Teszt: Opel Manta

Nem véletlenül osztja meg az autós társadalmat. Az Opel soha sem volt a gazdagok autója. Így a cég sportkocsijait is leginkább faék egyszerűségű emberek vásárolták, persze Németországban. Nincs ezzel semmi baj, hiszen majd' minden autótípusnál előfordulnak ilyenek, a Mantánál azonban kissé túllihegik a kérdést a konkurens márkák tulajdonosai. Nem tudnak beletörődni, hogy az autóba nem tudnak belekötni, így azok szerelmeseit zrikálják. Persze ez a múlt. Manapság már csak a Mantáról szóló kultuszfilmek, beszámolók, és persze a rosszindulat élteti a viccelődést.

A 60-as évek vége felé nem is indult rosszul a sportvonal az Opelnél. Az alapkoncepció az volt, hogy olcsó, de sportos megjelenésű - és teljesítményű - autót alkossanak, mely megfelel az amerikai elvárásoknak is, hiszen oda is jópárat szállítottak. Charles Jordan vezetésével kezdődtek az autó tervezési munkái. Már az elején nyomást gyakorolt rájuk a GM központ, így jelentős változtatások történtek az eredeti elképzelésekhez képest, hogy a már említett amerikások is örüljenek majd a verdának. Aztán végül 1970 szeptember 25-én megkezdődött az Opelnél a Rallye-Kadett - Opel GT - Rekord-Sprint - Commodore GS irányzat felfrissítése, és a Manta piacra került Európában.

A Ford Capri-hoz igencsak közelálló megjelenése miatt néhányan hívták Horgász-Caprinak is. A lehúzott orr-rész, majd a B változatnál már kissé hullámzó, a végén felfelé ívelő övvonal egyértelmű bizonyítéka, hogy tengeralattjárónak is megfelelne. Igazából talán ez az egyetlen felhasználási terület, amelyre nem alakítottak át Mantát, de az összes többi lehetőséget kimerítette az igényességéről ismert német társadalom.

Az autó ugyanis a kezdetektől fogva tálcán kínálta magát a tuningműhelyeknek. A nekifutásnak szánt három motorváltozat az 1.6 literes egytorkú karburátorral szerelt 68 LE-s, a kéttorkú karbis 80 LE-s, és az 1.9 literes 90 LE-s volt. A felszereltségben mindössze két választási lehetőség volt: a fapad és a luxus. A luxusnál ne gondoljunk bárpultra és sofőrre, egyszerűn napi számlálót is tartalmazó kilométerórát, plüss kárpitozást és néhány további króm díszlécet jelentett. 1970 októberében a legolcsóbb Mantáért Jürgennek mindössze 7953,15 DM-t kellett leszurkolnia. Ha a legvadabb raliváltozatot - persze csak utcai formában - szerette volna birtokolni, súlyos 9241,86 DM költözött ki a tárcájából. És ez még nem minden, hiszen ha már övé volt az autó, költhetett további cuccokra: dobókockák a visszapillantó tükörre, illatosító, stb.

A nagy keresletre való tekintettel jó kapitalista szokás szerint két év múlva már kissé drágábban adták a Mantákat. A 72 májusában bevezetett 1200 köbcentis motorral szerelt autó olcsóbbik változata került 8528 DM-ba, és megjelent az első fantázianeves felszereltség is. A "Holiday" ára meghaladta a 10600 DM-t. Ezért az alábbiak jártak: fordulatszámmérő, 5x13 sporfelnik (hö), 165 SR 13 gumik (höhö), fejtámla (höhöhö), halogén fényszórók és ködlámpák (hátul is), 2 pontos biztonsági övek (később 3 pontos). Tulajdonképpen az automata váltó is a kezdetektől rendelhető volt, a "Holiday"-ba ez további 700 DM-ba került.

1974-től jelent meg a "Berlinetta" (ugyanaz, mint az Asconánál a Berlina), a "Plus", majd 75-től a "Swinger", és a "Sommer Bazar". A kiegészítők sportkormányt, ezüst színű felniket, és erősített, háromfázisú, 45 amperes generátort jelentettek. A szintén 75-ben piacra dobott legizmosabb motor a GT/E nevet kapta, és 1.9 literjével, elektronikus injektorjával és 105 ló erejével valóban ütős kis járgány volt akkoriban. 185-ös gumikon, 22 mm-el lejjebb húzott első spoilerjével a Bundesliga sztárok álmai netovábbját jelentette, főleg a nevében is ütős "Black Magic" változat, amiből mindössze 800 db készült.

Lehet nevetgélni, de biztos, hogy a hetvenes években az az autó, amelyik képes volt 160 fölött haladni, már sportkocsinak számított. Ehhez jöttek a remek tuningalapot képező motorok. A hagyományos sportkocsi vonalat követő, hosszmotor elöl-hátsókerékhajtás rendszer által nyújtott vezetési élményt leginkább a hiányzó lovak karámba gyűjtésével lehet fokozni. A már említett csúcs motor, az 1.9 GT/E 105 lóereje nemhogy kevésnek tűnik az akkori 1.6-os GTI Golf 110 körüli értékéhez képest, hanem egyszerűen nevetséges. A túlméretezésnek viszont megvan az az előnye, hogy a Manta 180-as tempóval kiszalad a világból, míg a pörgősebb motoron közben el kell végezni néhány generált. Valahonnan innen eredhet a Golfosok és a Mantások egymást piszkáló magatartása.

A tuningolásban rejlő lehetőségeket sokan felfedezték. Nemcsak a München környéki települések garázsaiban álltak neki hajukat hátradobva, szandált gumicsizmára cserélve a tulajok a reszelésnek, hanem a gyár is fontolgatta például a turbó ráillesztését a motorra, de az ötletet később elvetették. A kabrió és a targa tetős változat gondolata is felmerült. A kabrió nem is volt rossz, hiszen nem változtatta meg az autó vonalait a felhúzott tető, így nem lett csúnyább, ami ritkaság. De persze a tuningolásra szakosodott cégek is foglalkoztak a Mantával. A Steinmetz példul komplett kit-eket árult hozzá.

Midi Kit 1200 S 1 Solex esőáramú karburátor - 70LE
Maxi Kit 1200 S 1 Solex esőáramú karburátor, rallye vezérműtengely, speciális szelep rugók és hengefej, sport futómű - 85 LE (ez tovább fokozható egészen 90-ig.
Export Kit 1600 N 1 Solex 40/42 karburátor, sport vezérműtengely, speciális szelep rugók, sport kipufogó - 90LE
Midi Kit 1600 S 2 Solex horizontális karburátor, speciális szívócsövön, sport kipufogó rendszer - 100 LE
Maxi Kit 1600 S Midi Kit + sport vezérműtengely, szeleprugók 100 LE (az 1.6-os motor egészen 170 LE-ig húzható) Export Kit 1900 S
1 Solex 40/42 karburátor, sport vezérműtengely, speciális szelep rugók és hengerfej, sport kipufogó - 102 LE
Midi Kit 1900 S 2 Weber horizontális karburátor (103 LE), vagy 2 Solex horizontális karburátor (106 LE), speciális szívócsövön, sport kipufogó rendszer Maxi Kit 1900 S 2 Solex horizontális karburátor (106 LE), speciális szívócsövön, sport kipufogó rendszer, speciális szelep rugók és hengerfej - 121 LE

Az Irmscher a külső megjelenést fokozta (ha egyáltalán még lehetett) a szintén otthoni felhasználók számára készített csináld magad csomagjaival. A gyár pedig készített egy soros hathengeres 2.5 literes motorú (motor a Commodore-ból), iszonyatos kerékjárat szélesítéssel, brutális látványú autót.

1975 nyarán a modell megérett az átdolgozásra. A tervek valójában már 73-tól foglalkoztatták a designereket, de csak két év múlva gondolták úgy, hogy elkészültek. Az alapok az A modellből származnak, de szinte minden elemében átdolgozták, megerősítették. Induló motorválaszték az 1.2 S, 1.6 N, 1.6 S, 1.9 S, 1.9 E volt. Nos, a B Manta szerintem ocsmányra sikerült. A böhöm első lámpák hatalmas üvegeienk súlya szinte lehúzta a kocsi orrát. A háromajtós bódé pedig valami borzalom. (Valójában a Mantások is a kétajtóst tartják az igazinak) A lámpákon később segítettek a két-két kereklámpás megoldással és így már tűrhető lett. A későbbi GSI hátsó spoiler (farok) pedig egyszerűen tökéletes találmány.