Pihe-puha lágyság

A Grand Scenic átvételekor ezért gyorsan a pincébe száműztem a kisördögöt, és megpróbáltam annak örülni, hogy pár napig pihentethetem kissé megfáradt, gyakorlatilag komfortmentes, tízliteres átlagnál kevesebbet szinte sosem produkáló kisautómat.

Az új Megane kacsafenekével két táborra osztotta az autóstársadalmat: lelkesen csaholókra és a formától riadtan menekülő nyüszítőkre. Kezdetben én is a nyüszítők táborához csapódtam, de ahogy egyre többet láttam belőle az utcán, megszoktam a Dagobert bácsis hátsót, és bár még ma sem vakkantok, amikor egy-egy példánnyal találkozom, már nem tartom teljesen hülyének a választásáért Gracza kollégát. Különösen, mióta lecserélte a mégiscsak emberesebb Saab 900-asra.

A Renault persze egyáltalán nem foglalkozott a hozzám hasonlókkal, és mire kellemesen megcsócsáltam a formát, előjött a már tényleg borzalmas, kacsacsőrű emlős-orrú Scenic II-vel. Ez az a kategória, ahol még senkinek se sikerült, és valószínűleg nem is fog sikerülni szépet tervezni. A Scenic, C-Max és Verso szavak szinte mindig valami aránytalan, autó helyett inkább gőzgombócra emlékeztető formát takarnak, de kérem e modellek tulajdonosait, ne árasszák el gyűlölködő levelekkel a postaládámat. Ami idétlen, az idétlen, attól még lehet finom, a gőzgombócot például mindig is nagyon szerettem.

Ennél sokkal meglepőbb, hogy a Grand Scenic-kel a Renault helyrehozta a rémes botlást, és ha nem is észvesztően gyönyörű, de társaihoz mérten kellemesen arányos, bizonyos részleteiben szép autót állított talpra. 4,49 méteres hosszával pontosan 23,1 centiméterrel hosszabb a Scenic II-nél, és ez - a sok pocskondiázás után kijár egy dicséret a tervezőknek - jótékony hatással volt az eredetileg magas és rövid, emiatt túl tömpe formára.

A különbség valahol ott kezdődik, ahol az ötüléses változat tengelytávja véget ér. A két felfüggesztés között 5 centiméterrel, a hátsó tengely után pedig további 18 centivel nyújtották meg az autót, az így nyert majd' negyed méter pedig szépen elsimította a korábban púpos tetővonalat, és könnyed vonalvezetésű, halandó szemmel könnyebben befogadható látványt varázsolt a Scenicből.

Ezzel a megoldással sikerült két plusz ülést beszuszakolni a csomagtérbe. A székek zseniális egyszerűséggel, az aljukra kötött piros szalagok meghúzásával simíthatók a padlóba. Ez a megoldás a legegyszerűbb, amit eddig tapasztaltam a hatodik és hetedik szék eltüntetésére. A lehajtott ülések teljesen sík padlójú, jól pakolható csomagteret hagynak maguk után. Mérete az előre-hátra 12 cm-en állítható második üléssor elhelyezkedésének függvényében 550 és 605 liter között változik, hét üléssel 200 liter marad a poggyásznak.

Az apró és nem annyira apró bigyókat a beltér legváltozatosabb pontjaira rejthetjük. A gigantikus kesztyűtató mellett van egy rolóval betakarható, irdatlan méretű, megvilágított lyuk a két első ülés közti karfák alatt, ennek hátuljából, saját fedéllel ellátva pár litert a hátsó utasoknak különítettek el, szintén saját világítással. Az első ülések alatt kis fiókokba, a hátsó üléssor előtt a padlóba süllyesztett rekeszekbe helyezhetjük a csempészárut, de egyértelmű kedvencem a bal első ajtó fölötti, majrévasnak álcázott szemüvegtartó.

A telhetetlenek és a női tulajdonosok további életmentő szükségleteket pakolhatnak a könyöklőkbe és a kormánykerék alá helyezett fedeles rekeszekbe, a pohártartókat már fölösleges is megemlíteni. A Grand Scenic tehát tökéletesen alkalmas arra, hogy mindenféle autózást könnyítő vagy nehezítő tárggyal telepakoljuk, de ember legyen a talpán, aki meg is jegyzi, mit hova rakott. A tulajdonosok nyilván nem követik el azt a hibát, hogy összevissza rakodnak, legjobb, ha kialakítunk egyféle pakolási rendet, esetleg emlékeztető post-it cetlik segítségével próbáljuk követni az eldugott motyó elhelyezkedését.

Ami pakolhatóságánál is jobban megfogott, az az ütődött, kulcsaikat sosem találó, az elektronikus berendezéseket nehezen kontroll alatt tartó vezetőknek nyújtott segítség. A kártyás nyitás-indítás funkciót egész egyszerűen minden autóban alapfelszeretséggé kellene tenni! Igaz, nem vagánykodhatunk slusszkulcs-pörgetéssel, de mindenképp kényelmesebb és elegánsabb megközelíteni az autót, és lazán nyomni egyet a kilincsbe épített oválon, mint végigtúrni a zsebeket, a táskát, majd ráébredni, hogy a kulcsáról leszakadt távirányítót fent hagytuk a lakásban.

< >