A költségmérnök szabadságra megy

A válság végét mindenféle szakértők próbálják előre jelezni, pedig nem kéne mást tenniük, mint meglátogatni egy-két nagyobb autógyár álláshirdetésekkel foglalkozó weblapját. Ha nincs állás, válság van, ha van, akkor nincs.

Így tettem én is néhány hete, s érdekes módon a bajor motorgyárban minden második-harmadik pozícióba úgynevezett költségmérnököt kerestek. Ő lehet az az ember, aki beosztja a kosztpénzt, és megmondja a rendes mérnöknek, hogy a turbó márpedig százhuszonnyolc euróba kerül legföljebb, aztán oldd meg, ahogy tudod.

Amikor a költségmérnök két hétre szabadságra megy (és viszi magával a kontrollingos kiscsajt is), akkor jön el a rendes mérnök ideje. És akkor születnek a gyönyörű, egyedülálló, briliáns mérnöki megoldások – kerül, amibe kerül.

Egy ilyen alkalommal szakíthattak például azzal a gyakorlatilag egyeduralkodó tradícióval, hogy a V motorok a friss levegőt a két hengersor között szívják, a kipufogógázok pedig a motor két oldalán, hengersoronként külön távoznak. Józan paraszti ésszel is belátható, hogy az akár ezer fok körüli hőmérsékletű gázok által felforrósodott leömlőnek jobb helye van kívül, mint belül, ahol a környező alkatrészekre káros lehet a két hengersor között megrekedt hő.

Feltöltött motoroknál, ahol a gyorsabb gázreakció érdekében gyakran hengersoronként külön-külön turbó nyomja a levegőt, bonyolódik a helyzet. A V8-as motorok klasszikus, leginkább elterjedt gyújtási sorrendje az egyenletes járás érdekében 1-5-4-8-6-3-7-2, ami (alapesetben) kilencven főtengely-fokonként jelent egy-egy munkaütemet, illetve – és számunkra most ez az érdekes – egy-egy kipufogást. Az azonos hengersorhoz tartozó, a gyújtási sorrendben egymás után következő hengerek kipufogása így térben és időben is kellemetlenül közel kerül egymáshoz.

Amikor a 6-os henger megkezdi a kipufogást, a gyújtási sorrendben közvetlenül előtte levő 8-as henger szelepe még nyitva van. A leömlőn végigsöprő nyomáshullám így ebben (és csak ebben) a hengerben akadályozza a gázcserét. Hasonló a helyzet a másik oldalon az 1-es és a 2-es henger viszonyában: mindkét hengersoron találunk a négy között egy-egy mostohagyereket, akinek minden alkalommal keresztbe tesz egy másik, így a hengerek közötti „munkamegosztás” soha nem lehet egyenletes. Kis túlzással hat ló húzza a szekeret, két másik pedig – mivel nem jut neki elég levegő – a túlélésért küzd. Ebből a konstrukcióból így, ebben a formában nem lehet kihozni többet.

Mivel a költségmérnök épp szabadságon volt, a rendes mérnökök olyat tettek, amire csak nagyon ritkán van lehetőségük az autógyárban: alapjaiban áttervezték az egészet úgy, hogy jó legyen. Így került a kipufogórendszer a két hengersor közé és így nemesedett a leömlő egyszerű, rozsdás öntvényből megdöbbentően összetett és drága alkatrésszé. A cél egyértelmű és világos volt: a gyújtási sorrendben egymástól lehető legtávolabb levő hengerek kipufogógázait kell összefogni, mert ezek zavarják a legkevésbé egymást. Közös csőbe került hát az 1/6, az 5/3, a 4/7 és a 8/2 hengerpárok kivezetése, hiszen ezek munkaütemei között egy teljes főtengelyfordulat eltelik. A négy közös cső közül a gyújtási sorrend szerint legtávolabbiakat pedig újfent párosítva vezetik egy-egy twin scroll turbóhoz. 1/6 és 4/7 hajtja az egyiket, 5/3 és 8/2 a másikat. Az egymással kapcsolatban álló hengerek között tehát mindig180 fok a fáziseltolás, ami garancia a hengerek egyenletes terhelésére.

A cél szentesíti az eszközt. Az eszköz pedig ezúttal egy 42 darabból hegesztett, brutális kipufogócsonk. A hőszigetelés miatt kettősfalú leömlő külső héja 2 mm vastag hőálló acélból készül, míg a kipufogógázokkal közvetlenül érintkező csöveket nikkelötvözetből gyártják. Az elképesztő, ezer fok fölötti hőmérsékletet is elérő kipufogógázok hatására jelentkező termikus feszültségeket az egymásba csúsztatott csövek elmozdulása egyenlíti ki. A belső csőrendszer tehát nem száz százalékig gáztömör: a 0,1 mm-es illesztéseknél elszökő gázokat a külső héj tartja távol a környezettől.

A nikkelcsöveket a bonyolult forma miatt IHU-eljárással alakítják – kerül, amibe kerül. Ennek során a formába helyezett csövet nagynyomású vízzel gyakorlatilag „felfújják”, így az felveszi a körülötte levő forma alakját. A hengerfejhez csatlakozó flancsnit kovácsolják, bizonyos csőszakaszokat vákuumos finomöntéssel készítenek. A 42 különálló darabot védőgázas hegesztéssel rögzítik – már ahol hozzáférnek. Ahol nem, ott lézerrel. Azoknál az illesztéseknél pedig, ahova a komplex forma miatt a lézer sem ér el, nikkelbázisú forraszanyagot használnak, miközben az egész nyolclábú pókot vákuumkemencében melengetik.

Az alkatrész kiskereskedelmi árát kétszázezer forint fölé saccoljuk.

De a legkifinomultabb konstrukció és a legprecízebb gyártástechnológia mellett is ott sorakoznak a kérdések. Valóban minden alkatrész kibírja-e hosszú távon a V motor közepén az eszement hőterhelést? Valóban végeznek-e a chiptunerek hosszú távú flottateszteket, mielőtt belepiszkálnak a gyári beállításokba? A halántékát vagy a tarkóját vakarja-e meg Lajosbá, mikor az első BMW X6M-et betolják a műhelyébe azzal, hogy meg kéne hegeszteni, mert a márkaszervizben félmillióért cserélnék a leömlőt? Csupa-csupa kérdőjel...