A Mazda2 gyorsan jött. Egy hét alatt megvolt a hazai nyílt hétvége és a nemzetközi sajtóbemutató. Alig egy hónap, már a tesztautót is leadtuk. Hova ez a kapkodás, amikor tudható, hogy az ez évi kontingensük pár darabos?
Talán a kínos emlékeket akarják feledtetni, ami az előző széria után maradt. Vagy ők is úgy gondolják, hogy az új jól sikerült, meglepően jól. Kellemes emlékeket ébreszt, abból az időből, amikor még nem a törésteszteknek tervezték az autókat. Az ezerötös Mazda2 motorja 103 lóerős. Ez manapság sem a másfél literből, sem abszolút értelemben nem sok. Csak amikbe beleteszik, azok sokkal kövérebbek.
Autónk viszont 960 kilogramm. A 81 lóerős Opel Corsa kereken két mázsával több. Csoda, hogy rosszul voltam tőle? Eközben a másik kipróbáltat, az 1,3-as, 86 LE-s Mazda2-est meg ajnároztam? Bölcs dolog volt a súlycsökkentés. A többiek még mindig a dús extrázásban és az ezzel járó hizlalásban lelnek örömet. A Mazda viszont rádöbbent, nincs értelme követni a hibás logikát. Mert minden plusz kiló csökkenti a dinamikát és növeli a fogyasztást.
Bezzeg a kis Mazda majd a spórolás bajnokát csinálja belőlem, vélekedtem. Hát, ebben csalódnom kellett, mert a 800 kilométer 9,3-es átlagot hozott. Igaz, az első szakaszon siettem, a szokásosnál sokkal jobban. A 42,8 literes tank úgy 360 kilométer alatt fogyott ki, legalábbis a kijelző szerint 0 volt hátra a megtehetőből. Ha lett volna nálam egy kis kanna benzin, bizony isten kipróbálom, mikor áll le. Hazafelé aztán tényleg a szabálytisztelet bajnokává léptem elő. Autópályán 130, de minden hiába. Ha mondjuk a vén Saabbal vagyok, ami másfélszer ennyi hengerrel, kétszer ekkora lökettérfogattal kevesebbet fogyaszt autópályán, biztos megelőzöm magam.
A túlzott fordulatszám lenne a ludas? A hang alapján nem, utazás közben nem észlelni, hogy pörgetnénk. A műszer száznál ötödikben 2800 körül áll, ez nem feltűnően sok. Messze még a nyomatékcsúcs (137 Nm 4000-nél), a maximális teljesítményt jó kétszeresén éri el (103 LE 6000-nél). Nem vagyok hajlamos indokolatlanul alacsony fokozatban tartani, meg nem is kívánja. És mégis sokat fogyaszt. Fájdalmasan sokat, aprócska testéhez képest. Csikós rövidke kóstolója után a második oldalon szó lesz a futóműről, a végsebességről, meg hogy a jobb tesztautókat el kéne dugni a család elől.
15, főleg pozitív kilométer
az mp3-játszó és az automata klíma
Egy eléggé otthonlevős estére vettem csak ki a Mazda2-t Jermann kolléga alól, éppen csak hazamentem vele, majd visszajöttem reggel. Beszálláskor feltűnt az autó egyszerűsége: hasonlót éreztem, amikor megvettem az első 127-es Fiatomat. Ez a párhuzam többször is előderengett az út folyamán. Például a folyamatosan vibráló, reszkető rugózásnál.
Ezzel a Mazda2-vel olyan volt az autózás, mintha az addig sima, helyenként enyhén bukkanós aszfaltot felszórták volna nagyobbacska kövekkel. Mind a Fiatnál, mind a Mazdánál van erre megfelelő magyarázat: előbbiben rossz minőségű olajjal feltöltött, utángyártott lengéscsillapítók voltak, amelyek kábé négyszer keményebbek az eredetiknél, utóbbin rettentően lapos oldalfalú gumikat húztak a felnikre, ami tönkretette a kocsi menetkomfortját. Ilyennel megvenni tilos!
Alapvetően még egy bajom volt vele, aztán ígérem, csak a jóról írok, hiszen az volt túlsúlyban: a belső műanyagok annyira kemények és vékonyak az utastérben, hogy a jól összeszegelt kaszniban állandóan van valami zaj. Jack cédéi zörögtek a minden párnázást nélkülöző kesztyűtartóban, a középkonzolra ledobott garázsnyitóm egy másik fajta rekettyésdalt játszott, azt a szerény mennyiségű mechanikai hangot, ami a kerekek, motor felől beszüremlett, rettenetesen felerősítette a visszhangos beltér.
Máskülönben faja kis verda. Akár a régi Fiatomon (amit egyébként imádtam) ezen is érezni, hogy könnyű, valahogy sokkal direktebben mozdul, a kormány él a vezető kezében, a motor harap, szépen kipörög, a Mazda élettelibb, mint a hasonló méretű kocsik. A váltója maga az álom, a fék gondolatra működik, ergonómiáról pedig nincs is mit beszélni egy Mazda esetében, az csak tökéletes lehet. Egy apró kivétel itt azért akadt: rettentő sokára jöttem csak rá, hogy a rádió hangszín-beállítását a Menu gomb sokszori megnyomásával tudom előcsalogatni.
Egyébként minden rendben levőnek tűnt. Az első ülés kényelmes, a kicsit rövid ülőlap hátrányát emeléssel kompenzáltam és hopp!, egész jó lett. Hátra is be lehet férni: fejtér elég, a térd kicsit a támlába mélyed, de azért én 187 centi vagyok. Még csomagtartó is van, épp amennyi egy jó bevásárláshoz elég.
Csak ne lett volna piros. Most már tényleg nem tudnak hová tenni a szomszédok.
- csikós -
