Totalcar-állam, péntektől-vasárnapig

Zsibbadt még ilyenkor az agy, ez a helyzet, nincs rajta mit szépíteni. És nem, ez nem a lüktető másnaposság, amikor az embernek két feje van és a nagyobbik van belül, hanem az a hétfői realitásba visszarántó üresség, amikor csak bámulunk magunk elé, miután töröltük a merevlemezről a szemetet és tiszta lapot tömünk a heti darálóba.

Kétpercenként eszembe jut a Vadása-tó hűs vize, a pillanat, amikor tűzforróra hevült bőrrel beledobja magát az ember és a mikroszekundumnyi sokk után csak annyit mond: Édes, jó Istenem, sosem megyek ki innen. Nem cseréltem volna el a francia Riviéra kőmosta szikláira és pálmafa sétányaira sem, az biztos.

Winkler amúgy egy helyi nénitől kiderítette, hogy a vadásta-szóból keletkezett az 1969-ben létrehozott műtó neve, mivel sok volt a vaddisznó a környéken.

A tizedik találkozó más volt, mint az eddigiek. Egyrészt ezúttal _tényleg_ egy köpésnyire voltunk az élővíztől, másrészt külön-külön faházakban, hatosával elszállásolva bitoroltunk szinte egy egész kempinget. Ez persze óhatatlanul is ahhoz vezetett, hogy ritkán verődtünk össze mindannyian egy helyen, ellenben mindenfelé diskuráló-magyarázó 15-20 fős csoportokat lehetett látni. Szerintem nem volt ezzel semmi baj, reméljük, senki nem érezte mellőzve magát általunk, igyekeztünk mindenütt ott lenni és azt hiszem, hogy a beilleszkedéssel nem volt gond.

Külön öröm, hogy ezúttal sem történt semmilyen baleset (feltéve, ha a véralkoholszint kritikus mennyiségét elérve a random helyeken elalvó, balos hűtőszekrényajtót jobbra kinyitó jelenséget nem tekintjük annak), senkinél nem gurult el a gyógyszer és mindenki tartotta magát a józan ész diktálta felelősségtudathoz.

Sokan voltunk, többen, mint tavaly és remélhetőleg kevesebben, mint jövőre. Remek, csodálatosan felújított járművek vagy csak szimplán iszonyatosan olcsón vásárolt bolgár Austinok, Piaggio Apéval, Verhovinával vagy iszonyatos high-tech lakóautóval zarándoklók, café racerek és M3-as BMW-k, mit mondjak még?

Hogy milyen 90 tojásból rántották készíteni tárcsán? Azt a Becsületesnepper tudná elmesélni leginkább. Hogy mennyire életmentő éjjel egy tányér friss gulyás? Hogy milyen éjszaka csobbanni egyet a hűs vízben, miközben kis halak tucatjai csipkedik a lábunkat vagy éppen hajnali négyig fröccsözni és beszélgetni a cimborákkal a csillagos ég alatt autókról, motorsportról és bármiről?

Ugyanakkor a workshop sem maradt el, hiszen ezúttal a PR-szöveg és az agymosott marketingduma helyett a valós élet valós tapasztalataiban merítkezhetett meg bárki, aki leült egy kicsit hallgatni Kopaszt, Kareszt vagy a Smartgurut és Hosszú Balázst netán Szilveszter gyakornokunk édesapját (Csaba úr), akik a remek fehérbor mellett egy tizenéve francia autókra szakosodott márkaszerviz sztorijait is hozták.

Többek lettünk, kevesebbek biztosan nem és száz százalék, hogy a következő találkozó is tóparton lesz. A belső kör egyre tágul, köszönjük nektek, újonnan érkezőknek és nektek is, régi visszajárók. Mostantól félszavakból is értjük majd egymást, hiszen ami ott történt, az ott is marad és hiányozni fog jövő nyárig.

Remek buli volt, reméljük mindenki így gondolja.

Olvasóink fotóit megtalálja Facebook-oldalunkon és a héten még begyűjtjük a maradékot is a szerkesztőségben, közöljük is, amint lehet.

Köszönjük srácok, köszönjük lányok, ti vagytok a világ legjobb olvasóközössége.