Autók kétszázezer forintért

Életünk egyik legjobb napja volt, hiszen mi sem izgalmasabb egy használtautó-vásárlásnál. Vajon milyen lesz? Szerencsésen belenyúlunk a tutiba vagy felülünk a szopórollerre? Átver a kereskedő? Mennyire? Alkudni lehet?

A kritériumok egyszerűek voltak: 200 ezer forintos plafonnal venni egy vizsgás autót, ami lehetőleg olcsón fenntartható és működőképes marad, legalább addig, amíg le nem jár a vizsga. Éppen ezért a méltán elhíresült Vidám vásár utcát céloztuk meg, konkrétan Ernő kereskedését, aki meglepő és nagyon korrekt módon szívesen közreműködött.

Nem ma kezdte az ipart, több mint húsz éve kereskedik, és hazafelé meg is jegyeztük, mennyire korrekt: a százezres autó az olyan is volt, a kétszázezrest sem domborította, működik, megy, ennyi az egész. Valójában az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezeken az autókon bizony egy polír vagy hektónyi szilikon sem segített volna.

Elmondása szerint nehéz a piaci helyzet, ugyanis a vevők hetven százaléka 100 ezer forintért akar autót venni. Ezért tart mindig egy ilyet is a pár tízezerrel drágábbak mellett. És persze mind alkuképes. Ott állnak, esőben, hóban, de mindet elviszik, nincs a népnek pénze, aztán ha elhúzza a belét még egy ideig az öreg Escort vagy dízel Corsa, annál jobb, csak működjön, legyen vizsgája.

Bár iszonyatos volt a kísértés egy 20 éves A Corsa 1.5D képében, de hamar átrohantam egy már szemre is halmozottan körbetört, kétliteres Ibizához. Végül megtaláltam a tutit, mert lehet ugyan, hogy szegények vagyunk, de legyen bennünk tartás. Elvégre Rákóczi is főúri méltósággal bujdosott. Ehun e, a család tuti autója.

Opel Vectra A 2.0i (1994)

A Vectra a használtautó-piac állócsillaga, ehhez kétség sem férhet. Tíz darab húszezresért akkora Vectra-halmaz szakad a nyakunkba, hogy csak győzzük feldolgozni. A maga idejében egy kényelmes, tűrhető minőségű és tágas limuzin volt széles motorválasztékkal, öt- és négyajtós karosszériával. Volt.

Mára már sajna 98 százalékuk porrá rohadt, rozsdavédelem ide-oda, a karosszéria jellegzetes pontjain hamar áttetszővé válik a lemez, talán ezért is szúrt szemet a fehér, leeresztett kerekű csoda, öregem, alig rozsdás! Persze ettől függetlenül utoléri (vagy már utol is érte) az A Vectrák nazghulja, a korrózió, ami annál nagyobb baj, mert láthatatlan helyeken is dolgozik: a hátsó futómű bekötési pontjainál is akár. Márpedig van némi rizikófaktor ebben.

A C20NE-motor nyolcszelepes, 115 lóerős és én maximálisan megbíztam benne, hiszen volt nekem Kadettem egy C18-cal és azon tényleg minden pocsék volt, kivéve a motort. A hőgombákat szép tempóban fogyasztja, de ha nem piszkálták és hajtották agyon, akkor meglehetősen tartós darab. Leeresztett kerekeivel természetesen egy botrányos foshalmaz volt ez is, de volt benne tartás, büszkeség és persze némi fa- és lemezcsavar. Klíma, CD-s rádió, bordcomputer, szervó és elektromos ablakok elöl, sízsák és szemre 500 literes csomagtér… kisember mit kívánhat többet ennyiért? Ráadásul 160 ezerre simán lealkudható a 199 ezres vételár.

Odabent, a baldachinként ránk boruló tetőkárpit alatt némi wunderbaummal keveredő cigarettaszag – amitől az egész autónak egy meghatározhatatlan, óceánban ázó dohányültetvény-illata lett –, valamint meglepően tágas tér fogad.

Ahhoz képest, hogy a Föld-Hold távolságot legalább kétszer megjárta már, egész elfogadhatóak a kárpitok, tartják magukat az ajtókon is, itt-ott akad némi folytonossági hiány, de ennyiért ne várjunk Bentley Mulsanne-t. Az elektromos ablakok működnek, a klíma azonban nem. Illetve nem csak a klíma, de a szellőztetés en bloc sztrájkol, a maximumra tekerve is csak szűzlány-lehelletnyi lég jut az utastérbe. Gond egy szál se, kart lógatni csak így lehet stílusosan.

Ellenben hibátlanul (szegmenshiba mentesen!) üzemel a fedélzeti számítógép sőt, értékeket is kiír! A német kispolgári jólét ott lebeg a nagy, kényelmes ülések felett, a már-már puhán puffanó ajtókban. Aztán jól tarkón csap a lyukas kipufogódob üvöltésével.

A motor életre kel, finoman jár, ó, igen, a hallhatatlan C20, de jó is tud lenni. A gázpedálnak persze sok köze nincs magához a pillangószelephez, hiszen az első 10-15 centiméteren csak lóg, nem történik semmi. A kuplung kőkemény, de legalább nagyjából középen fog, a fék egész tűrhető, van ABS-ünk is, hoppá! Egy papírgalacsinnal kitámasztva pedig máris CD minőségben hallgathatjuk Udo Jürgenst, mesés.

Mondjuk nem is baj, ha szól a zene és süvít a lehúzott ablakon a szél, mert legalább elnyomják a futó- és kormánymű recsegését-ropogását. A motor- és váltótartó bakok is leszakadtak rég, de ez a tény csak váltáskor ránt egyet a bódén, nem kell vele törődni. Szerencsére a bontók tele vannak Vectra-alkatrészekkel, ráadásul még a legócskább utángyártott kormányösszekötők és szilentek is bőven túlteljesítik az autó várható élettartamát. Na igen, lélekben kezdtem felírni a csekklistát.

A motor tényleg csak minimálisan füstöl, szépen jár, jól húz, ahogy aztán az olaj eljut mindenhová, a füstölés is enyhül.

A váltó trükkös. Képzeljenek el egy síbotot, melynek egyik vége a kezükben, a másik pedig az abszolút vákuumban mozog, ahol fickándozó fokozatokat kell vele eltalálni vakon. Az egyes – mondjuk – megvan, aztán valahogy a harmadik is (ne feledjük, a nyomatékos motor elbírja), ötödikig nem jutottam. Nem csak én, senki sem.

A Vectra ugyanis lerohadt. Igaz, azt sem csak amolyan disszidens olasz katonaként, magasba tartott kézzel, hanem kitartóan küzdve, mint oberst Wolfgang az utolsó berlini sarkon, foggal-körömmel. Először csak nehezen indult, miután Csikóssal cseréltem és ő próbálta volna ki. Aztán három henger, kettő, majd lökött még magán kábé hetven méternyit egyetlen hengerrel és kész, durr, csatt. Nem volt nehéz megállapítani, hogy komoly gyújtásproblémákkal küzd, bár Ernő szerint csak benzin kellett volna neki (a szintjelző szerint nem).

Hűha, ez megint némi pénz lesz, pedig lassan már elkönyveltem magamban, hogy ez az autó lesz a nyertes, hiszen a futóművén és a nem működő szellőzőrendszerén kívül szinte, khm, tökéletes.

Na jó, nem az, de ha ez nem, akkor a Punto viszont soha, ez legalább nem volt komolyabban törve, és ha a gyújtást-futóművet gatyába rázzuk, akkor még mindig utána lehet kötni a betonkeverőt, mert egyrészt elbírja, másrészt vonóhorgos. Tény, hogy a kötelezője magasabb, többet is fogyaszt és valószínűleg három kiló lesz, mire gatyába rázódik, de legalább autó marad, nagy, kényelmes és mérföldekkel dinamikusabb a másik kettőnél. Ráadásul értelmes tempó mellett nem is olyan horror a fogyasztása.

Alkatrész van hozzá orrvérzésig, olcsón is, bontva is, mégis vágyakozva néztem a szakadt kettes Golf után. Sajnos tudom, milyen egy jó kettes Golf, apám évekig hajtott egy egyhatos szívódízelt, ráadásul ő tényleg vidéki orvos. Öt év alatt egy jobb első kilincset kellett rajta extra cserélni, semmi mást. Ez a piros szutyokhalmaz is csak két hátsó gátlót kér meg egy kuplungot…

Pedig egy jó Vectra értelmes vétel lehet. De ebbe belemegy még egy százas legalább. Annyiért pedig már el lehet vinni ezt a remek Golfot.