Essen Expressz: Áll a levegő

Megérkezik az ember Essenbe a korrekt portékával, amiről tudja, hogy mennyire hihetetlenül mindent rendbe tett rajta, amit csak lehet. Egy olyan autóval, ami nemcsak szép, de bele lehet ülni, el lehet vele menni messzire, gyorsan, pedig 1962-ben még egy új autónál is kérdéses volt, hogy tud-e ilyet. És nem zörög, nem vonyít, nem füstöl – jó. Csak ezt itt nehéz produkálni.

Tehát a lelkiismeret tiszta, az ember a sok nézelődő kedves, de láthatóan ártatlan kérdései után már úgy érzi, mintha lopott autót próbálna rásózni a lehetséges vevőkre. Az egész 1A csarnokban nagy a pangás, a sréhen velem szemben levő, bunkó német örök-kamasz csávó a lapos orrú Porsche 911 Turbóval tegnap valahogy szerzett egy helyet fent, ahol több az ember, és átállt a kocsival. A csaja, egy agyonbarnított, 18 évesnek öltöző és sminkelő, de inkább a negyvenes évei közepén járó, hangosan hahotázó, kicsit idegesítő nő ma még átjött valamit bratyizni a gépházban maradottakkal, és abból a beszélgetésből tudom, hogy itt, az én rekeszemben még egyetlen autót nem adtak el. Erőlködni kéne, de nem otthonos nekem a helyzet, ezért se lett belőlem autókereskedő a Canada Expressznél. Kézenfekvő ilyenkor a szomszédot felkeresni, aki az én esetemben egy idősebb házaspár. Egy Pagodát árulnak, ami szerintem minden idők egyik legkívánatosabb Mercedese, és ha ritkább lenne, egy polcon lehetne a kísérleti C111-essel. Borzalmasan megy is felfelé az ára – nemrég még egy 40-50 ezer eurós autó volt, most már inkább 90-200 ezres.

A bácsi – akit én olyan 65 évesnek tippeltem, aztán kiderült róla, hogy 77 – maga újította fel a kocsit négy év alatt. Szép az autó, sötétszürke, piros bőrbelsővel, nem annyira prospektusszerű, mint a Ponton, de mindenképpen gyönyörű és láthatóan hibamentes példány. Kicsit túl modern a gumik profilja, kicsit magasan áll a segge (egy központi rugó kérdése az egész), de nekem például nagyon kéne. Ja, és mivel korai, 1964-es változat (csak két évvel idősebb a Pontonomnál), ezért még az a négy helyen csapágyazott, M180-as, kettőhármas sorhatos motor van benne, mint az én otthoni állólámpásomban, igaz, ez befecskendezős. Külön piros pont.

A bácsi autóját folyamatosan nézegetik, de látom, hogy inkább informálódni jönnek, mint venni, nincs meg a szikra a szemükben. Hozzám ritkábban jönnek, de néha komolyan belekérdeznek dolgokba, nyitogatnom kell, magyaráznom, lehet, hogy közöttük vannak a vasárnap délutáni vevőim. Én mindenesetre udvarias vagyok és teszem a dolgom, igaz, a Ponton vásárfiának számít a nála ötször drágábban mért, 125 ezer eurós Pagodához képest. Sajnos neki is van konkurenciája, épp sréhen szemben, egy világoskék, 95 ezer eurós másik Pagoda formájában, ami kicsit mintha szebb is lenne.

Különben egészen összebarátkoztunk, amikor néha-néha elhagyom az őrhelyet, és összefutunk a börzén, mindig hangosan előre köszön, mosolyog, nagyon aranyos ő is, a néni is, pedig 30 éven át katona volt, a német haditengerészetnél volt tiszt. Kérek ilyen aranyos tiszt bácsikat szomszédnak... Kiderült, hogy Magyarországon született, Máramarosszigeten. Hogyan, kérdeztem, mire mondta – '41-es vagyok, mi ott voltunk, aztán jöttek az oroszok, elmentünk onnan, de nekem magyar anyakönyvi kivonatom van... Kicsi a világ.

A magyarok? Hát, a többieknél sincs kapás. Naményi Peti (Bavarian Classics) két pavilonnal odébb, egy vegyes alkatrészes/autós szakmai pavilonban kapott helyet (nagyon későn jelentkezett), de szerintem jó helyen van a BMW E30 M3 Cecottója, épp mindenki belebotlik. Át is ruccantam hozzájuk, elég sokan nézegetik az autót, amely a paradicsompiros színével egészen szürreálisan kívánatos a jellemzően unalomszürke vagy egyen-metálfekete M3-asok után. Pedig azokból sok van. Peti 110 ezer euróért tette ki a saját kocsiját, ami elég húzós egy M3-asnak, hiszen ott az átlagárak ilyen 90 ezer euró környékén alakulnak, de amennyire meg tudom ítélni, egyik sem ennyire szép.

Épp itt, az én rekeszem sarkánál van az egyetlen másik Cecotto (ez ugye, egy finoman még sportosabbá tett, nagyon ritka M3-alkivitel), amit találtam a börzén, dögszínben, itt-ott kicsit ferde elemekkel (ami komoly számlákat vetít előre), de csak 79 500-ért. A többi, vagy tucatnyi M3 szinte mind 87-91 ezer euró táján van, leszámítva egyet, amelyik kint darvadozik az esőben, és 119 500-ért adják, úgy, hogy ködlámpája sincs.

Amúgy Fehér Gergő és Linczmayer Balázs barátaim itt átellenben, épp a dögszín Cecotto orránál rendezték be kétautós standjukat. Egy villamosított Minivel és egy halálosan felújított 911 Turbóval (a szalonban nem volt ilyen) állnak itt. A Minire jönnek az ajánlatok, de mind fura – csináljon nekem is egyet, csináljon nekem tízet, mert flottába kéne, ilyenek –, a Porschébe már komolyan beleturkálnak, mert 911 Turbo ugyan van itt, de egyik sem ilyen részletekbe menően restaurált. Tegnap nagyon állt körülöttük a levegő, ma már nagyobb a zsizsegés – mindenki reménykedik.

A szponzorációt még mindig köszönjük a Mercedes-Benz Hungariának, a Ducato trélert pedig a Bavarian Classicsnek!