Ezért kár volt...

Már előre rettegtem, amikor vittem vissza a tesztautót Budaörsre, a Toyota Motor Hungary központjába. Legszívesebben csak letettem volna a kulcsot a lábtörlőre, becsengetek, oszt uzsgyi. De ilyet persze nem lehet. Kijött Éva, próbáltam elsunnyogni a dolgot, tereltem, ahogy bírtam, de csak megkérdezte: milyen volt? Lesütöttem a szemem, behúztam a nyakam, felkészültem a csapásra, és megmondtam. Unalmas és kellemetlen.

Isten látja lelkemet, semmi bajom a Toyotával. A Lexusokat ugye imádom, mindet. Az új Yaris meglepett kifinomultságával, az új RAV-4-et fenntartásokkal bár, de szeretem, az új Avensis már eléggé ingerel az ásításra, de az Auris, hát ez mindennek a teteje.

Corollának már csak a lépcsős kompakt Toyotát hívják. Azt már ismertük, tudtuk, hogy sima alsó-közepes szedán, nem valami nagy szám. Gondoltuk, hű, ha az Aurist alkalmasnak látták leválasztani a megbízhatóság szinonimájaként is emlegetett márkanévről, ha az sem baj, hogy senkinek sem jut majd róla az eszébe, hogy olyan nincs, hogy nem indul, biztos valami hatalmas durranást láthatunk. De nem.

Orra, feneke, profilja egyaránt csinos, úgy néz ki, mint egy arányosan felnagyított új Yaris, és a Yaris is szép. Különösen izgalmasabb részletmegoldásai nincsenek, talán csak a hátsó lámpabura ízléses komplexitásán lehet elmélázni percre, miközben az ember körbeszalad a kocsin a fényképezőgéppel. Még ha magányosan álldogál valahol, egész jól mutat. Ha viszont belecsöppen az utcaképbe, eltűnik, felszívódik, megsemmisül, feloldódik; pláne, ha olyan semmilyenfekete, mint szegény tesztautónk.

Belseje összességében jól néz ki, különösen szép a légies középkonzol (de azért pár sorral lejjebb majd leszedjük róla a keresztvizet). Jó fogású a kormány, kemények, de kényelmesek az ülések, a helykínálat hátul is jó egy kompakthoz mérten, de aki ide került, foghatja kézben a poharat, kólásdobozt, PET-palackot: két kis zseb az ajtókon, más semmi. Tágas a kétrészes, alul-felül külön nyitható kesztyűtartó. Az elülső csillár mögötti osztott, két férőhelyes napszemüvegtartó is praktikus - bár én szemüveges lévén nemigen tudom kihasználni. A csomagtér 354 literes, ami közepesen tágas a kategóriában, örvendetes, hogy a gumipókokkal is könnyű benne bánni, hiszen kis fülek várják, hogy beléjük akasszuk őket.

Szóval van hely, nincs nagyobb baj, és mégsem szerettem, sőt, szerettünk utazni az autóban; akik próbáltuk a szerkesztőségben, versenyt fanyalogtunk rajta. Csak a kilincset ajnároztuk. A belső kilincs ugyanis az Auris egyetlen igazán sajátságos és szép és praktikus eleme. Egyrészt elegáns, ahogy összeépül az ajtóbehúzó fogantyúval. Másrészt mókás, hogy a kilincs karja nyitáskor elfordul a tipikus japán zárgomb körül. Harmadrészt könnyű megfogni, belekapaszkodni, jól kézreáll.

A kilincs tehát jó, a többi cucc már kevésbé. Az autó rettenetesen műanyag, semmi puhaság, semmi gumiszerűség sehol. Silány. És sajnos tele van idegesítő hibákkal. A klímagombokhoz harmadikban és ötödikben nehéz hozzáférni. A rádió hangerőszabályzó gombja nehezen tekerhető, a minőségérzet végett, hogy súlyos technikát érezzünk mögötte. Ezzel nem lenne baj, ha nem krómozzák le a gombot, hogy biztosan megcsússzon rajta a kéz.

Az ablakemelők közül a mi autónkban csupán a vezetőé volt automata, valamint a hátul ülőké lefelé félautomata. Azaz néha maguktól lecsusszantak. Időbe telt, amíg rájöttünk a jelenség okára. A hátsó ajtók könyöklőire rakott kapcsolókat ugyan bár kézzel nem, de könyökkel kiválóan el lehet érni, akkor is, ha nem akarja az ember.