Vissza kell szívnom, amit néhány hete, a GT-R LM Nismo, a.k.a. száguldó tacskó bemutatója után írtam a Nissan idei Le Mans-i terveiről. Provokatívan trollkodásnak minősítettem az elsőkerekes versenyautójuk beharangozását, hiszen ők kezdték a provokációt, azzal, hogy elsőkerekesnek nevezték az akkor még összkerekesnek tűnő autót. Most már kicsit többet tudunk a gépről és a tervekről is, ideje árnyalni a képet. Lehet, hogy egy kicsit komolyabban gondolják, mint elsőre hittem.
Nagy munkában voltak még, amikor először megmutatták a piros tacskót, ezért is ment a ködölés, hogy most első- vagy összkerekes igazából. Még mindig nem dőlt el véglegesen, de jelen állás szerint hátsó hajtás nélkül fognak menni Le Mans-ban. Legalábbis ezt tudta meg Pista a Genfi Autószalonon, ahol a reflektorok alatt olvadozott a GT-R LM Nismo, és kérdezni is lehetett.
A perdöntő kérdés számomra az volt, hogy hány autót indítanak Le Mans-ban. Úgy gondolom, egyetlen magányos autóval tényleg csak trollkodni lehet, kettővel, ahogy a Toyota példáján látjuk, még mindig necces az ügy. Aki komolyan győzni akar, három vagy több autót küld harcba, hiszen Le Mans-ban mindig vannak balesetek, defektek, műszaki hibák, és az elmúlt évek azt mutatták, egyszerűen kell egy kisebb flotta, hogy értékelhető valószínűséggel a végén jó pozícióban legyen egy gyártó valamelyik autója.
A Nissan idén három GT-R LM Nismóval indul. Ezek szerint tényleg komolyabbak a szándékaik. AZT akarják, vagyis AZT is. A győzelmet. Meg persze hogy körbetáncolják őket a fűszoknyás lányok, és mindenki őket nézze.
Még mindig nem gondolom, hogy az Audi, Toyota, Porsche ágyúsor ellen bármi esélye lenne az elölkaparós Nissannak, de ők hisznek benne, és ez jó. Nem emlékszem, mikor volt ilyen színes és izgalmas az LMP1-es kategória.
Hogy mennyire lázasan dolgoznak még a tacskón, jól szemlélteti az állítás, hogy egyelőre nem tudták eldönteni, hogy melyik hibrid kategóriát választják, a 8 MJ-ost vagy egy kisebbet. Számos más dolgot sem tudnak még, mivel most mennek az első éles tesztek olyan helyszíneken, ahol konkurensek is vannak.
Az mindenesetre már kiderült, hogy a sofőrök élete nem lesz egy leányálom. Az irdatlan hosszú motorháztető hátsó sarkainál kihozott kipufogócsövekből kivillanó lángcsóvák például elég zavarók éjjel, ezzel lehet, hogy még kezdeniük kell valamit. A leszorítóerővel és a végsebességgel elégedettek, állítólag az első kerékre jutó durva nyomaték sem rángatja nagyon a kormányt, bár ezt nehéz elképzelni, ha igaz a benzinmotor 600 lóerőre saccolt teljesítménye, amihez legalább még egyszer ennyi jöhet pluszban a KERS villanymotorjától.
Annyit bevallottak, hogy sajátos kanyarvételi technikát kell alkalmazni, a hosszú orral korán kell ráfordulni az ívre, és minél hamarabb vissza kell hozni az első kerekeket egyenesbe. Legalábbis valami ilyesmit mesélt a csávó, aki Genfben az autó mellett állt. A gumikopásról még nem tudnak (vagy nem akarnak) nyilatkozni, pedig az kritikus lesz az 1200-1500 lóerő körüli összteljesítménynél, ami az első kerekekre rászabadul.
Akárhogy is nézem, ez a fura piros autó élénk színt visz majd Le Mans-ba. Nézni kell a versenyt, idén (is) őrült izgalmas lesz. A Nissan a negyedik erő, és bárhol is végeznek, örülök, hogy egy ilyen agyament koncepcióval oda mernek állni a rajtvonalhoz.

Az oldalról ajánljuk
- Tesztek
Elém forró aszfaltot öntsetek!Teszt: Kia EV6 e228 RWD GT-Line - 2025.
Ha tetszik az EV6 új arca, és a megnövelt akkukapacitással is elégedett vagy, már csak egyvalamire fogsz vágyni: tükörsima utakra.
- Hírek
Három jármű ütközött az Üllői úton, az utat lezárták
A fővárosi hivatásos tűzoltók áramtalanítják a járműveket, aki teheti, kerüljön.
- Hírek
F1 kibeszélő: Piastri egyre jobb, Norris egyre rosszabb, válság a Red Bullnál
Még ha Oscar Piastri győzelme nem is forgott veszélyben, bőséggel akadt érdekes és izgalmas történés a legutóbbi Forma 1-es nagydíjon.
- Hírek
Öt új helyszínre telepítenek traffiboxokat Budapesten
Az önkormányzat célja, hogy 2030-rafelére csökkentse a halálos közlekedési balesetek számát
- Hírek
Ez már az új Hyundai Ioniq modell lehet
Lehet, hogy az Ioniq 4, de lehet, hogy nem.
- Hírek
A BYD lényegében megoldotta a villanyautózás utolsó problémáját
Öt perc alatt 400 kilométer elég lesz?
- Hírek
Majdnem tömegszerencsétlenségbe torkollott egy idős ember rosszulléte
Csoda, hogy senki sem sérült meg.
- Hírek
A Ford megkezdte az alkudozást
A Ford egyrészt szereti Trump vámjait, másrészt a pokolba kívánja őket
- Hírek
Kihajítják a négyhengerest a C 63 AMG-ből
Egészen más hajtáslánc várható, de nem biztos, hogy olyan, amire a vevők vágynak.
- Hírek
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.
- Hírek
Egy férfi fűnyíróval, a másik pedig lovaskocsival ment az autópályára
A szomszédban is vannak furcsa sofőrök.
- Hírek
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.
- Égéstér
Ezeket vennénk 1 millióért
A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.
- Hírek
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.
- Hírek
Fontos mérföldkövet ért el a Tesla akkumulátorgyártásban
Sikerült olcsóbbá tenniük az előállítást.
- Hírek
Menőbb külsővel és sok apró finomítással támad a 2025-ös Toyota GR Yaris
A mérnökök elsősorban az aerodinamikán és a vezethetőségen dolgoztak, de a váltót is finomhangolták.
- Hírek
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.
- Hírek
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.
- Hírek
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.
- Hírek
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.
- Hírek
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.
- Hírek
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.
- Hírek
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.
- Hírek
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
Az esetről videó is készült.
