilisban lesz.

február 26., 12:00
Kia EV2 concept
  • Hírek

Kia EV2 concept

február 27., 12:26
Farizon SV
  • Hírek

Farizon SV

február 27., 09:43
Ikarus 30
  • Hírek

Ikarus 30

február 27., 12:29
Farizon V6E
  • Hírek

Farizon V6E

február 27., 09:44
Bodo G-Wagon
  • Hírek

Bodo G-Wagon

február 26., 12:26