Hol vannak az autóvásárlós cikkek alá bekommentelt tuti vételek, amikor az ember igazán keresné őket? A barátok, ismerősök, rokonok ismert előéletű, patent kisautói, amik csak arra várnak, hogy gondos gazdájuk ölbe vegye őket, és ringassa?
Valahol biztosan, de hogy nem ott, ahol mi jártunk Rékával – a 22 éves diáklánnyal, akinek autót kerestünk – az biztos. Pedig nem mentünk messzire, csak a magyar használtautó-piacra.
Természetesen teljesen más lett volna a helyzet, ha nekem, vagy bárki másnak a szerkesztőségből lett volna szüksége hirtelen 400 ezer forintos városi kisautóra. Autóbuzinak belefér egy kis lakatolás, ennek-annak cseréje, vagy hogy húsz éves a verda. Ebben az esetben forgalmis-rendszámos autó-hegyekben turkálhattunk volna, de az autó nem nekünk kell. És a követelményrendszer csak elsőre tűnik lazának. Sejtettem, hogy baj lesz, hogy nem lesz egyszerű, ennek ellenére mindig meglep, mennyire nemtörődöm és leszarom-módon használ és árul autót a magánemberek többsége.
Fiatalos, csajos kisautó kellett, alacsony fenntartási költségekkel, lehetőleg 2000 körüli évjárattal, elégséges belső térrel, hogy alkalomadtán a nagymama, vagy plusz három barát is beférjen, a költségplafon 400 ezer forint.
Elhihetik, hogy manapság százszor könnyebb dolgunk lett volna, ha hathengeres, bőrös-klímás autót kerestünk volna ennyiért. Mert a kicsi, keveset fogyasztó, alig párszázezer forintos autó most a legkeresettebb cikk idehaza. Szembesültünk már ezzel nem egyszer, nem kétszer, és ami után nagy a kereslet, ahhoz igazodik a kínálat is. Számban bizonyosan, de minőségben?
Eltekintenék attól, hogy a csajos pontosan mit takar. Mivel hasonló korú húgom van, nem volt nehéz fejben definiálnom, hogy jó lenne a villanyablak, a két légzsák és a szép külső-belső, netán klíma, és ha már öreg az autó, és olcsó, legalább legyen aranyos, vagy kicsit bájosan béna. Swift-Corolla kilőve. Sajnos.
Ráadásul Réka maga a Felhasználó, nagy F-fel és nem több. Vezetni szokott néha (a látottak szerint egész ügyesen), de az olyan fogalmak, mint alufelni, vezérlés vagy fékbetét idegenek számára. Ezzel nincs gond, majd belejön, de alaposan beszűkíti a keresést, hiszen így olyan autó kéne, amire hirtelen nem kell költeni sokat, nem kéne azonnal az ügyfél tudatlanságát maximálisan kihasználó gerinctelen szerelők karmai közé hajtani szegényt.
Másfél hónap, ennyit szívtunk. Az idő 75 százalékát a számítógép előtt ülve töltöttem, először Réka találatait szűrve, majd a saját javaslataimat beszélve meg vele. Kisstílű lehúzásnak tartom, hogy a legnézettebb használtautó-portálon fizetni kell, ha bele szeretnénk nagyítani egy-egy fotóba, de rendkívül hasznos dolog, rengeteget spórol meg az embernek. Elég sok telefonálással jár az ilyesmi, de érdemes a 25-30 méterről fotózott, túlszaturált autóról közeli
képeket kérni. Amelyik tulaj ódzkodik ettől, azt inkább hagyjuk, amelyik nem, annál úgy is kiderül, hogy a meghúzásnak mondott apró sérülés tulajdonképpen egy tűzfaltól hátsó sárvédőig tartó hullámos gittegylet, szemmel láthatóan odataknyolt rugótornyokkal, fehér festékkel lemázolt, szanaszét spriccelt spénnel. Ilyen is volt.
Autók és típusok ugranak be, a teljesség igénye nélkül említeném meg a frissen behozott ezres, piros Nissan Micrát, melyen az eladó szerint csak egy 500 forintos ajtóhatárolót kellene cserélni (akkor miért nem csinálja meg?). Vagy azt az 1.4-es kis ezüst Nissant, amelyet Gödöllőn nézett meg nekünk a Becsületesnepper, ropira tört és rosszul javított hátuljával (a lámpafészek és a karosszéria között purhabbal kihézagolva), összeragasztott és lekent légzsákfedéllel.
A Micra nem véletlen, megbízható kis kocsi, strapabíró láncos kis motorjaival. A K11-es széria a nyerő, az 1997-es facelift (K11C) előtti, 95-96-os gyártásúak között már találni klímást, légzsákost is, de a félmillió forint alattiak között túlnyomó többségben szervó nélküli, fapados Fitt-kivitelek akadnak csak horogra. Vagy a rommá tört tákolmányok. A Ford Ka is kézenfekvő megoldás lett volna, de ennyiért csak olyan akadt, amelyikkel még lett volna papírozni való, vagy olyan, amelyik a klasszikus helyen (tankbetöltő) rozsdált, vagy már megjavították, rondán. B Corsa? Azt mellőztem, egyszerűen mert nem tartom jó kisautónak, buta-béna kormányzás, pocsék váltó, volt B-Corsánk Svájcból anno, még ezen a szinten is léteznek jobb megoldások. Punto, Twingo, Fiesta, Starlet (bár nem a szépségéért szeretjük) és a többiek.
De hogy igazából mi a gond, arra csak később döbbentem rá.
A fővároshoz nem ragaszkodtunk, budapesti autóra csak akkor mozdultunk rá, ha tényleg szépnek tűnt, és a tulajdonos sem úgy vette fel a telefont, hogy Mi van, halló? Aranyszabály, hogy a jó használtautót vidéken könnyebb megtalálni. Ennek ellenére persze nézelődtünk Budapesten is. Egy szép, ezüst Mitsubishi Colt is horogra akadt, már az álló hátsó lámpás későbbi. Háromajtós, ezerhármas, klímás, állítólag szép és mindene működik. A tulajdonos a telefonban megerősítette, elmondta, hogy a hátsó sárvédő volt fényezve és lakatolva, a csomagtér-üveg alatt kezdődő rozsda, de amúgy patent az autó.
Aztán megláttuk. Nem részletezném, talán csak annyit, hogy a tulajdonos arra a kérdésre, hogy Olajcseréd mikor volt?, nem tudott érdemben válaszolni. A sárvédő-küszöb közötti üregben áll a sár, az autó bele koszos, rendetlen, a hátsó ajtó nettó rohad, a kalaptartó romokban, a kuplung az utolsó fél centin fog, a féktárcsának szélesebb válla volt, mint Johnny Bravónak, letört és nem működő ülésállító karok, satöbbi.
Réka szinte vádlón nézett, ez még neki is feltűnt. Bocs, én sem tudtam, ez ilyen, szívni fogunk – mondtam neki ilyenkor.
Ki vidékre, osztrák Fiesta, már a New Edge-maszkos, a jobbik – 1,25 literes Zetec-motorral -, kereskedőforma fickó árulja, az autó letéve valami kertövezeti udvarban, korrekt srác, nem akar vakítani. Klasszikus kasztnibaja van: rozsdás a hátsó ív, bevállalná harmincért a javítást is, ha kell. Az autó amúgy csak poros, egyébként mindene működik, de kuplungozni ezt is kéne (vastagon saccolva ötvenezer) és amint gyorsan fejben utánaszámolunk (forgalomba helyezés, regadó, eredetvizsga, lakatolás-fényezés, kuplung stb.), már nagyon ki is csúsztunk a négyszázezerből. Annyit pedig egyszerűen nem ér, bármennyire is egyben van szerkezetileg.
Pár héttel később már úgy ébredtem egy reggel, hogy megyünk Debrecenbe, megnézünk egy Arosát és egy 206-ost. Elmondtam a kereskedőnek a sztorit, azt is, hogy írunk belőle cikket, nem ijedt meg, korrekt volt a telefonba, még úgy is, hogy jeleztem, nagyon pipa leszek, ha habókra kell messzire menni, és nem olyan lesz a narancssárga kis Arosa, mint amilyennek leírja.
Hallgasson a józan eszére!
Nem kell hozzá sok és a rafkós kereskedő simán lyukat beszél a naiv ügyfél hasába. Ebbe a lyukba pedig sok-sok tízezres beleférhet utólag, ezért annyit tudunk tanácsolni, hogy hallgasson a józan, paraszti eszére és nyugodtan kérdezzen rá mindenre, ami gyanús. Az ingyen van. A klasszikus szöveg és a válaszok csokra így fest (a teljesség igénye nélkül):
A klíma sajnos nem működik, csak fel kell tölteni és jó lesz.
Nyugodtan kérdezzék meg, hogy akkor miért nem tölti fel és adja 10 ezer forinttal drágábban? Ugyanez klímahűtővel a csak egy kicsit meg kell forrasztani a klímahűtőt és feltölteni. Így van, csak ehhez le kell bontani elég sok mindent, majd a forrasztás és feltöltés után rájönni, hogy a hónapok óta be nem indított klímakompresszor összerohadt és nem működik.
Csak ezt a pár forintos (ide helyettesítsen be tetszőleges alkatrészt) kell kicserélni.
Akkor miért nem tette még meg?
Rozsda? Neem, az nincs, apró pörsenések akadnak itt-ott, de semmi komoly.
Gondolhatják, mi van a lemez alatt, ha a rozsda már átrágta magát a festékrétegig és elkezdte felnyomni...
A vezérlést cseréltük, igen. Az ékszíjat is, a görgőket nem kellett, a vízpumpa is jó volt még.
Magyarán: megvettük az ötezer forintos Gates-szíjat és reméljük, hogy nem hullik szét minden a próbaúton. Hagyjuk ott.
(Aznap reggel csúsztunk le a nagyon ígéretes 1.4-es Micráról, üvölteni tudtam volna.)
Aztán nem jutottunk el odáig, mert Réka az általam nyomtatott paksamétát böngészve rábökött az egyik Twingóra: ez neki nagyon tetszik. Oké, mielőtt elindulunk keletre (meg volt tervezve az útvonal, amely mentén két-három autót is meg tudtunk volna nézni) adjunk egy esélyt Pest megyének.
A Twingo legnagyobb baja, hogy kiviteltől függetlenül körülveszi a francia fos-nimbusz, amely érdekében – valljuk be töredelmesen – annak idején sokat tett a PSA és a Renault. Szerencsére, mert ennek a hibás következtetésnek köszönhető, hogy igazán remek francia autókat lehet kapni egész olcsón. Annyi a titok, hogy tudni kell, mit és milyen kivitelt lehet megvenni és mit nem. Mert amúgy zseniális kisautó: a monospace-koncepciónak köszönhetően döbbenetesen sok benne a hely, a hátsó pad tologatható és formailag még ma is abszolút vállalható, aranyos kisautó. Mondhatni cuki.
Felhívtam hát gyorsan egyik cimborámat, aki évekig egy Renault-szervizben dolgozott és kikérdeztem. Rámutatott egy-két neuralgikus pontra, de nagyjából csak megerősítette azt, amit tudtam: a nyolcszelepes, kései Twingo egyszerű dolog, anyagilag vállalható költségekkel, egetverő gondja nincs. (Váltóharangon-jeladós fajta.) A 16 szelepes kései változatokban már előfordul egy-két kósza elektron, de olyanból szépet ennyiért nem kapunk.
A karosszéria kritikus pontja a sárvédő-küszöb találkozása, ahol egymásra van lapolva a két lemez, onnan bizony csámcsogás hallik a csendes éjszakákon. A hátsó ablaktörlő-kar egy banánforma, hajlított kar, ha eltörik, ablaktörlő-szinten drága a pótlása, bontóban ezért nincs is. A többi a klasszikus, tudják, végig kell menni a check-listán és kész.
Gyors telefon a Becsületesneppernek, nincs azzal baj, jó kis kocsi, sok van belőle, van választék.
Sajnos pár ígéretes vételről lecsúsztunk (Micrák, Twingók vegyesen), vagy azért, mert aki autót akar eladni, annál nincs ott, vagy éppen valahol van, megy valahová stb. Sebaj, Göd-Gödöllő-Vác-Kispest volt a terv. Na meg a hazai valóság. Őstermelő bácsi, kellemes környezetű házzal, a Mégane kombi benn áll tető alatt, a Twingo odadobva az udvar közepére. A sztori nem új, csak érdemes a szavak mögé látni. A lányáé az autó, aki külföldre utazott munka után, nem jön haza, ő használta, és nagyon szerette, a belteret papa átvezetékelte, és milyen jó, most eladná 320 ezerért. (Erről inkább nem készítettünk képeket.)
Ez lefordítva a következőt jelenti: ajándékba kapott autó volt, ennélfogva nem becsülték, fiatal hölgy használta mindig-mindenhol, az apa fenntartotta, de most már csak teher. Sajnos az autó olyan is volt: horpadás horpadás hátán, a hátsó ablaktörlő hiányzik, a kalaptartó fülei kiszakítva, rászáradva a sár mindenhol, ahová felverhették a kerekek (pedig nehezen indult, mert régen áll már), a beltér iszonyatosan koszos-ragacsos, az ajtózsebekben szemét és virágszirom, világít a légszák-lámpa, fél kiló avart tüsszent arcunkba a szellőzés és le vannak törve az ülésállító-fogantyúk.
Kedvem lett volna a bácsi szemébe nézni, és annyit mondani, Ne haragudjon, uram, de száz méterre, az utca végén van egy autómosó. Ha vette volna a fáradtságot, és 1500-ból lemossa, két ötvenesből kiporszívózza, kérhet érte 200 ezret.
Nem akartam elkeseríteni, na meg úgy is az a fajta volt, aki csak az akadékoskodó, alkudozó,
mindenbe belekötő embert látta volna bennem. Elköszöntünk és mentünk tovább.
Vác felé csorogva sajnos beletörődve tudatosítanom kellett a szomorú tényt, hogy bizonyos dolgok nem változnak. Az ennyire olcsó használtautók esetében hatványozottan érvényes, hogy tízből nyolc valójában egy esztétikai-műszaki csődtömeg és a tulajdonosaiknak most sem megy jobban, mint akkor, amikor olcsón megvették. Ami azonban ennél is szomorúbb, az a tény, hogy túlnyomó többségük úgy gondolja, amit olcsón adnak, azt eladják akkor is, ha úgy néz ki, mint amiben felrobbant egy silótartály, kívülről pedig megtaposta egy szaros talpú elefántcsorda. Ha netán szóvá tesszük, akkor csak néznek, hogy mit akar ennyiért? Pedig porszívója és vizes rongya csak akad odahaza mindenkinek.
Vagy – ami még rosszabb, és sajnos igaz -, hogy az autót használók többsége (figyelem, nem azok, akik hétvégenként ránéznek a morgó kerékcsapágyra) nem tudja, mit jelent a megkímélt állapot, és mi a műszakilag hibátlan, vagy a rendszeresen karbantartott kifejezés. A cserélt, friss motorolaj ugyan szép és dicséretes dolog, a kicserélt fékbetét is az, de a tragikusan lógó kormány, a körben kivert lengéscsillapítók vagy az alulról végigrohadt küszöb nem. És sajnos nem érzik, hogy baj van, hogy félrehúz a kormány, hogy fogalmatlanul leng az autó feneke a fekvőrendőr után 150 méterrel is, nem hallják meg, hogy morog a kerékcsapágy, a hidrotőke-csattogást még úgy sem. Őszintén megdöbbennek, amikor ezzel szembesítjük őket, és a ténnyel, hogy az autó fele annyit ér, amennyit kapni szeretne érte. Innentől pedig a régi lemez, tudják, a mindenbe belekötő barom, ennyiért mit akar?
Semmit, csodát semmiképpen sem, mert nincs, nem létezik. Ellenben egy kis tisztánlátást, őszinteséget. Nem biztos, hogy annak is el kell játszania a dörzsölt neppert, aki az első autóját árulja éppen. És ez a baj, sokan azt hiszik, hogy a használtautó-biznisz aranybánya, és a hülye is tudja csinálni nagy kaszával.
Hát nem.
Nem voltak illúzióink, az ilyesmit jó elhagyni mindjárt az elején. A váci Twingo külsőre egész pofás volt, nagyjából egyszínű, az orra volt már törve, de még valamikor fiatalkorában lehetett, és látszik, hogy nem fakezűek rakták helyre a zárhidat sőt. Olyan apró műanyag takarólemezek (hűtő tetején pl.) is a helyükön voltak, amit a faluvégen nem pótolnak, csak a márkaszervizben. Motortérburkolat is akad, ez sem jellemző a törött autókra. A tornyokon gyári fény, nem lehetett nagy ütés, a légzsákok is a helyükön, szemlátomást az eredeti kormánnyal- és légzsákburkolatokkal.
Ezt nem nehéz megállapítani, mert ahogy anno a Volskwagen, a Renault sem anyagában színezett műanyagokkal dolgozott, mára pedig le is kopott szinte mindegyik kormánykerékről- és váltógombról a krémszínű, vékony felső hám.
Bamugartner-matrica és utólagos gumicsík az ajtókon. Ott, ahol a legszélesebb az autó, nem ott, ahová gyárilag rakták. Mondjuk ez nem baj. A vezetőülésen van egy csúnya szakadás, rajta egy olcsó, borzalmas üléshuzat, de ezt leszámítva a beltér szép, tiszta, nincs bagószag és összevissza karcolt műanyagok. Szerencsére nincs két egyforma Twingo, így mondjuk egy színhelyes szivargyújtó pótlása is macerás, ezt a bordót kihúzva látszik, hogy soha nem dohányoztak benne.
A szakadt ülés valószínűleg tényleg valami baleset folyománya, mert a többi nincs kikopva sem, minden kallantyúja megvan és plusz jó pont, hogy a hülye helyre rakott – és ennélfogva sorozatban letörő – beltéri ajtónyitó-fogantyúkat is újakra cserélték mindkét oldalon. (A nagy ajtót elöl kell nyitni és mindenki a fogantyút tolja, ettől reped a kis fröccsöntött műanyag-kar.)
A kereskedő mellékállásban az, elmondása szerint a Twingo-Clio kettősre szakosodott, hamar levesszük, hogy ért a típushoz, magától mutatja a javított sárvédő-sarkokat, az új hátsó ablaktörlőt. Persze egy 13 éves autó sosem lesz új, oké, értjük, rendben, blablabla, menjünk egy kört, az többet mond másfél órányi nézelődésnél.
Rékán már látom, hogy lélekben megvette 360-ért. Csak még nem mentünk egy métert sem.
Kétezer kilométerrel korábban cserélték a vezérlést, akár még igaz is lehet, mondjuk a hosszbordásszíj új volt, az olaj aranybarna, kartergáz nincs egyáltalán, szépen jár a kis motor, nem fúj ki a kipufogó. Menet közben sem ért meglepetés, nem egy vadászgép, de Rékának amúgy sem az kell. 117 ezret mutat a kilométeróra, ami nyilván nem így van, de nagyon sokkal több nem lesz benne.
És tényleg jó: nem üt, nem húz, van rajta rendes fék, nincs semmi oda nem való zaja, a futóműve is egészen egyben lévőnek tűnik, a kuplung-váltó remek, utóbbi meglepően pontos is önmagához képest. Nem világít vagy villog semmi, aminek nem kell, két villanyablak, duplalufi, ABS, távirányítós központi zár és plusz két kulcs. Működik mindene, ott az antennája, ahol kell (balos tükörház), a beltéri világítás persze kuka, egyiknél sem jó, a bura nem bírja a nyomkodást. Annyi baj legyen. Megtaláltuk? Összenézünk: figyelj, ne kapkodjunk most már – mondom neki az öreg bölcsességet, itt lesz még az pár óra múlva is, nézzük meg a kispestit.
Megbeszéltük, hogy talán visszajövünk még, de lelki békénk érdekében el kell mennünk még egy Twingót megnézni. Közben már lassan ki is futottunk az időből, ami alatt egy debreceni kanyart megtehettünk volna, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy kihagyjuk.
Nyugodtabban mentünk neki, hiszen van már autó, vagy ez, vagy a másik. Látják a képeket, ez lett. Pedig ha először a cukorkaszínűt nézzük meg, akkor abból alkuszunk, mert egész egyben volt, bár nem volt kalaptartója és kicsit kopottabb volt a belseje. Valószínűleg mára már elkelt, de mi nem bántuk, hogy megint visszamegyünk Vácra.
Tudtuk, hogy alkudni nem nagyon fogunk, ellenben ha 40 ezerért sikerül elhozni még a négy alufelnit az új téligumikkal, akkor hosszútávon már szemmel látható költséget spórol, mert az ő évi futásteljesítménye mellett még egy ideig elgurul rajtuk évi három hónapot. Csak az úgy már kerek négyszázezer és még arra jön mondjuk ötven, amíg a nevén lesz. Réka azonban örült, neki kellett az autó, már szerette úgy, ahogy mi is szerettük anno az elsőt.
Közben lassan este lett, átgurultunk a Becsületesnepperhez Gödöllőre, Pistánk lemeózta a kis Renault-t, az ő véleménye sokat számít és olyan, hogy megmondja, de nyugtával láttamozta: jó ez ennyiért. A papírmunkát ő intézte, meglepően hamar.
Réka azóta boldogan birtokba vette a Twingóját, mely – remélhetőleg – egy jó ideig nem robbant semmi rejtett taposóaknát.
És a tanulság? Ezernyi. A legfőbb talán az, hogy a jó használtautóhoz idő kell, és az ígéretes romot tudni kell otthagyni, ha úgy alakul. A vásárlás: költség és idő. Utazni kell, tankolni kell, akár messzire is, mert érdemes. És tisztában kell lenni azzal, hogy ritkán jön be elsőre a tuti vétel. Aki gyorsan akar vagy ráviszi a szükség, az hatványozottan megnöveli a kockázatát annak, hogy lyukra fut. Ja, és ami szarul néz ki, az az is. Hagyja ott. Mert attól, hogy olcsó, törődni még kéne vele.
Kapcsolódó blogposztunkban hozzászólhat!
