Pályafutásom 10 legrosszabb járműve

A legtöbbjüket a teszteléskor nem is utáltam. Lehet persze, hogy csak mert valami miatt különlegesek voltak, és örültem, hogy egyáltalán vezethettem őket. Ezért az eredeti tesztben néha nem is borzadok el rajtuk igazán. Aztán az ember alaposan megrágja a dolgot, és azt mondja: na, ez aztán borzalmas egy fos volt.

10. Astra F
Hát na. Hát igen. Mi mást mondhatnék? De tényleg: mi egyébbel kezdődhetne a legrosszabb autók tízes listája? Autótlan családba születtem, gyerekként Zaporozseccel kezdtem, ami elég rossz autó, de egy autó rosszaságát azért valamennyire a körülmények ismeretében kell értékelni. A ’70-es években pedig Lee Iacocca se csinált volna Ukrajnában sokkal különb kisautót.

Ha viszont egy gyár olyan országban van, ahol magas szintű a gyártási kultúra, jól képzett a munkaerő, komoly hagyományok állnak a cég mögött, és pénz is van, egyszerűen nincs mentség olyasmire, mint az Opel Astra F szériája. Oké, ezzel kezdődött nálunk az alsóközép kategóriás autógyártás, igaz barátja, Opel Astra tényleg jobb volt, mint egy 105-ös Skoda, de erre akkor sincs mentség. Lötyögős, pontatlan váltó, döglött kormány és futómű, kelletlen motorok. Néhány éve volt egy F Astra szedán stábaitónk, annak valaki kicsit megnyomta a hátulját, a sérülésen pedig két hét múlva már pergett a rozsda. Utálni nem utálom, mint mondjuk a Passatot, ha szerét ejthetem, kalandvágyból vezetek is ilyet néha, de azért ez nálam akkor is a legalja. Vagy legalábbis Top 10-es versenyző.

9. Opel GT
Az igazán nehéz feladat Karottáé volt: a GM kivitte a világbemutatóra Amerikába, jól tartották, kedvesek voltak vele, ami után tényleg hülyén jön ki egy arculcsapás-szerű ócsárlás. Viszont dicsérni se nagyon van rajta mit, úgyhogy Karotta ebben a cikkben igyekezett nagyon diplomatikusan leírni, mennyire szar a GT. Ami persze igazából nem Opel, és sajnálatos módon még kevésbé Lotus, mint a GT elődje, a Speedster, hanem egy átvariált Pontiac Solstice.

Ez volt az az autó, amit megvert az Euroringen a 100 lóval gyengébb Mazda MX-5. Igazán szar talán nem is azért volt, mert ilyen fékekkel nem lenne szabad sportos autót utcára engedni. Hanem mert kabrióként egyszerűen hasznavehetetlen: még a Fiat Barchettánál is sokkal körülményesebb kinyitni-becsukni a tetőt, és még a csomagtartótlansági rekordernél, a Toyota MR2-esénél is kevesebb benne a rakodóhely. Annyira meg végképp nem nagy szám, hogy csak egy-egy vasárnap délutáni krúzolás kedvéért tartsuk.

8. Lada 110

Igen kellemetlen helyzet volt. Nézői felajánlásból került hozzánk az autó, aminek örültünk, mert a forgalmazó Hungarolada nem mert tesztautót adni. Viszont valószínű volt, hogy az autó szar lesz, de én azért reménykedtem, hogy kicsit tudom majd dicsérni, mert mégiscsak ott az a kedves, rendes tulajdonos, aki elhozta nekünk. Jó, nem messzire, de akkor is szívességet tett. Szeretem a Ladákat, de a hosszmotor-hátsó kerék kombót, vagy a Nivát, ami volt nekem is.

Amikor visszaadtam az autót, még együtt mentünk egy darabig a tulajdonossal. Kérdezte a véleményem, amit nem lehetett annyira becsomagolni, hogy egy szemernyit is pozitívnak hangozzon. Aztán a tulaj azt mondta, mindegy, kétmilliókettőért (vagy valami hasonlóan hajmeresztő összeg) nem rossz ez. Benjivel összenéztünk a visszapillantó tükörben, és csak befelé sikítottunk.

7. Hyundai Elantra
Tesztautó volt, nálam. Valami egyéb miatt felhívtam Pétert, a cég akkori píárosát, azt hiszem, egy összehasonlító teszthez kellett volna még valami Hyundai. Kérdezte, hogy tetszik az Elantra. Éreztem a csapdát: ha azt mondom, nem rossz, hülyén veszi ki magát, amikor később leírom, hogy de még mennyire az. Borzalmas, mondtam. Majdnem akkora trágya, mint az F Astra, csak közben eltelt egy bő évtized. Felesleges is felsorolni, mi minden rossz rajta, és az igazi vicc, hogy még drága is. Igen? – kérdezte Péter különösebb meglepettség nélkül, majd lélegzetvételnyi szünet után alkut ajánlott.

- Figyelj, megszerzem nektek, amit kértetek. Az Elantra meg maradhat nálatok, amíg ki van írva, de akkor kérhetem cserébe, hogy ne írj róla? Úgyis már kifutó modell.
Két legyet egy csapásra, oké.
Azóta is hallgatok, mint a sír, de most, hogy egyik érintett sem él már, de legalábbis az Elantra kikerült a szortimentből, ezt egyszer el kellett mondanom.

6. Kia Rio
Azóta is csak eposzi jelzőjével, a családi sportkombiként emlegetem a klasszikus, borzalmas koreai autógyártás egyik utolsó mohikánját. Ha valaki tudni szeretné, hol tartanak két év múlva a kínaiak, hát szerintem nagyjából itt: már csak az értő szemnek nevetséges formák, egy kezdőtől nem is rossz vezetési élmény, de persze korának európai és japán autóihoz képest egy vicc. Tipikusan olyan, aminél nem tudni, gyárilag szar-e, vagy csak elromlott és rosszul javították meg, de a korabeli szervizre emlékezve mindegy is.

Valami homályos okokból kikeveredtem vele a Hungaroringre, ahol nyílt nap volt, így mentem vele három kört a pályán. Ezalatt megelőztem egy kétütemű Wartburgot, és nagyon el is fáradtam. Kedvencem volt a korabeli prospektus a szörfdeszkával, ami valami csoda folytán befért a hátsó ülés mögé. Akkoriban még szörföztem, és belepróbáltam a saját deszkámat: hát egyáltalán nem fért be az egész autóba. Persze ez volt a régi Rio legkisebb problémája.

5. Dodge Viper
Hogy kerül ide egy legenda? Egy tökéletes péniszhosszabbító? Hát úgy, hogy a Viper péniszhosszabbítónak tényleg tökéletes, de autónak csak feltételesen alkalmas. Egyszerűen semmire sem jó. Egy szerpentinre túl nagy és túl erős – egy milliméternyi tévedés a gázpedállal azonnal korrigálhatatlan megcsúszásokat eredményez.

Utazni simán csak rossz vele, mert hangos és nem túl kényelmes, a nap pedig megsüti a fekete bőrülést, ami éget, és ha beleizzadunk, megfogja a ruhánkat. És már országúti tempónál is úgy érezzük, menten szétesik; össze-vissza lobognak a karosszéria műanyag elemei. Ha elered az eső, csak jelentős erőfeszítéssel lehet a helyére barkácsolni a tetejét, a beillesztett plexi oldalablakok meg egyenesen nevetségesek.

Nagyon szűkösek a használat lehetőségei, konkrétan Amerika, ahol szélesek az utak, de Amerikának csak azon déli államai, ahol alig van eső. Ott is olyasvalakinek jó, aki csak néha megy vele egy óvatos kört, egyébként van egy normális autója. Más földrész és éghajlat egyszerűen kizárt. Kivéve természetesen, ha valaki pályaversenyzésre használja. Péniszhosszabbítónak persze perfekt, de én most csak mint autót értékeltem.

4. Steyer-Puch Pinzgauer

Kultuszautó a maga módján, hiszen a Red Bull is tart egy ilyet szépen átfestve, promóciós célokra. Igaz, az háromtengelyes, de az talán még annál is erőtlenebb, mint amit én próbáltam. Lehet, hogy a Pinzgauer jó terepjáró, de nekem még üresen is nehézségeket okozott vele a közlekedés, el sem merem képzelni katonákkal és egyéb rakománnyal a platón.

Ez a négyhengeres, léghűtéses boxermotor egyszerűen egy fos, pedig maga az autó fantasztikusan jó állapotú svájci hadikonzerv volt, de menni nagyon nem ment. A motornál gyengébb csak a váltó volt, márpedig az egyetlen dolog, amivel ki lehetne bekkelni egy gyenge motort, az egy jó váltó. Egy soltvadkerti csettegővel nagyobb önbizalommal indulnék a terepezésnek.

3. Velorex
Ugye, az ember nem szívesen rúg bele mókás, nosztalgikus ikonokba. Hiszen bántott engem a Velorex? Hát persze, hogy nem. Oké, a tervezőjét, Frantisek Stranskyt speciel megölte a tesztpályán, de az úttörők sorsa már csak ilyen. Amikor először (és utoljára) vezettem Velorexet, még csak rémületesen rossznak tűnt: még négy ép végtag birtokában is nehéz volt vezetni, mínusz 1 kézzel-lábban valószínűleg képtelen is lennék

A Velorex akkor lett nálam rémületesen rosszból szégyenletesen rossz, amikor kipróbáltam egy BMW Isettát, a korban, méretben és teljesítményben hasonló kisautót, ami nem egy nevetséges borzalom volt, hanem már nagyon kicsi, nagyon gyenge autó. Aki ült mindkettőben, tudja, mekkora különbség.

2. Dacia Lastun

Már Romániában sem tudott kultautó lenni. Vagy legalábbis nem tudok róla. Reputációban már az Oltcit is elég mélyen volt, a Lastun viszont egy fél Oltcit motor által hajtott, fél Oltcit méretű, 22 lóerős műanyag bódé. Az ötlet tulajdonképpen nem volna rossz, akár egy korai, balkáni Smart ForFour is lehetne, de ilyesmi senkinek nem jut róla az eszébe. Az általunk vezetett példánynak annyira rossz volt mindene, hogy szinte teljesen új autóalkatrészeket fedeztünk fel; korábban sose gondoltuk volna, hogy tíz méternyi egyenes vonalú autózásért ennyire meg lehet dolgozni.
Enyhítő körülmény: a tulajdonos harmincezer forintnyi lejért vásárolta, és annyiért még viccnek is fullos.

And the winner is…

1: Flybo Total Electric Egy Lola T a fordított világból. Sose hittem volna, hogy lesz valaha valami, bármi, aminek négy kereke van, és rosszabb, mint egy Dacia Lastun. Olyan képtelenségnek tűnt, hogy kinevettem volna, aki effajta fogadást ajánl. Az autók egyre jobbak, hol van már a ’80-as évek végének Románia, ami mégiscsak mindennek az alja volt? Hol a boldogság mostanában? Hát a jó meleg népi Kínában! Uram, atyám, mennyit röhögtünk Papp Tibivel, amíg leteszteltük, lefotóztuk, videóztuk. Azóta is hálásak vagyunk érte a KesMustangnak. És ahányszor megnézem a videót, mindig újra röhögnöm kell, ugyanúgy. Nem lehet megunni, most is mindjárt kattintok, és megnézem.