Német pénisznövelők Budaörsön

Bemutató: Magyarországon a Wiesmann

2008. október 20., hétfő 15:30
A matt fehér nagyot üt. Idegen szörny a Half Life-ból: épp átesett a dimenziókapun, és most nagyon dühös, vért akar. Még félelmetesebb, amikor felhörög benne a BMW félezer lóerős V10-es motorja.

Tudtam én a múlt hét előtt, hogy mi az a Wiesmann? Dehogy tudtam. A passzív szókincsemben ott porosodott valahol a szó, a tudatalattim határán billegett valami egzotikus, nem létező négykerekű dolog, de csak vasárnap este világosodott meg előttem, mit is takar ez az egyszerű német név. (Ha rosszmájú akarnék lenni, azt mondanám: néhány BMW-t.)

A Wiesmann vajon mi?

Húsz évvel ezelőtt két testvér, az egyik mérnöki, a másik kereskedelmi diplomás (tuti nyerő páros), Martin és Friedhelm Wiesmann úgy gondolta, a kabrió 3-as BMW túl zajos autópályán. Vettek volna egy keménytetőt szép új kocsijukra, de nem volt. Meglátták a piaci rést: 28 ezer eladott 3-as kabrióhoz csak el lehet adni pár utólag gyártott hardtopot, gondolták, – és igazuk lett. Annyira, hogy később már Merci kabriókra is gyártottak tetőt.

Pár év alatt összekeménytetőztek annyit, hogy megvalósíthassák álmukat, és kifejleszthessenek egy saját autótípust. 1993-ra készült el a zárt szelvényből hegesztett vázra épített BMW-motoros kocsi, az első Wiesmann Roadster. A kézzel épített, igényes kidolgozású sportautó sikeres lett, a testvérpár befutott. Mára megépítették a Wiesmann logójául is választott gekkót kőből-vasból, a különleges csarnokban évi kétszáz kocsit raknak össze manufakturális módszerekkel, főleg BMW-alkatrészekből.

No de mit keresnek itt minálunk?

A cég huszadik évfordulóját Friedhelm Wiesmann nagyszabású roadshow-val ünnepli. Budapestre – illetve majdnem oda, Budaörsre – vasárnap jutott el a gekkós kamion. A rendezvénysorozat hazai eseményét az Autoexpo M1 nevű exkluzív autókereskedésben tartották; a szalonban mostantól a Morganek és különféle öreg legendák mellett Wiesmannokat is lehet vásárolni.

Öregszem, vagy mi van? Itt volt ez a négy hiperexkluzív, bazierős hájtek csoda, erre én mire csorgatom el a legtöbb nyálam a bemutatón? A kiállítóterem árnyékos sarkába rejtett élénksárga, ’71-es amerikai menekültre, egy vén Dodge Chargerre. Aerodinamika? Mi az? Változó szelepvezérlés, emissziókontroll, motorelektronika? Muhaha. Csak egy öreg V8 egy másik világból egy hatalmas tepsiben.

Elképesztő látvány, különösen a segge. Irgalmatlan széles, kiterjedése az európai léptékhez szokott agy számára értelmezhetetlen. Fura képzettársítás dereng fel bennem: a Charger úgy hasal a járólapokon, mintha egy megtermett fekete takarítónő mosná fel épp előttem a padlót.

Szépen kikupálták, kívül ragyogó fény, belül friss bőrök, 7,1 millás árcédula lóg az ablakában. Töredéke a Wiesmannokénak, a hatalmas test nyilván teljesen használhatatlan élményautózásra, de álmaim garázsába azért előbb költözhetne be az öreg Dodge, mint a vadiúj über-BMW-k bármelyike.

Az esti program nem csak a sajtónak szólt. A csarnok parkolóját beterítették a Ferrarik, Lambók, drága BMW-k, Mercik, Audik: a szervező az újságírók mellé azokat is meghívta, akikről feltételezte, hogy nem csak meg szeretnék nézni a német egzotikumokat, de akár haza is tudnak vinni belőlük egyet-egyet. Este hétre a parkoló már-már izgalmasabb látványt nyújtott, mint maga a bemutatóterem.

A mezei GT

Hogy a jubileumi modellek leleplezéséig se unatkozzunk, egy sima GT MF4-et pucéran hagytak a szervezők. Vezetni persze – sajnos – nem lehetett, de ajtókat csapkodni, beülni, motorteret, csomagtartót nyitogatni igen.

Alacsony, csapott hátú sportkocsi, 367 lóerős V8-as BMW-motorral. 4,6 másodperc alatt van százon, 290 a vége, és ha egy ilyen hétköznap gyakorlatilag használhatatlan, drága, minimális példányszámban gyártott kocsinál érdekel valakit: papíron átlagban 11,1 liter benzint eszik százon.

Hatfokozatú kézi váltó, hátsókerék-hajtás, elöl-hátul kettős keresztlengőkaros felfüggesztés, nagyon rövid, kerek spirálrugók. 1280 kilós, tehát nem is túl nehéz. Jó lehet!

Formájában klasszikus péniszhosszabbító: a vezető szinte a hátsó kerekek között ül, a hosszan előrenyúló orr mögött. Jellegében, kiállásában leginkább a modern Morganek és TVR-ek karakteréhez hasonlít, de összetéveszthetetlenül egyedi. Most, hogy láttam élőben, meg immár tudom, hogy mi ez, tutira meg fog jelenni a felkiáltójel, ha valahol a világban bekúszik egy a perifériás látómezőmbe, mint ahogy eddig a Lambók, Ferrarik, Porschék aktiválták agyam autóbuzériáért felelős receptorait.

Gyönyörű fényezés, kifogástalan bőrök, kárpitok az utastérben, középre telepített klasszikus analóg óraerdő, minimalista krómozott karok, fogantyúk: a Wiesmann őszinte, kompromisszummentes sportkocsi… benyomását kelti. Hogy az-e, hamar kiderül majd, ha sikerül megszerveznünk egy tesztvezetést is.

A jubileumi kiadások

A cég huszadik évfordulójára három limitált példányszámú különkiadás készül. A ponyvatetős Roadster MF3-ból harminc. Ezek a 343 lovas alapmodellnél kicsit erősebbek, az M3 CSL 360 lovas motorját kapják. Különleges fekete fényezés, szintén fekete húszcolos alufelnik, bőrkárpitozás, jubileumi plakettek különböztetik meg ezt a kocsit a többi MF3-tól, de a lényeg a steppelt jubileumi takaróponyva. Mindez nettó 113 445 euróba kerül, nettó 6193 euró felárért Brembo sportfékekkel lehet még egyedibb az autó.

Mindez egy kis hanggal:

A fent már kivesézett GT MF4 a jubileum alkalmából húszcolos kerekeket, különleges fényezést és kárpitozást kap, meg persze az elmaradhatatlan plaketteket és a puha takarót. Akinek a 367 lóerő nem elég, megveheti a GT MF5-öt: lásd MF4, csak elképesztő matt fehér festéssel és az M5-ös motorjával, nettó 165 546 euróért. Még számok:

507 LE/7750
520 Nm/5200
3,9 s
310 km/h
1 3,8 l/100 km
245/40 ZR19 – 275/35 ZR19

Elég lesz? Ha nem, itt egy kis hang is, ez is kompakt géppel felvéve, olyan, amilyen, de a miénk:

A Totalcar címlapjáról ajánljuk

Fillérekért osztják a családi Daciát

Fillérekért osztják a családi Daciát
A Lodgy, amelyben elég hely van hét embernek, ugyanannyiba kerül majd, mint egy Suzuki Swift.

Törésben verhetetlen

Úttalan utakon kószáltunk vele, és az összkerék­hajtást csak kíváncsiságból kapcsoltuk be. Volt még benne tartalék, csak a raklap hiányzott a platóról.

Gonoszabb lett a 7-es BMW

Csaknem a teljes motorválasztékot lecserélték, most már van háromturbós kivitel is.

Négyes BMW jön, már jövőre?

Nem pont olyan, ahogy korábban gondoltuk, de sportos lesz, és nem is nagy.

Meghalt a vétlen motoros

Előzött, pedig jött a motoros: a miskolci
férfi belehalt sérüléseibe.