Óriási keretből építene akkumulátorgyárat a Volkswagen. A német konszern akár tízmilliárd eurót is fordíthat a beruházásra, amelynek célja az önállóság megteremtése, vagyis a függőség megszüntetése az akkumulátor-beszállítóktól.

A VW a Tesla példáját követheti, amely már el is kezdte felépíteni Gigafactory nevű akkumulátor-gyárát, amely 4-5 milliárd dollárba kerülhet és 2018-ban kezdheti el a termelést. A Handelsblatt című német üzleti lap szerint a VW vezetése egyelőre mérlegeli a lehetőségeket, így még az is nyitott kérdés, hogy az üzemet Németországba, Kelet-Európába vagy Ázsiába telepítsék-e. A VW német munkavállalóinak érdekképviselete és Alsó-Szászország tartomány - a VW egyik fő részvényese - amellett kardoskodik, hogy Németországban épüljön fel a gyár. Arra hivatkoznak, hogy az elektromos meghajtású autók gyártásához a belsőégésű motorral működő autókhoz képest a kevesebb alkatrész miatt kevesebb munkaerőre van szükség, így a villanyautók előretörése munkahelyeket fenyeget, és ezt a folyamatot valamennyire ellensúlyozni lehet az akkumulátorgyártás fejlesztésével.

Az első terveket június közepén mutatja be a felügyelőbizottságnak Matthias Müller vezérigazgató, aki a dízelbotrány után új irányba akarja fordítani a cégcsoportot. A fő célok közé tartozik az elektromos és hibrid meghajtású modellek kínálatának bővítése, a VW részarányának növelése a villanyautók piacán. A társaság tavaly 67 ezer villanyos autót értékesített, ennek többsége hibrid - benzinmotorral felszerelt volt. Ezt a számot 2025-re egymillióra akarják növelni.
A német kormány május közepén elfogadta és a törvényhozás elé terjesztette a villanyautó-vásárlás ösztönzését szolgáló javaslatát, amely szerint elektromos autókra 4 ezer eurós, a plug-in hibridekre 3 ezer eurós árkedvezmény jár. Az állam és a gyártók által fele-fele arányban finanszírozott programmal az elektromos autók aránya a remények szerint elérheti a mintegy 500 ezer autót jelentő 1 százalékos "kritikus tömeget", aminek révén állami segítség nélkül folytatódhat az elektromobilitás terjedése. A mintegy 600 millió eurós program mellett állami pénzből 300 millió eurót fordítanak a töltőinfrastruktúra fejlesztésére, ez várhatóan 15 ezer töltőállomás, köztük 5 ezer gyorstöltő berendezés telepítésére lesz elég.

Sigmar Gabriel alkancellár, gazdasági miniszter a program április végén tartott bemutatóján hangsúlyozta: az állami ösztönzés hozzásegít ahhoz, hogy "tömegcikké" váljék az elektromos autó, a német cégek az élre kerüljenek a harmadik és negyedik generációs akkumulátorok fejlesztésében és visszahozzák a Távol-Keletre áttelepített termelést Németországba.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Piastri behúzta a mozgalmas Bahreini Nagydíjat, Verstappen csak a hatodik
Történésekben nem volt hiány a szezon negyedik versenyén, de Oscar Piastrit senki sem tudta zavarba hozni.
- Hírek
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.
- Hírek
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.
- Hírek
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.
- Hírek
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
Az esetről videó is készült.
- Hírek
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.
- Hírek
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.
- Hírek
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.
- Hírek
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.
- Hírek
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.
- Égéstér
Ezeket vennénk 1 millióért
A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.
- Közélet
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.
- Hírek
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.
- Hírek
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.
- Hírek
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.
- Hírek
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.
- Hírek
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.
- Hírek
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.
- Hírek
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.
- Hírek
A hibridek vs villanyautók: 65:51
Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.
- Közélet
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.
- Hírek
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.
- Hírek
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.
