Büdös a busz, de drága az autó?
Képzelje el, hogy van egy garázsmestere. Rendszeresen mossa, takarítja, tankolja az autót. Szervizeli is, amikor kell. Cseréli a téli-nyári gumit, feltölti az ablakmosót, ellenőrzi az olajszintet, pedig ön csak hetente egyszer használja az autót. Cserébe csak annyit kér, hogy szóljon, mikor vinné el. Tetszik? Önnek találták ki a carsharinget.
Több mint három éve írtam egy kis helyzetjelentést a carsharingről, mint az irigyelt Nyugat egyik vívmányáról, ami hozzánk akkor még nem jutott el. Sok minden változott azóta: több autógyártó is beindította saját autómegosztó központját, felfutott és divaá vált az elektromos közlekedés, megtalálták a Higgs-bozont.
És szép csendben Budapesten is megjelent néhány carsharinges autó.
Természetesen borzasztó kíváncsi lettem, hogyan működik ez nálunk, ezért becsengettem a merész dologra vállalkozó Avalonhoz, akik itthon beindították a szolgáltatást.
Kezembe nyomtak egy kártyát és egy kódot. Leültem egy gép elé, két perc alatt foglaltam egy autót, megkerestem a parkolóban, odaérintettem a kártyát a szélvédőhöz, kinyílt az ajtó, és már indultam is az utamra. Tényleg ilyen egyszerű, ha be vagyunk regisztrálva a szolgáltatásra, és ez is a dolog lényege. Egyfelől arany középút a taxi és a bérautó között, másfelől ügyes megoldás a saját, illetve egy második, harmadik autó kiváltására.
A carsharing használata egyszerű. Egyszer kell bemutatkozni az irodában, ahol regisztrálunk, onnantól nem kell találkoznunk senkivel, ha minden jól megy. Online lefoglaljuk az autót egy adott időtartamra, és már nyílik is a kártyánkkal. A kulcs a kesztyűtartóban lóg egy csatlakozón, mellette a forgalmi és egy benzinkártya, ha esetleg tankolni kéne.
Indulás előtt három kérdést tesz fel a szélvédő bal felső sarkába szerelt dobozka: van-e jogosítványunk, tiszta-e az autó, illetve van-e rajta sérülés. Saját érdekünkben érdemes körbejárni az autót, mert ha valamit nem veszünk észre, azt később rajtunk kérhetik számon.
Kár, hogy máig nem sikerült kitalálni egy rendes magyar szót a carsharingre. Így még a fogalmat is magyarázni kell. Az alapötlet szerint egy olyan autóról van szó, amit egyszerre többen használnak. Mint mondjuk egy családban, ahol apa Astráját nem csak anya viszi el a hétvégén bevásárolni, de a gyerekek is azzal mennek este bulizni, sőt, időnként kölcsönkéri a szomszéd, mert nincs kombija. Persze szolgáltatásként mindezt üzleti alapon, sok autóval, még több felhasználóval.
Jobban ki van használva az autó, ami különben adott esetben élete kilencvenvalahány százalékát álldogálással töltené, és a hatékonyabb közlekedéssel pénzt és energiát spórolunk meg. A carsharing környezetóvó hatását nehéz olyan látványosan prezentálni, mint például a lokálisan nulla emissziós villanyautóét, pedig van neki: ha egy városban száz emberre 30 helyett csak 25 autó jut, akkor ötöt nem kellett véges nyersanyagokból legyártani és életciklusa végén ártalmatlanítani, illetve a kettő között is minden olyan átok kimarad, ami nem a futásteljesítménytől függ. Ráadásul az a tapasztalat, hogy a carsharing tudatosságra nevel, vagyis kimarad a fölösleges, elkerülhető furikázás, amit néha a saját autónkkal művelünk.
Ez a hatás egyáltalán nem elhanyagolható: a tapasztalatok alapján az, aki második autóját, amivel évi 5000 kilométert ment, lecserélte egy közösségi autóra, átlagosan 800 kilométerre tudta csökkenteni éves autópenzumát. Akinek nem élvezet, hanem szükséglet az autózás, annak nagy előrelépés. A környezetnek pláne. Ha nem a benzinkútnál, a szerelőnél, a neppernél és a kormányablaknál kellene összesítve kifizetnünk az autótartás költségeit, hanem minden út végén a kesztyűtartóban egy malacperselybe kellene bedobni a használatarányos összeget, mi, autótulajdonosok is jóval kevesebbet mennénk.
Hogy mennyivel? A legmerészebb szám, amit hallottam, évi 8000-10 000 kilométer. Aki most ennyit megy évente, állítólag annak is megérheti átnyergelni carsharingre.
Hé, akkor én is érintett vagyok, nem megyek ennél sokkal többet. Mit képzelnek, adjam el az autóimat?!
Bennem is megvan a tulajdonmániás reflex, zsigerből utasítom el az ötletet. Pedig racionálisan gondolkodva városlakóként tényleg nincs szükségem saját autóra. Pénzkidobás. Busszal is be tudnék járni munkába, oda-vissza rá kéne szánnom mondjuk plusz fél órát. Vagy bekéredzkedhetnék egyik-másik munkatársam autójába, akik hasonló útvonalon járnak – bár az már carpooling volna. Mindenesetre a heti egy-két alkalmat, amikor valóban kell egy autó, megúszhatnám carsharinggel. A nyaralást meg a hosszú hétvégéket pedig egy bérautóval. Simán lehet olcsóbb, és tucatnyi gondtól szabadulnék meg. Csak hát nekem az autó nem egy mosógép...
Másnak mindig könnyebb ajánlani valamit, mint saját életünkön változtatni. Például én is egy csomó embert ismerek, akik jobban járnának, ha eladnák a saját autójukat, és carsharinggel oldanák meg közlekedési szükségleteiket. Persze ők, nem én. Talán nem is évi kilométerfutás, hanem lakóhely és élethelyzet alapján javasolnám. A carsharing nagyvárosi, sőt, belvárosi műfaj, mivel máshol sokszor a napi ingázás teszi elengedhetetlenné az autóbirtoklást. De aki egész héten az utcán rohasztja az autóját, és a hétvégén tíz-húsz kilométert gurul vele, annál nem kérdés, hogy hülyeség a saját autó. Régebben még a taxit is ajánlottam volna, de annak nemrég közel duplájára emelkedett a tarifája. Még egy érv a carsharing mellett.
Oké, de mennyibe kerül?
Három órát és harminc kilométert például meg lehet úszni 3500 forintból, benzinestül, mindenestül. Soknak tűnik? Saját autónknál azzal csapjuk be magunkat, hogy csak a benzint számoljuk. És átlagos fogyasztással számolva harminc kilométerre kábé csak egy ezres. De aki csak évi kétszázezret bukik az autóján, egy százasból leszervizeli, és a közterheket is megússza az egyszerűség kedvéért potom ötvenből, annak is van évente 350 ezer fix költsége. Ha ezalatt 3500 kilométert megy vele, akkor neki a 30 kilométer 4000 forintjába kerül, ráadásul áll a pénze az autóban.
Nyilván szélsőséges példa, de ilyen is létezik. Aki pedig őszintén számolja az autós költségeit, tudja, hogy az évi 350 000 nagyon minimálbüdzsének számít. Ha új autóval számolunk – a carsharinges flották gyakorlatilag mind újszerűek – hamar felugorhat az éves autós kiadásunk 600-800 ezerre, de egy nagyobb értékű autónál a hét számjegy is könnyen összejön. Plusz benzin. Ha kerek egymillió a fix költségünk, ami nem feltétlenül túlzás, még évi tízezres futás esetén is száz forintba kerül egy kilométer a benzinen felül.
A carsharing ára úgy működik, mint a telefon-előfizetésé. Minél nagyobb havidíjat vállalunk, annál olcsóbb az óránkénti, illetve kilométerenkénti díj, csak ingyenpercek nincsenek. Havonta 1290 forintért is megvásárolhatjuk az autóhasználati jogot, de ha sokat szeretnénk kocsikázni, lehet, hogy jobban megéri a 3490 vagy 8490 forintos csomag. Ezen felül idő és megtett út alapján történik az elszámolás, nappal óránként 460 és 585 forint, kilométerenként pedig 59 és 107 forint között mozog a tarifa egy kiskategóriás autó esetében. Más költség nincs, a benzin is benne van a tarifában. Éjjel, amikor alacsony a kihasználtság, akár 170 forintért is miénk lehet egy Corsa egy órára.
Nem könnyű fejben számolni a sávos díjstruktúrával, ezért csináltak a szolgáltatás oldalán egy pofonegyszerű díjkalkulátort, amely segítségével néhány példaszámítás után egyből kiderül, rövid utakra, néhány órára éri meg ez a fajta autóbérlés. Olyannak, aki hetente egyszer-kétszer érez csillapíthatatlan vágyat egy autóra, és néhány órán belül vissza is tudja adni. Vagy ugyanígy, alkalomszerűen kell egy második autó a meglévő mellé, amikor elviszi a gyerek, vagy szervizben van. Havi húsz-harmincezer forintból meg lehet oldani az ilyesmit - ennyiből a legolcsóbb autót is nehéz fenntartani, pláne menni vele.
A carsharingnél pedig mindig akkora autót hozunk el, amekkorára szükségünk van. Ha egyedül megyünk ügyet intézni, egy kis Corsát, ha az Ikeába, egy Vivarót. Utóbbi persze többe kerül, de egy délutánra, mondjuk négy órára és ötven kilométerre 7690-ért megérheti csapatszállítás, vagy például költöztetés céljára, és ez a legolcsóbb havidíjas, vagyis legdrágább eseti költséges konstrukció.
Az Avalonnál hosszú vájármunka előzte meg a 2013-as indulást. Előbányásztak minden elképzelhető adatot, amit a régóta működő német, svájci és más európai szolgáltatóktól meg tudtak szerezni, majd a tapasztalatsziklák apróra őrölt lisztjét elhintették a sajátos magyar táptalajon. Előre sejthető volt, hogy nálunk minden kicsit másképp működik majd: messze földön híres a magyar bizalmatlanság, földhöz ragadtság, tulajdonközpontúság. Senki sem mondta, hogy könnyű lesz.
Nehéz lett volna jobb kiindulópontot találni a carsharinghez, mint egy tizennégy éve működő autókölcsönzőt, saját szervizzel és 24 órás call-centerrel, de mivel nem egy multi bohémprojektjéről van szó, hanem magyar középvállalkozás óvatosan előkészített nekirugaszkodásáról egy szűz piacon, jelentős kockázatról beszélünk. Huszonkét autót szórtak szét a lakosság számára a város néhány pontján tavaly ősszel, amolyan kísérletképpen. A működési modell szerint úgy ötven autótól érheti meg az üzlet.
Egy jól kihasznált carsharinges autót naponta jó néhány fuvarra elvihetnek, és amíg nem koszolódik el kívül vagy belül, elvileg nem kell ránéznie senkinek. Jót tesz a rendszernek, ha van némi közösségi érzés a felhasználókban, mert többek között ezért tud jóval olcsóbb lenni, mint egy hagyományos bérautó. A szükséges felügyelet, ami az üzemeltető érdeke, nyilván így is megvan: a beépített kütyükkel nem csak az autó pozícióját ismerik, hanem például azt is, hányadik sebességben van. Nem mintha erre szükség volna, de ha akarják, a központból például ki tudják nyitni az autót, és hasonlók.
A Corsa, amit elvittem tesztkörre, tipikus kölcsönzős autó: alapmotor, alapfelszereltség. Nyilván tökéletesen alkalmatlan a hagyományos értelembe vett élményautózásra, de egy egészen másféle élményt azért tud adni a carsharing. Kicsit olyan, mint amikor hibridet vagy villanyautót vezetünk: maga a folyamat semmilyen fizikai kéjérzetet nem okoz, sőt. Viszont kellemesen bizserget a tudat, hogy tucatnyi fókabébit mentünk meg a biztos haláltól.
Ebben a buliban igazából az a jó, hogy semmilyen szinten nem kell foglalkoznunk az autóval. Elhozzuk, letesszük, kész. A tulajdon teher, ezt mindenki érzi, akinek autója van. A carsharinges autó mindig ott van, ha foglalást tettünk rá, mindig tiszta, mindig jó gumi van rajta. Tényleg csak azt kell előre tudnunk, mettől meddig szeretnénk használni.
Aki előbb foglal a rendszerben, azé az autó, és ahhoz, hogy hatékonyan működjön a dolog, a visszavitel időpontját is pontosan be kell tartani. Ha látjuk, hogy nem fogunk időben visszaérni, lehetőség van a hosszabbításra, de ez komoly bonyodalmat okozhat az üzemeltetőnek, amennyiben valaki pont utánunk vitte volna az autót; nem illik ilyesmit csinálni. Ennyivel kevesebb szabadságunk van a saját autóhoz képest.
No meg nem áll ott a garázsban vagy a ház előtt, hanem el kell mennünk érte valahová. A lakossági autók sajnos egyre kevesebb ponton vannak kint a városban, mert annyira kevesen regisztráltak be a szolgáltatásra. Érdeklődő rengeteg van, mégis kevesen fizetnek elő. Ezért jelenleg szünetel a lakossági regisztráció. Mondom én, földhöz ragadt népség vagyunk.
Eléggé lelomboz, amikor ezt a szomorú tényt mesélik az avalonosok, ők viszont cseppet sem tűnnek csalódottnak. Számítottak rá. Eleve úgy kalkuláltak, hogy az üzleti felhasználók teszik ki majd az ügyfelek nagyobbik részét. Cégek, akik a kulcsos autóikat váltják ki, irodaházak, akik szolgáltatásként kínálják majd a carsharinget. A cégek szigorúbban számolnak, és náluk plusz előny az átláthatóság. Mindig tudják, kinél van az autó és meddig, mennyit ment vele, merre járt. A carsharinggel állítólag a felére lehet csökkenteni a kulcsos autók számát, ami a költségekben is jelentkezik. És ami a cégeknél legalább akkora probléma, mint a háztartásban: senkinek nem kell törődnie vele, az autó mégis mindig tiszta és karban van tartva.
Szóval mégis van remény, mert ha a céges carsharing beválik, egyre többen megismerik, megszeretik a szolgáltatást, és talán rájönnek, hogy privátban is jól jönne nekik. Akár azok, akiknek sosem volt autójuk, mert nem csak a taxi és a bérautó, de az autó nélküliség és az autótartás között is átmenetet képez a carsharing, hiszen aki nem tud vagy nem akar megengedni magának egy saját autót, az is autózhat egy keveset, akár havi pár ezer forintért.
