Leleplezték az új Dakar-Touareget

2010.08.24. 13:23 Módosítva: 2010-10-16 11:04:37

Már most is a Volkswagen autói számítanak a legeredményesebb tereprali-autóknak, de a harmadik generáció még gyorsabbnak ígérkezik.

A Race Touareg 3 megszületésének elsődleges oka persze nem az elődmodell elavulása volt, hanem az, hogy az utcai Touareg lecserélése kapcsán új orr-részt kellett készíteni a versenygép számára is. A Dakar-ralin induló gépnek persze nincsen sok köze az utcai autóhoz – a lámpák és a hűtőrács formáján kívül hiába keresünk akár csak hasonló alkatrészeket a két járműben. A versenygép technikájához alig nyúltak – ami ilyen jól működik, azt kár lenne elrontani –, csak a 2,5 literes, öthengeres turbódízel töltőlevegő-hűtőjét és vezérlőprogramját cserélték ki, így a teljesítménye 311 lóerőre nőtt. A versenyautó így 6,1 másodperc alatt gyorsulhat 100 km/h-ra, méghozzá gyakorlatilag szinte bármilyen körülmények között. A karosszéria formáján is alakítottak a VW mérnökei: állítólag sokat javítottak a kabin szellőzésén és a motor hűtésén, méghozzá úgy, hogy közben a légellenállást is csökkentették valamelyest.

Az új versenyautót a jövő év első napján vetik be először – akkor indul útjára a következő Dakar-rali – egyértelműen azzal a céllal, hogy ismét leiskolázzák vele a teljes mezőnyt.