Hol és hogyan adjuk el?

Egymást érik az egyforma telepek a Budaörsi út M7-estől való elválása után, vagy az Üllői út vége felé. A Fővárosi Autópiac külön szociográfiai felmérést igényelne; zárt, menekülési útvonalat nem kínáló elrendezése, illetve a látszat ellenére igen összetartó népessége miatt természetesen a közelébe se merészkedtünk. E nélkül is vártak ránk izgalmak, ugyanis a fővárosi használtautó-kereskedelem arany háromszögének számító Fehér út - Albertirsai út környékén kezdtünk.

A méltányos kereskedő, aki a bizományosi eladást kedveli – Autó-Everest

Korán van, szombat, tíz óra múlt. A reggeli hóesés még befedi az autókat, éppen azon szorgoskodik egy úr (öltözéke az évszaknak megfelelő normál utcai, aranyat látható módon nem visel), hogy legalább az árak láthatóvá váljanak a szélvédő mögött. Talán úgy van vele, előbb azt nézik, és csak utána, hogy milyen márka melyik típusáról van szó.

Munkáját szívesen félbehagyja a kedvemért. A típusszöveg - úgy tűnik - jól kidolgozott ("szeretnénk eladni az autónkat, de nincs kedvünk magánszemélyekkel vacakolni"), és az eladáshoz választott négyéves, szervizkönyves, 54,5 ezret futott, átlagnál jobban felszerelt (automata klíma, villanyablakok stb.) Seat Toledo is piacképes. Első kérdése a színre vonatkozik; megnyugszik, hogy metálszürke. Míg az utcán hagyott autóhoz caplatunk, együttes erővel szidjuk a cégflottavásárlókat, akik a majdani eladási árral nem törődve ragaszkodnak a fehér színhez. Kint vizuális vizsgálatot tart, a kilométeróra állását firtatja, törtük-zúztuk-e korábban, kérdezi.

Keresztkérdésekre számítottam, a kormány és a kerekek kíméletlen rángatására, lengéscsillapító-hintáztatásra, kézi műszerekkel való bűvészkedésre, fölényeskedő fitymálásra; helyette gyorsan árat mond: bizományosi értékesítést javasol, 2,1-2,2 millió forint remélve az eladónak. 2,3-ra árazná, áll is egy ugyanilyen bent, százassal olcsóbban, fehér színű. Én inkább a készpénzes átvételt favorizálnám, erre kétmillióra csökkentett összeggel válaszol. De jobban járok, ha a magam kockázatára beadom, biztat. Tíz percig sem tartott az akció, egy névjegykártyával gazdagabban, de kicsit csalódottan távozom. A sértő, hazug sztereotípiák mélyen belém ivódtak.

A legsoványabb ajánlat és egy régi vágású kolléga a Vezér Autó Kft.-től

Szép, sárga téglaépület a Delta Popp telephelyén, hiába, a kereskedések is fejlődnek, a lakókocsi-faház vonal mentén. Azt nem mondanám, hogy vetődnének rám, de fagy van, a szél is fúj, fenyegető hófelhők úsznak az égen, bent meg kellemes meleg. Csak úgy ültéből szólít meg egy nagydarab, középkorú fickó, ránézésre túlórázó portásnak mondtam volna. A szokásos bemutatkozás ("autóm van eladó", "milyen, mennyi idős" stb.) után felkászálódik, megtekinti a portékát. Nem túl lelkes, de nem is barátságtalan.

Elég felületes, gyorsan rámegy az anyagiakra: "Szerintem a reális eladási ár kétmillió, kettőmillió-egy lehet, de mi nem tudunk annyit adni érte." Biztosítom. nem számítottam arra, hogy ingyen dolgoznak, persze attól még kissé mellbeütő a javasolt 1,7 millió forint. Most azonnal le is foglalózná (még jó, ennyiért én is). Külső szemlélőnek úgy tűnik, hogy a készpénzes felvásárlás ellenében számítanak az emberek megszorultságára. Ez érthető, az viszont tény, hogy legalább féltucatnyi konkurens akad száz méteren belül, némileg vastagabban fogó ceruzával.

Három óvatos duhaj – Indy Car

Harmadik kereskedés, és még mindig tart a lelkesedés, ahogy a Toledo nevét említem. Hiába, sokat segít a VW-platform. Itt nem bíznak semmit a véletlenre, ahogy beengednek a telepre, hárman sereglenek körém. A tulajdonosként bemutatkozó fiatalembert simán nézném végzős főiskolai hallgatónak; még szerencse, hogy a többiek jobban hasonlítanak a közismert nepperképre.

Feltűnően barátságosak, sőt egyenesen közlékenyek: rögtön lenne egy vásárlójuk, egy "bácsika", aki ugyan "Opelben gondolkodik, de majd befolyásoljuk a gondolkodását". Semmi kivetnivaló nincs ebben, magam is örülnék, ha valami elfekvő rom helyett egy ilyen megkímélt, leinformálható autóra akarnának rábeszélni. Tüzetesen átnézik a szervizkönyvet és a számlákat.

Nem a külső karcolásokon veszekszenek velem, hanem a váznyúlványokat ellenőrzik. A volán állapotát hosszasan vizslatják; álnaiv érdeklődésemre elárulják, hogy vannak próbálkozók, akik vasig koptatott kormányú autóról 50 ezres futást állítanak. Hozzátéve, hogy szerintük kár csalni, mert egy ilyen autó úgyis elmegy 300 ezer km-t. Megkérdezik, hogy van-e nyári gumigarnitúra, örömmel konstatálják, hogy igen, és rögtön alufelnin.

Aztán félrevonulnak tanácskozni. Ekkor ügynöktársam hirtelen átvedlik nézelődőnek álcázott fotósból kémmé. Tisztán hallja, ahogy dicsérik az autót, és nem szívesen hagynák, ha más tenné rá a kezét. A lelkesebbik kétmilliót, a józanabbik 1,8-at javasol. Hozzám a kisebbik összeggel jönnek, igaz, "azt azonnal, bármikor". Ha tényleg eladó lenne a Seat, biztosan tennék kísérletet a feljebb tornázására, és valószínűleg nem is sikertelenül. Összességében normális banda, eladni és - gyengébb pillanatomban - venni is mernék tőlük.

Elhagyjuk a Delta Popp nevéről ismert régiót, és a keskeny Régi Fóti utat célozzuk meg. Még másfél éve nézegettem autókat, akkor vetődtem erre, és csodálkoztam rá a számos autótelepre. Populációjuk azóta ritkult, köszönhetően egy erős ragadozónak, egy-két kilométerrel arrébb.