Ellenőrök gumisoknál

2008.06.10. 12:00
62 hozzászólás


Ismét levél érkezett a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól. Ezúttal arról számoltak be, milyen szabálytalanságokat találtak gumijavító műhelyekben. Vegyesek az érzelmeim. Egyrészt kicsit furcsállom, hogy a közlekedési szakhatóság ilyen specifikus munkavédelmi, munkaügyi, technológiai határterületeken bukdácsol, gumisműhelyek dolgozóinak bizonyítványait böngészi, miközben Budaörsnél még mindig villog az ezerszer elátkozott szellem-fénysorompó.

Másrészt dolgoztam már igazi iparvállalatnál, és tudom, hogy az ilyesfajta ellenőrzések eredményeinek 99%-a pusztán adminisztratív kekeckedés: a kitöltetlen gépnapló általában nem jelenti azt, hogy bármikor a gumiszerelő fejére szakadhat az emelő. Így hát kicsit sajnálom a vegzált gumisokat is.

Harmadrészt viszont rend a lelke mindennek, valamint első a biztonság, tehát cseppet sem baj, hogy a Zállam gyakorol némi nyomást a gumisokra, hogy én, mint Fogyasztó nyugodtabb szívvel bízzam rá kerekeimet a centrírozókra, nyomásmérőkre.

Nincs véletlenül gumis a Belsőség olvasói közt? Igazán megírhatná, ő hogy látta mindezt:

Sajtóközlemény

Nemzeti Közlekedési Hatóság

2008. június 6.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) sajtóközleménye az országosan végzett gumiműhely ellenőrzések tapasztalatairól

A Nemzeti Közlekedési Hatóság ellenőrei összesen 158 gumiműhelyt vizsgáltak országszerte május folyamán az alábbi szempontok szerint. A vizsgálati szempontoknak nem mindenben megfelelő műhelyek száma 75 volt.

A gépjárműfenntartó tevékenység szakmai személyi feltételei nem teljesültek 14 esetben. Ez a tényező a képesítések tekintetében ad iránymutatást. Az 1/1990. (IX. 29.) KHVM rendelet 1. számú melléklete 5. pontja kimondja, hogy milyen végzettségű munkavállalók foglalkoztathatók gumiabroncs-javító műhelyben. Előírt képesítés: gumiabroncs-javító szakmunkás-képesítés, illetve gumijavító, autószerelő vagy karosszérialakatos szakmunkás képesítés gumiabroncs-javító tanfolyammal. Az NKH vizsgálatai 14 esetben tártak fel ettől eltérő végzettséggel való foglalkoztatást.

A gépjárműfenntartó tevékenység dologi feltételei nem teljesültek 17 esetben. Ide a körülmények, helyiség kialakítás tartozik. A tevékenység feltétele: pormentes padlóburkolatú, berendezések szakszerű elhelyezésére (telepítésére) alkalmas helyiség. Az ellenőrök 17 esetben tártak fel hiányosságot, pl. a technológiához nem volt megfelelő hely, átépítés miatt, rendetlenség miatt stb. Ebben az esetben a helyszínen szóban történik a felszólítás arra vonatkozólag, hogy tegyenek rendet és ezt egy későbbi alkalommal a hatóság utóellenőrzi.

A javításhoz használt anyagok alkalmazási módját és korlátait, az előírt speciális eszközök, berendezések, célszerszámok és bemérő eszközök alkalmazását tartalmazó műszaki előírással nem rendelkeztek 15 esetben. Ez a vizsgálati pont azt mutatta, hogy például a ragasztási technológia leírását dokumentum formájában nem tudták bemutatni, alkalmazott kéziszerszám, eszközök kezelési utasítása nem állt rendelkezésre. Hiánypótlás ez esetben az utólagos bemutatás. Ilyen szabálysértést 15 esetben észleltek a közlekedési hatóság ellenőrei.

Berendezések gépkönyv szerinti kalibrációja nem történt meg 72 esetben. A periódusonként előírt pontosságmérésről nem tudtak dokumentációt bemutatni, azaz nem tudták az ellenőrzés időpontjában bizonyítani, hogy a kalibráció megtörtént. 72 esetben találkoztak ilyen szabálytalansággal az ellenőrök. Utóellenőrzés a hiánypótlásra adott határidő lejárta után megtörténik.

Időszakos biztonságtechnikai felülvizsgálatok (kéziszerszám stb.) nem történtek meg 36 esetben. Leginkább munkabiztonsági megközelítés, amely azt jelenti, hogy érintésvédelmi felülvizsgálata mikor volt, illetőleg mikor kellett volna megtörténnie a villamos energia által meghajtott kéziszerszámnak, sűrített levegő előállítására és tárolására kompresszornak, légtartálynak (nyomástartó edény, csőhálózat) légkulcsnak. A eszközök, gépek, berendezések dokumentációjában mindezek leírásra kerülnek. 36 esetben találtak szabálytalanságot az NKH ellenőrei.

Emelő berendezések időszakos biztonságtechnikai felülvizsgálata nem volt érvényes (dokumentálás alapján) 50 esetben. A műhelyben alkalmazott járműemelők, villás targoncák, kézi emelők („zsiráf, béka” emelő) esetében időszakos felülvizsgálatot kell lefolytatni a gépkönyvben leírt gyakorisággal, műterheléssel terhelési próba és szemrevételezéses működési vizsgálattal. Mindezen vizsgálatok időpontjait illetőleg megállapításait az emelőgép naplóban rögzíteni szükséges, illetőleg a felülvizsgálónak az ellenőrzésről dokumentációt kell készíteni. Az ellenőrök 50 esetben derítettek fel ezzel kapcsolatos szabálytalanságot.

Anyagtárolás biztonsága nem volt megfelelő 4 esetben. A különböző geometriai alakzatú anyagok biztonságos tárolására mozgatására különféle technológiák léteznek. Külön biztonságtechnikai előírások vonatkoznak a tároló polcokra, egymásra, rakásra, kiékelésre, kötegelésre stb. A felderített szabálytalanság (4 eset) értékeiből úgy tűnik, az anyagtárolással van a legkevesebb probléma.

Az oldalról ajánljuk

Elém forró aszfaltot öntsetek!
  • Tesztek

Elém forró aszfaltot öntsetek!Teszt: Kia EV6 e228 RWD GT-Line - 2025.

Ha tetszik az EV6 új arca, és a megnövelt akkukapacitással is elégedett vagy, már csak egyvalamire fogsz vágyni: tükörsima utakra.

április 11., 06:00
Ez már az új Hyundai Ioniq modell lehet
  • Hírek

Ez már az új Hyundai Ioniq modell lehet

Lehet, hogy az Ioniq 4, de lehet, hogy nem.

április 11., 07:11
Kihajítják a négyhengerest a C 63 AMG-ből
  • Hírek

Kihajítják a négyhengerest a C 63 AMG-ből

Egészen más hajtáslánc várható, de nem biztos, hogy olyan, amire a vevők vágynak.

április 11., 08:03
F1 kibeszélő: Piastri egyre jobb, Norris egyre rosszabb, válság a Red Bullnál
  • Hírek

F1 kibeszélő: Piastri egyre jobb, Norris egyre rosszabb, válság a Red Bullnál

Még ha Oscar Piastri győzelme nem is forgott veszélyben, bőséggel akadt érdekes és izgalmas történés a legutóbbi Forma 1-es nagydíjon.

6 órája
Három jármű ütközött az Üllői úton, az utat lezárták
  • Hírek

Három jármű ütközött az Üllői úton, az utat lezárták

A fővárosi hivatásos tűzoltók áramtalanítják a járműveket, aki teheti, kerüljön.

április 11., 08:50
A Ford megkezdte az alkudozást
  • Hírek

A Ford megkezdte az alkudozást

A Ford egyrészt szereti Trump vámjait, másrészt a pokolba kívánja őket

április 10., 18:24
Majdnem tömegszerencsétlenségbe torkollott egy idős ember rosszulléte
  • Hírek

Majdnem tömegszerencsétlenségbe torkollott egy idős ember rosszulléte

Csoda, hogy senki sem sérült meg.

április 11., 06:00
A BYD lényegében megoldotta a villanyautózás utolsó problémáját
  • Hírek

A BYD lényegében megoldotta a villanyautózás utolsó problémáját

Öt perc alatt 400 kilométer elég lesz?

április 11., 09:59
Öt új helyszínre telepítenek traffiboxokat Budapesten
  • Hírek

Öt új helyszínre telepítenek traffiboxokat Budapesten

Az önkormányzat célja, hogy 2030-rafelére csökkentse a halálos közlekedési balesetek számát

április 11., 11:11
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
  • Hírek

Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései

Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.

április 10., 16:38
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
  • Hírek

Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét

Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.

április 10., 06:05
Menőbb külsővel és sok apró finomítással támad a 2025-ös Toyota GR Yaris
  • Hírek

Menőbb külsővel és sok apró finomítással támad a 2025-ös Toyota GR Yaris

A mérnökök elsősorban az aerodinamikán és a vezethetőségen dolgoztak, de a váltót is finomhangolták.

április 11., 13:15
Ezeket vennénk 1 millióért
  • Égéstér

Ezeket vennénk 1 millióért

A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.

április 10., 17:42
Egy férfi fűnyíróval, a másik pedig lovaskocsival ment az autópályára
  • Hírek

Egy férfi fűnyíróval, a másik pedig lovaskocsival ment az autópályára

A szomszédban is vannak furcsa sofőrök.

április 11., 14:10
Fontos mérföldkövet ért el a Tesla akkumulátorgyártásban
  • Hírek

Fontos mérföldkövet ért el a Tesla akkumulátorgyártásban

Sikerült olcsóbbá tenniük az előállítást.

április 11., 11:55
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
  • Hírek

A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban

Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.

április 10., 08:00
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
  • Hírek

Új átkelőhely nyílt a magyar határon

A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.

április 10., 06:06
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
  • Hírek

Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son

Az esetről videó is készült.

április 10., 10:11
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
  • Hírek

Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban

Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.

április 10., 14:46
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
  • Hírek

Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?

Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.

április 10., 12:09
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
  • Hírek

Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén

Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.

április 10., 09:10
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
  • Hírek

Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá

Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.

április 10., 11:19
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
  • Hírek

Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben

A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.

április 10., 15:46
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
  • Hírek

Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz

Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.

április 10., 13:10
XX. Oldtimer Show!
  • Infó

XX. Oldtimer Show!

április 11., 00:02
BYD Thang L és Han L
  • Hírek

BYD Thang L és Han L

április 10., 18:16
2025 Toyota GR Yaris frissítés
  • Hírek

2025 Toyota GR Yaris frissítés

április 11., 11:30
Mazda EZ-60
  • Hírek

Mazda EZ-60

április 10., 10:21
Új álcázott Hyundai
  • Hírek

Új álcázott Hyundai

április 10., 14:43