Isten hozott a szívásban!

Felnőttek vagyunk, tudjuk, hogy az állam pénze a mi tárcánkból jön. Azt is tudjuk, hogy abból lesz a (kevés) nyugdíj, a (rossz) egészségügyi ellátás és az (életveszélyes) úthálózat. De ez most nem ide tartozik, a lényeg az, hogy mennyivel többet dobunk be jövőre a közösbe az individuális transzport és a környezetpusztítás privilégiumáért.

I. Az átírási illeték

Mivel a kormány az EU-nál lassan de biztosan bebukja a regisztrációs adót, máshol kell megtermelni a pénzt. Íme az új átírási illetéktábla:
1890 cm ³ alatt 18 forint köbcentinként, fölötte 24 forint. A kizárólag elektromotoros járműveknél 800 Ft/kW, a hibridekről külön nincs szó, azok alighanem sima benzinmotorként fizetnek. Mazda RX-7- és RX-8-vásárlók, figyelem: köbcentinként 36 Ft-tal jönnek a büdzsének.

Mi ezzel a baj? Az emeléssel önmagában nem sok, a szívás közös ügyünk, nem lehet megúszni. A baj az, ami miatt a regadót is baszkurálni kellett: az érthetetlen értékaránytalanság. Miféle ráció van abban, hogy egy 27 éves, szétrohadt dízel zöldséges Mercedesre 72 000 forint legyen az átírási illeték, miközben a vételára 200 000? Miért ugyanannyi, mintha az ember egy új E-mercit vett volna 17 millióért? A közteherviselés koncepciójának lényege, hogy az emberek lehetőségeikhez mérten áldoznak a közjóra, itt pedig ez az ötlet csírájában sem látszik.

II. A gépjárműadó

Amit eddig súlyadóként ismertünk, de eztán lóadóként fogjuk. Megfizetni az köteles, akinek nevén az autó az év első napján volt. Felmentést kapnak a súlyos mozgáskorlátozottak, ha 100 kW-nál gyengébb járművel járnak.

Az adó alapja ezentúl nem a nyilvántartott súly, hanem a forgalmiban szereplő teljesítmény, kilowattban. Ha ott lóerőben van megadva, 1,36-os osztás után kijön a teljesítmény kW-ban, azzal kell számolni. Ha egyáltalán nincs vonatkozó adat, akkor az adóhatóság megkérdezi a területileg illetékes közlekedési felügyeletet. (Remélem a japán belpiacos Datsunokból alapos dokumentációkkal rendelkeznek.)

Üdvözlendő, hogy a gépjárműadó legalább látszólag törekszik az értékarányosságra. Ahogy az autó öregszik, arányosan egyre kevesebbet fizetünk a teljesítményéért. Azaz:

"Az adó mértéke a gépjármű
- gyártási évében és az azt követő 3 naptári évben 300 Ft/kilowatt,
- gyártási évet követő 4-7. naptári évben 260 Ft/kilowatt,
- gyártási évet követő 8-11. naptári évben 200 Ft/kilowatt,
- gyártási évet követő 12-15. naptári évben 160 Ft/kilowatt,
- gyártási évet követő 16. naptári évben és az azt követő naptári években 120 Ft/kilowatt."

Mielőtt keblünkre ölelnék a jogalkotót az értékarányítási szándék feletti örömünkben, tűnődjünk el: az új autó és a 25 éves autó adója közt 2,5-szeres a különbség. Tehát míg 27 éves autónk a valóságban újkori árának csak 5%-át éri, azért újkori adójának 40%-át ki kell rá fizetnünk. Nem az öreg autót használók jártak jól.

Huncut probléma az utólagos teljesítménynövelés kérdése. A súlyadó korában azzal vált elvi adócsalóvá az ember, ha egy mázsa krumplival a csomagtartóban közlekedett. Most viszont az, aki 7 éves Honda Integrájára kifizeti az új rendszerű adót (140 kW*260 Ft = 36 400 Ft/év), aztán rácsavaroz egy turbót, és lesz belőle egy 250 lovas Integrája, az de jure adócsalást követ el. Hogy ezzel mi a helyzet, még nem tudjuk.

Nagyon remélem, nincs olyan debil állam a földön, amelyik:
a) kötelező teljesítménymérést ír elő a műszaki vizsgán;
b) megtiltja az utólagos teljesítménynövelést.
Mivel az érdemi motorteljesítmény-növelésnél nálunk úgyis divatosabb a kék LED és a repülőgépszárny a csomagtartón, ezért talán ez az a joghézag, melynek befoltozására nem érdemes értékes jogalkotói erőforrást vesztegetni.

A teljes jogszabályt itt találja. A lényeg a 36-38. oldal. Számoljon utána, állítólag van olyan, aki jobban jár.