Évinek kétütemű Trabantja van és januárban lejárt a műszakija. A szerelő azt mondta neki, katalizátort kell venni hozzá. Ugyanakkor a tévéből-rádióból azt hallotta, hogy pár évig még változatlanul gurulhatnak a Trabik.
Válaszunk az volt, hogy sem tavaly év végén, sem az idén nem jelent még meg olyan jogszabály módosítás, ami a Trabantok közlekedését kedvezőbben szabályozná, bár a híradásokban többször azt lehetett hallani, hogy a Gazdasági és közlekedési minisztérium további 4 év haladékot ad a trabantosoknak.
Magyarországon és Európában rajongók és kényszerű tulajdonosok ezrei őrzik nagy becsben a kétütemű autókat, Trabantokat, Wartburgokat, Barkasokat. A rajongók tuningolják, a nyugdíjasok alternatíva hiányában egyszerűen féltve őrzik a családtagot.
A Trabant tavaly ünnepelhette ötvenedik szülinapját, a gyártósorról 3 096 099 darab került ki a forgalomba, színe, íze, állaga évtizedekig nem változott, a szocializmus egyik fix pontja volt. A Wartburgokat 1956-tól 1988-ig gyártották kétütemű motorral, kelendő NDK-s exportcikknek számított. A Barkas gyártása 1961-től 1991-ig tartott, összesen 175 740 Wartburg motoros és 1961 WV-motoros készült a gyár 30 éves működése alatt. Nálunk a kilencvenes évekig a legelterjedtebb postai szállító volt. Ma Magyarországon a becslések szerint kb. 30-40 ezer Trabant, 10 ezer Wartburg és pár száz Barkas közlekedik.
A kétüteműekkel kapcsolatos szigorú szabályokat a rendelet hatályba lépése óta többször kitolták, a mozgáskorlátozottak és nyugdíjasok részére pályázati lehetőséget biztosítottak katalizátor illetve gépkocsi cserére.
Tavaly év végén már el is búcsúztattuk e járműveket, hiszen a 2008. január 1-i időponttól a kétütemű gépjárműveknek a környezetvédelmi vizsgán való átengedésükhöz nem maradt más út, csak a katalizátor beszerelése. Hírek viszont időről-időre felröppentek arról, hogy egyeztetések folynak és a kétüteműek kapnak még 3-4 év haladékot, az erről szóló rendeletet azonban hiába várták az érintettek – mostanáig.
Július 14-én jelent meg és július 17-én lépett hatályba a gépkocsik környezetvédelmi felülvizsgálatáról és ellenőrzéséről szóló rendelet módosítása, ami még további 12 év közlekedési lehetőséget biztosít a kétütemű autóknak. Ezzel az illetékes gazdasági és közlekedési tárca ha megkésve is, kellemes meglepetésben részesítette az érintett járművek tulajdonosait és méltányosan kezelte a magyarországi kétütemű járművek problémáját.
A jelenlegi szabályozás szerint tehát
2005. július 1-től a kétütemű motorral felszerelt gépkocsiknak a 2. számú melléklet 2.5. pont a) alpontjában, illetve 2005. július 1-jétől a 14. számú melléklet 3.2.1.5. pont A alpontjában meghatározott szénhidrogén- (CH) határértéknek kell megfelelniük (ez a rendelet melléklete szerint 2000 ppm CH-koncentrációt jelenthet).
A fenti szabály alól kivétel az az eset, ha a kétütemű motorral ellátott gépkocsira vonatkozó tulajdonjog (üzemben tartói jog) 2004. július 15-ét megelőzően keletkezett, ilyenkor a környezetvédelmi felülvizsgálat során a 2005. július 1-je előtti követelményeket kell alkalmazni
a) a legfeljebb 5 személy szállítására alkalmas személygépkocsi
esetében 2008. január 1-jéig, illetve
b) időhatárra tekintet nélkül minden, a fogyatékossággal élő
személy szállítására szolgáló és külön jogszabály szerint
a gépjárműadó alól mentes személygépkocsi esetén.
Most jön az újítás: Az előzőekben meghatározott kétütemű motorral ellátott személygépkocsi környezetvédelmi felülvizsgálata, valamint időszakos vizsgálata során a szénhidrogén-kibocsátási határértéket 2020. december 31-éig teljesítettnek kell tekinteni, ha a gépkocsi motorjának beszabályozása megfelel a 2. számú melléklet 2.2-2.4. pontjában meghatározott műszaki jellemzők (Alapelőgyújtás, zárás szög, alapjárati fordulatszám) tekintetében a gyártó által előírt értékeknek.
A rendelet alapján tehát:
- a mozgássérültek járművére továbbra sem vonatkozik
semmilyen időbeli korlátozás, ha kétütemű gépkocsijuk gépjárműadó
fizetése alól mentességet élvez,
- a 2020. december 31-ig szóló kedvezmény a maximum 5
fő szállítására alkalmas személygépkocsikat érinti,
- a 2020. december 31-ig terjedő kedvezmény feltétele, hogy
a gépkocsira vonatkozó tulajdonjog (üzemben tartói jog) 2004.
július 15-ét megelőzően keletkezett,
- a kedvezmény azokra a gépkocsikra vonatkozik, melyek
az alapelőgyújtás, zárás szög és alapjárati fordulatszám tekintetében
tudják tartani a gyári értékeket.
A kétütemű járművek környezetvédelmi felülvizsgálatáról szóló
szabályozás 2002-es életbe lépése óta a kétütemű autók száma
a harmadára csökkent, de a rendelet tartalmától függetlenül
is fokozatosan kiöregednek, hiszen jóval 20 évnél idősebb gépkocsikról
van szó. S velük együtt kihalnak a jó kis Trabantos viccek:
A rendőr megállítja a szabálytalankodó trabantost.
- Kétezer.
- Oké, a magáé!