A Citroën meglátta a fényt. Ez volna az irány: a hibrid technológia nagy menetelése világszerte megtorpant, de a C-Cactus alapján nem kell még temetni.
A hibrid ugyanis luxusautókban zseniális, a Lexus RX400h sztrádatempós gyorsulására és finom futására holtomig emlékezni fogok, de a Priusból méltán nem lett népautó.
Leginkább talán a támogatásokkal is hétmilliós ár miatt. A Citroën azt mondja, a C-Cactus (ejtése Clouseau felügyelő stílusában természetesen szé káktüsz) gyártását úgy tervezték, hogy egy alap C4 áráért kínálhassák. Mindez persze egy tanulmányautó esetében nem jelenti, hogy fogják is, de mivel az újságírókat általában afféle nép hangjaként kezelik, szerintem gyárcsák.
A Citroën az utóbbi években zsákutcának tűnő irányba haladt. A vevőket mindenféle trükkös elektronikai jótéteményekkel igyekeztek elkápráztatni, meg ugye a villanyos extrákon keresni is elég jól lehet. Csak ha a gyors bemutatás érdekében nem tesztelik eleget, meg költséghatékonysági alapon választanak beszállítót, a tulajdonos könnyen érzi majd istencsapásának az autót. A szervizben meg egyre kevésbé tudnak okosan nézni a szerelők, ha meg kéne találniuk a hibát a multiplex elektronika sötét dzsungelében. Ebbe a csapdába olyan konzervatív gyártók is besétáltak már, mint a Toyota.
A platform (padlólemez, főbb futómű- és egyéb alkatrészek) a C4-é, már csak ezen is lehetett spórolni, de egy tanulmányautónál természetesen sokkal látványosabb megtakarítások is vannak. Nyilván elfogult vagyok, mert ez az első tanulmányautó, amit kipróbálhatok, vagy egyáltalán beleülhetek, de a Kaktüsz tán a szokásos tanulányautó-átlagnál is messze több érdekes újítást tartalmaz.
Az érdekes újításoknak általában van egy olyan hátulütőjük, hogy drágák. Néhány év múlva esetleg megjelennek valamelyik luxusautóban, további évek során behozzák a fejlesztési költségüket, és akkor már az alsó-középkategóriában is hozzáférhetők. A sok esetleg, egyszermajd és a távolijövőben rögtön aláássa az izgalmat: egy újításnál épp az lenne az izgi, hogy akár már holnap megvehetem. A C Cactus szerencsére az eszelős formán, az ésszerű dízel-hibrid hajtáson és a megkapóan eszelős formán kívül pont az olyan filléres zsenialitásból tud sokat, amiket annyira hiányolok a mai autókból. Lássuk hát a zseniális részleteket.
A gyártást olcsóbbá teszi, hogy az egész autó kevesebb darabból van, a karosszéria orr-része például kettőből. Az első panel pedig megegyezik a hátsóval, és - amit elsőre nehezen is hittem - ugyanolyan az első és hátsó lámpák alakja. Olcsó gyártani, drága koccolni.
A csomagtartó a katalógus szerint 500 literes. Ez most volt vagy 200, mert az alsó részét - a nemzetközi Citroën-fősajtós szerint - telerakták műszerekkel. Ezeket nem láttam, és gyanúsan szépen egybe volt dolgozva az az alaplap. A rendszer egyébként okos: egy madzagot meghúzva egyben csúszik előre a hátsó pad és tárul fel a csomagtartó alja.
A C-Cactus afféle látens retróautó: ilyen még nem volt, de ha tippelni kellett volna, magam is a Citroëntől várom. Tehát úgy retró, hogy nem stílusjegyeket használ egy legendáról, hanem a szellemiséget. Az pedig jelen esetben a Kacsáé (2CV), ami 59 évvel ezelőtt a minimál-népautók frontján szólt nagyot. A tervező is a Kacsát emlegette (bár lehet, hogy én hoztam szóba): az alapokra szorítkoztak, akárcsak mint 60 éve. Közben kicsit nagyobb lett az utazósebesség, nélkülözhetetlen a klíma, alap a rádió. Viszont villanyablak nélkül elvan az ember egy klímás autóban.
Kacsás zsenialitás, hogy megszüntették a műszerfalat: ott elöl egyszerűen nincs semmi. Reményt keltő, hogy a Citroën ilyen dizájnereket hoz fel az ifiből. A sebességet a kormányoszlopon jobbra-balra riszáló szép, műanyag skáláról olvassuk le. Mivel kikúrtuk a műszerfalat, és egyébként is megszabadultunk rengeteg sallangtól, a megtakarítások összegét részben visszaforgathatjuk. A sok kidobált műanyagon annyit spóroltunk, hogy megengedhetünk egy szebb műanyagot; azt hiszem, senkit se zavart még, hogy az iPod vagy a MacBook fehér műanyag. Azt hiszem, nagyrészt épp azért veszik.
A Kaktüsszel tehát a Citroën az alapokra szorítkozik, amit szeretek.
Nekem nagyjából annyi kell egy városi autóban, hogy
1: klíma
2: automata váltó
3: villanyablak.
Az első kettő a Kaktüszben megvan, az automata ötsebességes.
A villanyablakot bebuktam, elöl például afféle ralis plexi tolóablak van, tán hommage á Kacsa, majdnem akkora kreténség, mint a régi felbillentős módszer.
