Minek ide mopedautó?

Folyamatosan azon töröm a fejemet, hogy mi a nyavalya az, amiért emberek képesek beülni egy mopedautóba? Ültem már ilyenben, életem meghatározó élménye volt. Egy lezárt területen történt a dolog, de még ott is rettegtem benne. Bár Rácz Tominak más volt erről a véleménye , én a Hungária körútra biztos nem mernék vele kimenni – bennem van a hiba, nem vagyok adrenalinfüggő.

Ennél már csak egy borzalmasabb van: összefutni egy ilyennel a forgalomban. Mert elképesztően nem gyorsul egy akármilyen autóhoz képest, és kikerülni sem lehet sávon belül, mint egy biciklit vagy mopedet. Ez vidéken, faluban vagy egy három számjegyű úton nem gond, sőt, egy lovaskocsihoz képest főnyeremény. De főutakon, nagyvárosi forgalomban?

Meggyőződésem, hogy az egész moped kategória nem életképes a nagyvárosi közlekedésben, legyen akárhány kerekük. Egy segédmotoros kerékpárnak ma simán kell tudnia hetvennel menni, ha nem akarja az ember, hogy eltapossák. Sajnos, az ötvenes években definiált járműosztályok már nehezen húzhatók rá a mai járművekre, sem a mopedautónak titulált gépekre, se a Segway-ekre, és még sorolhatnám. És mire az ENSZ EGB megváltoztatná ezeket, majd ratifikálják a tagállamok, addigra úgyis kifogynak a Föld kőolajkészletei.

Amúgy is, miért kellene ilyen tetű lassú, ám aranyos külsejű kapszulákkal járnunk?

A válasz mindig a régi. Az emberiség történelmének mozgatórugói közt három fontos dolog szokott szerepelni: a nő, az alkohol és a pénz.

A mopedautók esetében, azt hiszem, kihagyhatjuk a csajozós vonulatot. Jóval fontosabb a második: a pia. A mopedautók Franciaországból származnak, ahol már évtizedekkel ezelőtt sem tolerálták, ha az ember egy pohár bornál többet ivott, pedig ott tényleg nincs étkezés nélküle. A lelkesen szondáztató rendőrök hamar kitermelték a célcsoportot. Tegyük hozzá, Franciaországban tényleg ezer apró hely van, ahová nehéz máshogy eljutni, az ilyen pöttöm járgányok jól jöttek a mozgássérülteknek is – gondolom, ez utóbbi lehetett az érv a kategória megteremtésére. Ez lett a kiskapu azok számára, akiknek tényleg halálos ítélet, ha nem tudnak valami géperejű készülékkel közlekedni. Újabb értékesítési lehetőséget biztosított az, hogy kismotor-jogsival a négykerekűzés élményét nyújtotta, az egészen fiataloknak is. Ha jól emlékszem, az ős-Pandából volt olyan verzió, amelynek felső két fokozatát egyszerűen lehegesztették, hogy eladható legyen ilyen járműként.

Mi is a francia kategóriának köszönhettük anno, hogy elhihettük: újjáéled a magyar autógyártás Hódmezővásárhelyen, ahol üvegszálas műgyantából, síküvegből, berántós fűnyírómotorból és Ikarus-lámpákból próbáltak összeállítani valamit, amivel be lehetne törni erre a zaftos piacra. Igen, ez volt a Puli. Akkoriban nem kifejezetten hangsúlyozták, hogy ez nem teljesen autó… aztán amikor az üzlet befuccsolt, kiderült, hogy annyiba is kerül, mint egy autó, nálunk rendszám is kéne rá, csak épp egy Trabant fényévekkel jobb nála. Aztán megpróbálták temetői járműként is eladni, csak elfelejtették átméterezni, és a legenda szerint a duplára nyújtott alváz egyszerűen eltört a súly alatt. Nem tudom, igaz-e, de ha ez éles bevetésen történt, az kínos lehetett.

Aztán teltek az évtizedek, és a mopedautók legalitását EU-s csatlakozásunk hozta meg. Papíron. Végül szabadságharc lett belőle.

Egy-két lelkes importőr és a köréjük csoportosuló hívek a rendőrséggel, a bírósággal, a Közlekedési Főfelügyeletből NKH-vá lett hivatallal, ügyészséggel, ombudsmannal vívták csatáikat; egyiküknek, Bander Ferencnek még a családja is ráment, sőt, börtönbe is vonult leülni egy 18 ezer forintos büntit, tanítványai pedig vészjósló menetben követték 45 km/órás tempó elérésére képes, édes kis műanyag járgányaikkal.

A kabaré és a forradalom jegyeit vegyítő küzdelemben egyedül az volt a kínos, hogy Magyarország valóban csatlakozott olyan egyezményekhez, amelyekkel elfogadta eme kategóriát is létező, legális dologként. Magyarán, tényleg törvényes. Ám a mopedautók hívei ritkán hangsúlyozták: bizony minden normális országban rendszámköteles a moped, ha valaki elnéz például Romániába, láthatja, az utolsó retkes Babettán is van. Nálunk viszont a rendszám nélküli forgalomszédelgés-tilosparkolás bónuszként járt volna hozzá. Ami vonzó nekünk, a rendet örömmel elutasító magyaroknak. És legyünk őszinték: én is láttam már mopedautót 65-tel menni, biztos van chiptuning… illetve chip híján valami más.

Arról nem is beszélve, hogy se regadó, se más költségek nem terhelik őket. Egyedül kötelező biztosítást kell fizetni, illetve azt a pár liter üzemanyagot – ezek tényleg takarékosak. És itt jön be a pénz, ettől ilyen elképesztően vonzóak.

Meggyőződésem, hogy ez a semmitsemfizetős lehetőség tette őket roppant unszimpatikussá a kapzsi állam szemében. Nyilvánvaló, hogy ezért szekálták szegényeket. Annyira, hogy mindenki ombudsmani és ügyészi állásfoglalásokkal mert csak közlekedni. Viszont így tovább romlott az átlagsebességük. Minden rendőr megállította őket, előkerült mondjuk tíz A4-es oldalnyi jogi szöveg. Na most számoljuk ki, meddig tart, amíg ezt egy rendőr elolvassa és értelmezi. Szerintem piros betűs ünnep volt náluk, amikor 5 km/óránál jobb átlagot futottak.

Már-már sajnálni kezdtem őket.

Aztán megnéztem, mennyibe kerül egy ilyen autó újonnan. Hárommillió???! Akinek ennyi pénze van egy ilyen vacakra, az miért nem tud már venni hozzá egy jogsit is? Fiúk, legyetek már élelmesek!

Ehhez képest van egy háromszáz kilós, bódé, blokkolásgátló és más biztonsági szerelvények nélkül, annyiért, amennyiért legalább négycsillagos Euro NCAP minősítésű járgányban utazhatnának öten – úgy, hogy közben a regadót is megfizették? Na ne már! Ezek nem űrjárművek, hanem műanyag dobozok, kerekekkel és rafinált pilótákkal, akik meg akarják magyarázni, hogy ők még akár utast is szállíthatnak, hisz az előírások csak a mopeden tiltják, a mopedben nem… hehe. A legviccesebb, hogy az egyik Ligier-forgalmazó összehasonlító táblázata szerint az X-Too nevű gép csomagtartója 1200-1700 literes! Ekkora a Ford Mondeo kombié, lehajtott ülésekkel, könyörgöm!

Aztán megnéztem, honnan a hiba: a francia gyár hasznos térfogatot, és nem csomagtartót említ – vagyis a 2,8 m hosszú doboznak az a része is benne van, ahol az ülések vannak. Mind a kettő. Az X-Too továbbá abban is veri az autókat, hogy hátul tárcsafékje van, de a fékrásegítő, az ABS és a gyűrődő zónák hiányáról valahogy elfeledkeztek.

Legyünk már realisták. Szerintem teljesen jogos az az elvárás, hogy ha valaki közúton akar töketlenkedni, az legyen azonosítható, és netán tudjon többet a szabályokból, mint egy szamárkordé pilótája. Ha valaki egy szekérre rárak egy Pannónia-motort a Kiskunságban, hogy azzal járjon a földecskéjére, azt le kell vizsgáztatnia a 25-ös tempóhoz lassú járműnek, ezek meg mehessenek 45-tel, az azonosíthatatlan dobozkáikban?! Még jó, hogy az új előírással (rendszám plusz nagymotor-jogsi) ez a probléma megoldódott. Persze sejtem én, hogy ez a kezdet, és jól meg is fogják őket adóztatni valahogyan, lesz üvegszál- vagy Lombardini-motor-adó is. De ezek úgyis rafinált csávók. Kikerülik ezt is.

Ott vannak például a csábító önjáró fűnyíró traktorok, bármelyik szupermarketben kaphatók. Az ember kicsit felpiszkálja a motort, kell rá ácsolni tetőt meg szélvédőt, és kész. Elindul negyvenöttel, rendőr megállítja: „Csak megyek a Józsihoz ide a szomszédba, füvet nyírni”. „Te Pisti, a fűzfán faragott rázangyalát, te hülyének nézel? Télen?!” – így a rendőr. „Mér, tiltja a törvény? Akkor havat tolni megyek.” – és meg sem áll Nemesmedvesig. Aztán a jogi hercehurcák után jön a motoros gördeszka villanyhajtással, amelyhez négy orrszőrnyíró szolgáltatja az erőt, és így tovább.

Mert forradalmárok mindig lesznek, többek között nekik köszönhetjük a nagyszerű automobilt is. Viszont ne felejtsük el: ezek a sokszor őrültnek nézett emberek előrefelé vitték a dolgokat, a mopedautók pedig arra alapoznak, hogy minden lényegi biztonsági és környezetvédelmi fejlesztést kihagyjanak a járművekből.

Persze demokráciában élünk, de mi, magyarok még bután csináljuk a dolgokat. Nyilván az ilyesmit nem kell támogatni, mert momentán a közösségnek nem érdeke az, hogy az országot 45-tel döcögő négykerekűek árasszák el. Ám kitalálhatók demokratikus módszerek is erre. Mondjuk, ha nincs jobb ötletük, a rendszámot 3 milliméter vastag aranylemezből legyen kötelező elkészíteni rájuk, és a két oldalukra is kelljen belőle egy-egy. Rögtön kevesebben akarnának börtönbe menni, vennének a mopedautó árának a feléért egy Chevrolet Sparkot, ami ezekhez képest egy turistabusz és egy tank keveréke. A fennmaradó összegből pedig üzemeltetnék, mondjuk kifizetnénk 6-8 évre a kötelezőt és a benzint.

Meggyőződésem, hogy ilyenekkel fogunk járni, ha már a kőolajkészletek utolsó decijeit szivattyúzzuk a földből, netán villanymotorral, napelemmel. Sőt, a belvárosi gyalogos-biciklis zónákban legyenek ilyenek a kommunális járművek és az áruszállítók. De máshol semmi szükség rájuk, azt a 86 embert leszámítva, akinek ez a szenvedélye. Járjanak vele, fizessék, szeressék, áldozzák fel érte a családjukat, vagyonukat, idegrendszerüket, hisz joguk van hozzá. De nehogy már ilyenek mögött vánszorogjunk nap mint nap, pusztán azért, mert ezeknek az embereknek valakik – véletlenül a forgalmazók – megmagyarázták, hogy megéri.