HIRDETÉS

Menteni a menthetőt

Teszt: Opel Corsa 1,3 CDTI Cosmo

2004. március 31., szerda 09:48
Furcsa idők járnak az autóiparra. Tíz-tizenöt éve még két dolgot rettegett az autóstársadalom: az olasz elektronikát és az olasz kiskategóriás dízelmotort. Mégis sorra tűnnek fel e lassan, de biztosan fejlődő szerkezetek a megbízhatóság szimbólumának gondolt német autókban. Mercedesek olasz műszerfallal, Volkswagenek olasz motorvezérlő-elektronikával, most pedig amire aztán végképp senki sem gondolt: Corsa JTD-vel.
csik.jpg

A kis dízel bevezetését a Corsa félidős egyengetésének idejére tartogatták. A legkisebb Opelnek három év után olyan nagy szüksége volt a megújulásra, mint még soha egyetlen körbe zárt villámmal fémjelzett autónak. Ráadásul formájáról már a bemutatás pillanatában is megoszlottak a vélemények, így nem csoda, hogy szegény pillanatok alatt elveszítette még azt a kevés varázsát is. A gyáriak emiatt nagyon igyekeztek új színekkel, optikai elemekkel feldobni megjelenését.

Sokáig azt hittem, a prospektusokban és bemutatótermekben látott Corsákhoz hasonlóan, minden egyes darab füstszínű hátsó, valamint vetítőlencsés első lámpákkal készül majd. Csalódnom kellett. Az új felszereltségi szintekből csak a Cosmo és a GSI változathoz járnak ezek a szépészeti elemek. A Essentia és Enjoy fantázianevű felszereltséggel Corsát vásárlókat, csak autójuk megújult hűtőmaszkja, valamint a jó 30 cm-rel lejjebb került hátsó ködlámpa különbözteti meg a három évvel ezelőtti változatba invesztáló társaiktól.

Természetesen ezek sem elhanyagolható változások. A lökhárítók fényezését védő műanyag csíkok összehúzása, az alsó hűtőrács három részre tagolása és az itt megjelenő forma megismétlése a lámpák oldalán, mely a vízszintes króm csík elegáns megrövidülését is eredményezte, mind-mind a kisautó markánsabb, modernebb érkezését szolgálja. Aztán távozásakor megpillantottam a felvert sár útjába helyezett hátsó ködlámpát, és furcsa érzésem támadt. Láttam én ezt már valahol. Nem kellett sokáig keresgélni emlékeim közt, hogy egy olyan autót találjak, amelynek formai extravaganciája hasonló tempóban lett az enyészeté és hátsó lámpáit is pont olyan magasan hordja, mint a Corsa.

A modellfrissítás során végrehajtott változások hasonlósága elképesztő. Az új Corsa tulajdonképpen egy mini Focus, ami nem feltétlenül válik hátrányára. Az új formák valóban a külső megújulást szolgálják, miközben a tubular design jegyében született - idézem - "sportos megjelenésű halogén fényszórók" használati értéke odaveszett a forma oltárán. A vetítőlencsének van ugyanis egy speciális tulajdonsága: a fotonok precízebb irányítottsága miatt minimalizálja a céltartományon kívülre szóródó fényt, így a fényhatár mögött tökéletes sötétség uralkodik.

Mivel a kipróbált autóban az elektronikus szabályozóval sem lehetett kellően magasra állítani a fényszórókat, újhold táján az éjszakai autózás 80 km/h fölött ámokfutássá válik. Ezen csak az autó hátuljának terhelése segít, aminek hatására jótékonyan megemelkedik az orra, így téve láthatóvá az út eddig ismeretlen területeit is. Aki mégis a csövek tántoríthatatlan híve és éjszaka is látni szeretne, Xenonnal is rendelheti Corsáját, így óva meg autója szépségét és a kivilágítatlan biciklisták testi épségét is.

A külső szépségét gyorsan megszokva a belső felé vettem az irányt, aminek átalakulása nem olyan átütő, mint amilyet a kívülről érkező jogosan elvárna. A változás az utastér megvilágítására hivatott lámpákban csúcsosodik, ahol új formához új funkció párosul. Az előző sorozat több mint húsz éves technikával kapcsolható és legalább tíz éves formával rendelkező lámpáit egy olvasólámpákkal kiegészült világítótest váltotta fel. Kedves és ilyen kis autótól szokatlan meglepetés, hogy az elsőkkel együtt ajtónyitásra a hátsó ülés mögött is fény gyúl, így mostantól a térképolvasást akár a hátsó ülésre kényszerített ismerőseinkre is bízhatjuk.

Akik amúgy sem panaszkodhatnak, mivel a Corsa itt is kategóriája átlagát meghaladó lábtérrel rendelkezik. Szűkölködniük csak akkor kell, ha az átlagosnál nagyobb méretekkel rendelkeznek, vagy ha a kelleténél több csomagot hoztak magukkal. Ilyenkor ugyanis plusz hely nyerhető a hátsó ülés háttámláinak meredekebbre állításával, ami a lábteret ugyan nem csökkenti, de az így kialakuló üléspozíció, valamint a fejek elhelyezése már kihívások elé állíthatja az itt utazókat. Igaz, hogy az ilyen technikával szerelt hátsó ülés nem biztosít annyi variációs lehetőséget, mint síneken csúszó társa, az Opel mérnökei mégis úgy gondolták, hogy a négyesben, ne adj isten ötösben utazók már úgysem hajlandóak ennél több teret átengedni a bőröndöknek. Ha meg csak csomag van, tessék dönteni. Mármint az ülést, aminek vászna irodai gurulós székekről lehet ismert miközben a beltér műanyagjai a karfák anyagából készültek.

Ezek után bátran kijelenthetem, hogy az új Corsa az elindulásig nem tartogat komoly meglepetést. Az igen vonzó paraméterekkel rendelkező motortól - ismerve az autóiparban használatos számok varázslatosságát -, nem vártam túl sokat. Annál viszont sokkal többet nyújtott. A kis dízel 69 lóerejét alapjáraton jól palástolja. De ha a turbó némi kipufogógáz hatására lendületbe jön, nincs ami megállítsa a négy apró dugattyú vadul gyorsuló mozgását. A maximálisan 170 Nm nyomaték 1750-es főtengelyfordulattól a rendelkezésünkre áll és ezt szerencsére érezni is. Gyorsan kapcsolgatva a 90 lóerős 1,4-es benzinesnél sokkal dinamikusabban mozgatja a Corsát a kis dízelmotor, ráadásul ebből a lendületből az elektronikusan beállított 165 km/h-s végsebességig igen keveset veszít.

Bevállalósabb előzések visszaváltás nélkül is gond nélkül végrehajthatók, miközben ha a kisautóhoz mérten visszafogott zajban jól fülelünk, meghallhatjuk a csöppnyi turbó fütyülését is. De bánjunk óvatosan a zenei élménykereséssel, néha az útra sem árt odafigyelni. A Cosmót kifogástalan minőségű, bőrrel varrott, rádióvezérlő-gombokkal ellátott kormánnyal tarthatjuk irányban, aminek markolására nagyobb sebességnél szükség is van.

Ez persze nem a konstrukció hibája. Érezni, a futóműből kihozták, amit lehetett: irányíthatósága, egyenesfutása példás. A stabilitásnak mégis határt szab a karosszéria méreteiből adódó két tengely közöttti távolság, ez a Corsánál 2,5 méter alatt marad. Ha pedig jó úton járunk az úton maradáshoz, az egyenletesen adagolható, németesen nagy pedálerőt igénylő fékek segítenek az Essentiát kivéve az alapfelszereltség részét képező dupla légzsákok gyári állapotának megóvásában. Van aki ennél is többet akar, de nem a GSI változat mellett döntött? Némi felárért rendeljen blokkolásgátlót. 140 000 forintért kihagyhatatlan.

Opel Corsa 1,3 CDTI Cosmo

Összességében elmondható, hogy az olaszok kitettek magukért. A kis JTD a Fiat túltermelés egyetlen folyamatos keresletre számító darabja. Megy, mint a veszedelem, mégsem fogyasztott 5 liternél többet. Biztos, hogy csizmában mesteri szintre viszik a JTD ipart. Most már csak reménykedhetünk, hogy lassan a németek is ráéreznek a piac elvárásaira, és a számok ismeretében kénytelenek változtatni konzervatív nézeteiken. Ennek talán első jele, hogy hiába húzogatjuk a fényszórókapcsolót, az Opel feláldozta a múltat a szebb jövő reményében.

 
  Műszaki adatok
 
   
  Opel Corsa 1,3 CDTI  
  Bruttó árak (Ft)  
1,3 CDTI 5-ajtós Cosmo 3 476 000
1,3 CDTI 5-ajtós Essentia 3 176 000
1,0 5-ajtós Cosmo 2 745 000
1,0 5-ajtós Viva 2 197 000
1,0 3-ajtós Viva 1 999 000
  Méretek  
Hosszúság 3817 mm
Szélesség 1646 mm
Magasság 1440 mm
Tengelytáv 2491 mm
Nyomtáv elöl / hátul 1429 / 1420
Fordulókör padkák közt 9,9 m
Csomagtartó térfogata 260 l
  Motor Common Rail turbódízel közvetlen-befecskendezéssel
Hengerek száma 4
Hengerűrtartalom 1248 cm 3
Maximális teljesítmény / fordulatnál 51 kW (69 LE) / 4000 1/min
Maximális forgatónyomaték / fordulatnál 170 Nm / 1750-2500 1/min
Végsebesség 165 km/h
Gyorsulás 0-100 km/h 14,5 s
Gyorsulás 80-120 km/h, 5. sebességben 14,8 s
  Üzemanyagfogyasztás (l/100km)  
Városban 5,7
Országúton 3,8
Vegyes használatban 4,5
Üzemanyagtartály 44 l
  Értékelés: 3,5 - Látszik az igyekezet, de már nagyon várom az új Astra stílusában készülő Corsát.          

A Totalcar címlapjáról ajánljuk

Franciaágy Drezdából

Franciaágy Drezdából
Oldalról, messziről könnyű összetéveszteni egy Skoda Superbbel. Épp ez teszi lefegyverzően rokonszenvessé. Túl természetesen azon, hogy hétmillióért, egy közepesen felszerelt új Superb áráért vihető el.

Teszt A süket áruterítő vigyora

Panaszkodott-e valaha, bárki a Victorinox-bicskára, hogy rossz a színe, csúszik a fogantyúja, hogy évtizedek óta nem frissítik a formáját? Ugye nem. Mert alapjában véve jó.

Balatonba szakadt Hummerek (frissítve!) 

Itt is van új! Mindenki a Hummeren röhög

Sárga Balatonjáró és Hummerbe szakadt tavak - csak úgy zubognak ránk az újabb megrázó hírek.

Használt Hummer Kolonc, ami lehúz 

Megjött a hajletépő Mustang

Milyen lehet 320 km/h-val száguldani, miközben a menetszél szabadon áramlik a koponyánk körül?

Rém fura az új kupé

Megfizethető kétajtós, amelynek a Civicet kéne megszorítania, ehelyett elborzasztja a kedves vevőt.

Még a világ legcsúnyább robogója

Egy Ferrari kerekek nélkül is gyönyörű