Új Volvo XC60: ugyanolyan, mégis más
A korábbi előzetesek alapján azt gondoltuk, a harmadik Volvón már unalmasan hatnak majd a korábbról jól ismert részletek, mégsem így lett. Az XC60-ast az arányai jól megkülönböztetik a 90-es sorozattól.

Pedig a tervezők ezúttal is a már korábban megismert megoldásokból építkeztek: ugyanazokkal a sima felületekkel, itt-ott előbukkanó visszafogott élekkel, és a szabvány orrkialakítással dolgoztak. Láttuk már, mi ennek az eredménye, az Audikat, a Mercedeseket és lassan a BMW-ket is hasonlóan szigorú sablonok alapját tervezik – néha gondot is okoz megállapítani, melyik típusuk melyik. A Volvo tervezői azonban láthatóan figyeltek rá, hogy ne essenek ugyanebbe a csapdába. Az XC60 arányaiban hosszabb orr-részével, illetve rövidebbnek és magasabbnak ható farával épp annyival könnyedebb és dinamikusabb jelenség az XC90-esnél, hogy egy pillantás legyen megkülönböztetni a két autót egymástól.
Pedig a méretükön és az árukon kívül nincs is nagy különbség a két autó között, hiszen ugyanarra az SPA padlólemezre épül mindkettő, és ugyanazokat a motorokat kapják. Ez utóbbiakból öt lesz, mind kétliteres, négyhengeres Drive-E turbómotor. A D4 190, a D5 235 lóerős dízellel, a T5 254, a T6 pedig 320 lóerős benzinessel érkezik. Érdekes módon itt is bevetik az XC90-esből már ismerős T8 hibrid hajtásrendszert, amely 408 lóerőnyi csúcsteljesítményt nyújt, így a legerősebb XC60 akár 5,3 másodperc alatt elérheti a százas tempót.
A karosszérián kívül a típus legnagyobb újdonsága a kormányzásba is belenyúló aktív biztonsági rendszer, illetve ehhez kapcsolódóan a fél-autonóm önvezetési képesség, amely a gyáriak szerint is csak egyértelműen felfestett utakon működik, 130 km/h sebességig.
Az XC60 előző generációja is a legkeresettebb Volvók között volt, nem csoda, hogy a svéd gyártó igyekszik az idén már kilenc éves modell leváltásával. A gyártás már április közepe táján megindulhat, így az első példányok már a nyáron eljuthatnak a vásárlókhoz. Bár ez lesz a legkisebb, SPA platformra épülő modell, hamarosan várható legalább két még kisebb típus, amelyek a Geelyvel közösen kifejlesztett, kompakt CMA platformra épülnek majd.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Hatalmasat borultak a Porsche Carrera Cup időmérőjén
A pilóta sértetlenül megúszta.
- Hírek
Olcsó villany-Cupra, gyárlátogatás és nagy ígéretek
Megtekintettem a legolcsóbb elektromos Cuprát, vagyis a Ravalt, megnéztem a Seat és a Cupra gyárát és meghallgattam a két cég hangzatos ígéreteit.
- Hírek
Hadüzenet Trumpnak: új megoldást javasolnak a kínaiak, Pekingben járt a BMW-vezér
Összehaverkodna Kína az EU-val?
- Hírek
F1 kibeszélő: válságértekezletet tart a Red Bull, inog Lawson széke, Piastri letette a névjegyét
Az ausztrál esőkáosz után egy valamivel unalmasabb futammal folytatódott a 2025-ös F1-es világbajnokság Kínában, de így is bőven van miről beszélni.
- Hírek
Megijedt az autós, hogy oldalba vágják, ezért oldalba vágott valaki mást
Érthetetlen eseménysorozatot rögzített egy autós fedélzeti kamerája Ausztráliában.
- Hírek
Megbízható Ferrarit akart, építtetett egyet egy Honda NSX-ből
Egy svájci férfi szerette volna átélni a Ferrari élményt, de nem akarta az olasz autókkal járó nyűgöket a nyakába venni.
- Közélet
Átvert a kereskedő? A legjobb bírósági eljárás az, amelyik megelőzhető!
Elkerülnéd a bíróságra járkálást, de az igazadat érvényesítnéd hibás teljesítés esetén? Van megoldás!
- Hírek
Ittasan rollereztek, a jogsijuk ment a levesbe
Két zalaegerszegi férfit is pénzbírsággal, illetve több hónapos eltiltással jutalmaztak az ittas rollerezésért.
- Hírek
Erre nem vagy félkészülve: Nissan Muranóból csinálnak GT-R-t
Valaki nagyon vágyott egy SUV GT-R-re.
- Hírek
Méretes jégtáblákkal bombázta egy kamionos az autósokat az M7-esen
Valószínűleg elfelejtette indulás előtt letakarítani.
- Hírek
A Toyota Rav4 egy Wankel-motorral is unalmas?
Ráadásul átépítették hátsókerék-hajtásúra.
- Hírek
BMW-s szakemberekkel erősít a Xiaomi Európában
Európa sem marad ki a Xiaomi autóiból.
- Hírek
Logikus: elvették jogsiját, ezért felgyújtotta barátnője autóját
Az ok-okozati összefüggést még mi is keressük.
- Hírek
A McLaren stabilan behúzta a Kínai Nagydíjat
A harmadik hely a Mercedesé lett.
- Hírek
Még mindig lehet foglalót tenni az új Tesla Roadsterre, pedig már öt éve hitegetnek vele
Először 2020-ra ígérték a megjelenését, utána 2021-re, majd 2022-re és így tovább 2025-ig.
- Hírek
Nem erősebb, de mégis gyorsabb a frissített Audi RS3
Sokat számít, hogy mennyire agilis egy autó.
- Hírek
A Seat marad a hibrid és belső égésű motorok fejlesztésénél
A piaci helyzetük ezt követeli.
- Hírek
Súgd meg a rendőrségnek, hogy hol traffizzanak áprilisban
Az elmúlt pár évben volt már ilyenre példa.
- Hírek
Három versenyzőt is kizártak utólag a Kínai Nagydíjról
A súlyhatár és a túlzott kopás volt a probléma.
- Hírek
Hamarosan bemutatják az AUDI első elektromos autóját
Ez az AUDI nem az a márka, mint az általunk ismert Audi.
- Szerelem
Vágó úr, én itt beszállnék!Mercedes-Benz E 63 AMG (W211) - 2007.
Ezzel a becsülettel gondozott és karbantartott sportlimuzinnal gondolatban visszautaztunk a gyártási évébe, és ott is ragadtunk egy kicsit.
- Nepperűző
Használt plug-int vennék tízmillióból, mit érdemes?
Skodákat, Peugeot-t és Volvót néztem, de azt olvastam, egyik rosszabb, mint a másik.
- Hírek
Az év üzlete: ha megveszed ezt a hat Porschét, kapsz hozzá egy kamiont, amire felfér az összes
Kizárólag egy tételben lehet megvásárolni.
- Hírek
Most ingyen kipróbálhatod a lengyel kókányolós autószerelő szimulátort
A teljes verzió szeptemberben jelenik majd meg.
- Belsőség
Ilyen autók cirkáltak a 70-es években Magyarországon. Felismered mindet?Kvíz: Ismerd fel a 70-es évek autóit!
Lada, Trabant, Wartburg, meg ami még: ebben a kvízben bizonyíthatod, hogy minden autót ismersz, ami a 70-es években népszerű volt Magyarországon.
- Tesztek
A legtoyotább ToyotaTeszt: Toyota Camry - 2025.
A korábbi generációknál nem ritka az egymillió fölötti futásteljesítmény, kérdés, hogy sportos hibridként is tudja-e majd.
