Kretén a név, az autó telitalálat
Menetpróba: Skoda Karoq 1.5 TSI DSG – 2017.
Épp annyira divatos, amennyire kell, épp annyira komplikált, amitől még nem kerülgeti a tulajdonost a frász. Épp olyan jó minőségű, hogy az ember úgy érezze, megkapta a pénze ellenértékét, és épp annyival több apró ötlet van benne a többieknél, hogy legyen egy kis előny a bárpultnál vívott funkciószkanderezésben.
Az újságíró legyen őszinte az olvasóival – amennyire tetszik például az új Octavia, vagy ha nem Škodáról, de mégiscsak családon belüli kocsiról van szó, akkor a Volkswagen T-Roc, vagy a Seat Arona (hogy csak az újabb modelleket említsem), annyira nem jön be sem a tavaly bemutatott Kodiaq, se a nála egy mérettel kisebb, most vadonatúj Karoq.
Lehet, hogy csak azért van, mert utóbbi elődjét nagyon szerettem, kifejezetten vagány és merész autónak tartottam. A Yeti páratlan jelenség volt a forgalomban, funkcionális, különutas, kitalált, a maga módján aranyos, még a magyar rendőrgúnya is olyan Scotland Yard-osan jól állt neki. Lehet, hogy nem volt olyan kifinomult, mint nagy ellenfele, a Nissan Qashqai (a Kodiaq-on és a Karoq-on kívül egy másik típus, amely idióta helyen, rá következő „u”-betűk nélkül és feleslegesen használ „q”-betűket a nevében), de volt benne célszerűség, lehetett szeretni.
A Karoq olyan, mint amikor a ritka szép textúrájú ásványt túl sokáig felejt el felkapni valami kisgyerek a patak mélyéről, ezért az a többi kövön gömbölyűre csiszolódik, elveszíti a textúráját, csak a színe marad meg. Amikor a Yeti megjelent, szinte egy látás után le tudtam volna rajzolni nagyjából, a Karoq-ra újra meg újra rácsodálkoztam a dániai Év Autója gyűlés, a Tannistest parkolójában – mi is ez? Később már eszembe jutott – ja, a fehér autó, valami Skoda.
Keszekusza formájú lámpák, a szögletes, kissé kazánház jellegű kasznin erőből megdöntött, elnagyolt maszk (mennyire szép volt pedig a beérett, négyzetes Skoda-krómkocka), hátul bamba fémfelületek, melyek egyszerűségét a fehér szín sajna még a szokásosnál is jobban kiemeli. Nem emlékezetes, nem is szép, bár a szépen ugyebár a végtelenségig lehet vitázni.
Ilyen a belseje is. A négy, mattkrómmal keretezett szellőzőfül és a pultos fűtőrendszer-kezelőcsoport ad valamiféle karaktert a belső térnek, de a Volkswagen finoman cizellált, dús grafikájú, végtelen precízen titrált jó ízlése, illetve a Seat szögletes, sallangmentes, néhány eltalált vonallal ügyesen odabaszarintott belseje után a Karoq-é fulladozik a közöttük levő langyos vízben. Ha nem lennének azok a szellőzőrostélyok, eltűnne a teljes design, mint a szárazjég gőze, hopp.
De mind emlékszünk még szerintem a Škoda plusz szív egyenlő IQ hirdetésre, hiszen sok autó ablakában még ma is virít a matrica, ha kissé meghullámosodva is, és a Škoda ettől a józan-észből-kell-szeretni-stílustól nem tágít. Ezek azonban idáig mind szubjektív tételek az ítélkezési listán, leginkább kapaszkodók a nyomorult újságírónak, hogy írjon azért valami rosszat is erről az autóról.
Merthogy a Karoq más vonalon, ha nem is hibátlan, de jellemzően mindent olyan jól csinál, hogy nem is kell hozzá túlságosan vajszívű tanárnő, aki a felelés közben kijelenti - „folytasd csak nyugodtan, bár én már beírtam ide a naplóba a jó jegyet” (megtörtént eset amúgy, gimnáziumból).
Például nem túl nagy – nincs 4,4 méter, tehát közel egy arasszal rövidebb a még mindig kompakt modellnek hívott Honda Civicnél -, de az utastere bármilyen mérce szerint elég tágas, ráadásul öblös csomagtartója is van. Elöl, ahogy minden VW-termékben, magas és vaskos próbababa köré alakították a Lebensraumot, hátul pedig ugyanazt a próbababát használták, aki ott is kiválóan elfért. Fej-, láb- és válltér egymással vetekedve próbálja felhívni magára a figyelmet, de keresztbe tett térdekről azért szó sincs.
Kiválóak az ülések is – az elsők a szokásos, szintén VW-filozófia szerinti, alapból keményre tömött, kitalált formájú, de a legkülső rétegükben puha (a Škodánál a VW-átlagnál kicsit puhább) székek, itt mindenféle motoros állítással, és gyanúsan nem igazi, fekete bőrrel, hátul pedig elég magasan van az egész pad ahhoz, hogy ott se kelljen gubbasztani, s még így is marad elég fejtér.
A csomagtartó – na, az mindig érdekes a Skodáknál. Eleve igen tágas, hiszen 479 literes a legszűkebb formájában (bár ennél például az Opel Grandland X 35-tel többet tud), de egy kis üléscsusszantgatással mindjárt 527-et kapunk, és még mindig ötüléses a Karoq. Ahogy sportautóknál sem minden a sebesség, úgy SUV-oknál sem abszolút fontosságú a liter. Számít a hogyan is. Abban meg a Karoq verhetetlen.
Láblengetős csomagtérnyitás? Megvan. Oldalsó tartórekesz, kis cuccoknak? Hajjaj. Vízálló, kivehető, egyik oldalán gumis, másikon szövetes, kopásálló padlóbetét? Naná. Kivehető zseblámpaként is fungáló, helyben töltődő csomagtérvilágítás? Persze. Külön csúsztatható, több fokozatba állítható háttámlás ülések a második sorban? Jawohl. 12 voltos stekker? Naturalmente. És a finomságok csak itt kezdődnek.
Mert a Karoq-ban az üléseket nemcsak támlailag lehet előredönteni, hanem összehajtva kompletten is, aztán még ki is vehetők, mint az igazi, nagy SUV-okban – a középső támlája lehajtásával pedig síalagúthoz vagy a Karoq támaszához jutunk, ki, honnan nézi. A raktér fala mentén pedig van egy sín, amelyen masszív, vastag, műanyag kampók lógnak. Ezen túl azért akad spanifernek (gumipóknak) való rögzítőfül is. Ami hiányzik a Škoda-repertoárból, az a vezetőajtóból kihúzható esernyő, viszont megvan a külső tükrökből a talajra Škoda-indiánfejet vetítő, hazakövetős, pocsolyamegvilágítós lámpa. De még... bitte warten.
Merthogy a hátsó három ülés közül ha kiveszi valaki a középsőt, újabb trükköt talál. E formációban a régi Renault Modus vagy az első Opel Meriva stílusában közelebb csúsztatható a két megmaradt ülés, nagyobb légzésteret biztosítva a háromról kettőre redukált utasmennyiség képviselőinek. És hiába e sok variálhatóság, ettől még ide is tettek ülésfűtést (merthogy elöl szintén van olyan, bőrüléses a jármű, az olyanba meg kell). Oppá, majdnem elfelejtettem – csíptetős mobiltartó is fityeg az első fejtámlákon, hogy a hátul ülők kényelmesen nézhessék a mobiljukra bekészített filmet. Abba mondjuk, rossz belegondolni, mit művelnek ezek a kétségkívül praktikus eszközök, ha karambolozik az autó. Automatikusan beépülnek fogszabályzónak? A cseh mérnököktől kitelik.
Aztán ott van még szinte az összes škodás figyelmesség. A jégkaparó a tanksapka fedelében. A kis fedeles szemeteszacskó beakasztva az első ajtó zsebébe. A másfél literes palackokat elnyelő térképzsebek elöl és hátul. Ja, bennük a gumírozott szorítókötél, mert hátha valami oda kell húzatni a kárpithoz, hogy ki ne boruljon. A középkonzol kartámasz alatti részében – ami elmenne egy kisebb autó csomagtartójának is, akkora – multifunkciós brikettdarab van, oly testes, hogy egy tevét agyon lehetne ütni vele. Az aranyosan, csehszlovákosan bumfordi stílusú műanyagtömb megfelelő nyílásaiba az ember további poharakat, pénzérméket, tollakat és tudja a jó ég, még miket tehet, inkább bele se gondolok. Majdnem elfelejtettem – a szellőzőrendszer kezelőszervei alatti rekeszben indukciósan veszi magához az elektronokat mindaz a telefon, amely képes ilyenre. Az enyém csak illusztráció, majd fejlesztek most már.
Alapvetően meg – nagyjából mindent megkapunk a Karoq-kal, amit egy hasonló VW-vel. Tolatókamerát, sávtartót, radaros tempomatot, holttérfigyelőt, automatikus vészfékezőt, Canton-hifit, sokfunkciós, 12,3 collos, full-LCD-műszeregységet, és – hogy a beszállítók Dexion-Salgó polcairól készen levehető játékokon kívül igazi mérnöki teljesítményt is megemlítsek – fene ügyes zajcsillapítást. A Karoq, pláne ezzel a kulturált, 150 lóerős, közvetlen befecskendezéses, új generációs benzines turbóval, amely már önmagában se szeret nagy lármát csapni, kifejezetten csendes jószág. Kis sebesség, nagy sebesség, sima aszfalt vagy érdesített, gyorsítás vagy andalgás, a Karoq-ban nyugtató csend honol, maximum a gyerekek ordítanak. Remélem, rövidesen arra is lesz valami ügyes megoldás Škodáéktól.
Egyáltalán, az egész autó olyan, hogy elvágja a bent ülőket a külvilág kellemetlenségeitől – nemcsak zajból, de vibrációból se nagyon jut hozzájuk semmi, mert a futómű hosszú utakon és az újkori VW-termékekre jellemző, kicsit szilikonmelleken való ringatózáshoz hasonló stílusban tálalja a bukkanókat. Soha rosszabbat. Megkockáztatom, hogy a Karoq-ot kicsit feszesebbre, ergo kellemetlenebbre akarták hangolni, mint a prémium felé igyekvő Volkswagen T-Roc-ot, de ezzel épp az ellenkező hatást érték el: utóbbi már kicsit rossz úton is folyamatosan billeg, de ez a hajlam hiányzik a Karoq-ból. Lehet, hogy marginálisan keményebben rugózik, de azt alig venni észre.
Amúgy – kicsit buta belsőtér-design ide vagy oda – a kidolgozás igen finom. Zörgés nincs, kemény műanyagot csak nagyítóval találni bárhol, a 9,2 collos kijelzővel működő központi kommunikációs rendszer azonos a Golféval. Ennek megfelelően tudja a gesztusvezérlést is, amit én, akárcsak alkalomról alkalomra az osztrigaevést is, ki szoktam próbálni, hátha már bejön. De ez az infotainment-trükk nekem még mindig egy büdös, takonyszerű tengeri izé marad a mostani kísérlet után is, szoknom kell még.
A motor nem tűnik különösebben erősnek az autóban, úgy mondom, éppen elég, ezzel szép, kereken megy, nem erőlködik, de nem is rakéta. A hétfokozatú DSG-váltó jó partner hozzá, szépen, finoman, gyorsan kapcsol, csak abba törik bele a bicskája, amibe az ilyen rendszerű szerkezeteknek mindig: amikor kettőt kellene visszarúgni a fokozatokban, tétovázik. Naja, az a két fokozat azonos váltótengelyen lakik, ilyen művelethez pedig a legendásan gyors DSG már nem elég ügyes.
Vezetni sem rossz, de aki sportautót venne, maradjon azért a Mazda MX-5-nél. A tesztelt autó ugyan csak elsőkerékhajtásos volt, de így is annyira tapadt, mintha ragasztó lenne rajta gumik helyett, igaz, a magas építés és a viszonylag puha rugózás miatt azért volt dőlés bőven – azt meg lehet szokni. Nem különösebben kommunikatív a kormány sem, de azért elmegy, ha jön egy szerpentin, azt azért némi beleéléssel akár élvezni is lehet, csak nem szabad arra gondolni, hogy egy hasonló felépítésű Macan vagy Stelvio ugyanezt micsoda ízzel és libabőröztetéssel tudja. Azokat nem is ennyiért adják.
Ha nem is sportautó, ha kicsit buflák is, és ha nem is lehet táncolni a belső terében, a Karoq akkor is pazar csomag. Tágas, szuperül pakolható, telis-tele van a mindennapokban valóban hasznos ötletekkel, ezzel az 1.5 TSI-motorral és a hétgangos DSG-vel pedig szépen szedi a lábát és tűrhető vezetni is. Ami pedig végképp nagy bónusz: egyszerre rugózik és rettenet csendes is. Nem az autóínyenc járműve, de bárki, aki kívül esik ezen a körön, mélységesen meg lesz vele elégedve.
