Napok óta a hatása alatt vagyok Nick Thorpe 1988-ban készített, a magyar fiatalok életét bemutató riportjának. Az első másodperctől az utolsóig átkozottul kemény az anyag. Masszív emléktolulást okoz mindenkinek, aki 1985 előtt született, durvábbat, mint egy intravénásan beadott korabeli Szomszédok-évad.
A mai napig a BBC magyarországi tudósítója az akkor 28 éves brit srác, aki 1988-ban már két éve Magyarországon élt. El nem tudom képzelni, mekkora kultúrsokk lehetett a vasfüggöny mögé költözni ennyire fiatalon. Látni az embereket, akik órákat állnak sorban az Adidas-bolt előtt, letapossák egymás sarkát a frissen nyílt, legelső McDonald’sban. Mennyire tűnhettünk Kubának egy nyugati srác szemében, amikor kiderült számára, hogy egy új autóra (olyanra, amihez hasonlót már évek, évtizedek óta nem lehetett kapni az angol kereskedőknél) akár öt évet is várni kell?
A majd’ 25 perces riport sok témát érint, de én most csak az autós részre koncentrálnék – mondjuk nekem az a durván másfél perc is kincsesbánya. Beülnek a srácok egy IR-es rendszámú Ladába, és mennek egy kört a belvárosban. Én az ötödik kerületben nőttem fel, minden utcasarok, ami a krúzolás közben látható, régi haverom. A Petőfi Sándor utca neonreklámjai, meg a Gelato (az első olasz fagyizó!) portálja majdnem elvonta a figyelmemet a fontos részletektől.
Kezdjük rögtön az első snittel: hogy ugye IR-es a két betű-négy számos rendszámtábla. Ez Prokee tíz évvel ezelőtti posztja alapján 1973-as autót jelent. Viszont a hátsó lámpák meg egy kocka Ladához tartoznak, csak hát azok meg bő tíz évvel később jelentek meg nálunk. Mi van itt, lopott autóra akasztottak másik rendszámot? Fenéket, háztáji fészlift, klasszikus nyolcvanas évekbeli tuning. Egyedivé, modernebbé tettek sok autót ilyen módszerekkel. De nem csak az újabb modell lámpái játszhattak, elképesztő mennyiségű Ikarus-hátsólámpa vándorolt Ladák fenekére.
A fehér Zsigán szinte minden korabeli optikai tuningelem megtalálható. Gondolom, a nagygenerál után (ezért egy 16 éves, napi használatú Lada nem úszhatta meg legalább egy, elég alapos renoválás nélkül) döntött úgy a gazdája – a narráció szerint az egyik srác haverjának a szüleié – hogy nemcsak felújítják, de modernizálják is. Rá is fért a Zsigulira a ráncfelvarrás, mert a nyolcvanas évek közepén már nem a króm hűtőrács, a csillogó, csibeitató dísztárcsa volt a menő.
Rendesen, nyugati mintára lett kipofozva a Zsiga: karosszéria színére fényezett, sportos műanyag hűtőrács, a lökhárító helyén hókotró (nyakamat rá, hogy Polux-spoiler), modern műanyag visszapillantók (szintén fényezve), ráadásul mindkét oldalon. Fehérre locsolták a lámpakarikákat, az indexek házát is. És a dísztárcsák, atyaég, a dísztárcsák! A modern, egész felnit takaró, áramvonalas dísztárcsák (lásd Ford Sierra, Opel Kadett és társai) a kor szokásai szerint olyan durván 20 plusz lóerőt értek, és legalább három tangabugyit a diszkó előtt. Extra pontot ért a parkolóban, hogy ezek is színre voltak fújva, a menőség olyan szintjére emelve ezzel a tizenöt éves Zsigulit, amin egy a Merkurtól frissen kigurított parasztmerci (a nagy, krómhűtőrácsos kocka Lada, azaz VAZ–2107) állhatott.
Nem lehet nem észrevenni a CaraBox márkájú, beépített, gombnyomásra kinyíló fiókú kazettatartós kardánboxba beszerelt hifit. Nem tudom, milyen márkájú lehet, de hogy azok a fényesen világító gombok varázslatosak, az biztos. Egy írógépen nem volt ennyi nyomkodnivaló, ez meg még ráadásnak az egész utasteret is bevilágítja, és ugye, ha kell, ordít belőle László kedvenc zenekara, az R-Go.
Egy ilyen Ladával az éjszaka királya lehettél 1988-ban – persze az übercsászárok már akkor is komolyabb gépekkel verettek a pesti éjszakában.
Mert voltak elég penge nyugati gépek is, még ha a vágóképeken a nyüzsgő pesti forgalomban nem is túl sok látszik (én csak az elején az öreg Ford Taunust látom meg 11:43 körül egy egyes Golf suhan el), kevés, de volt. Akkoriban a haladást és a modernitást a Merkur kínálatában a Škoda Favorit meg az új, elsőkerekes Lada, a Samara jelentette. Még Szájer József is egy Lada Samara mellett nyilatkozik ellenzéki fiatalként a KISZ-székháza előtt – szandál és fehér zokni alert!
Most, hogy jobban belegondolok, ez volt az az év, amikor gyors átrendeződésnek indult a magyar utcakép: 1988-ban könnyítették meg a gépkocsi-behozatalt. Nagyon sokan indultak meg nyugatra, hogy valami komolyabb autót vegyenek (Csikós is sok sztorit írt erről az időszakról a könyvében), méghozzá a hazai árakhoz képest nevetséges összegekért. Itt egy ’88 júliusi Petőfi Népe-cikk, itt már belengetik a változást: a cél, a magánbehozatal serkentése. 1988-ban rendezték meg az első budapesti autószalont is, oda az emberek már nemcsak szájat tátani mentek, hanem információt gyűjteni a vásárláshoz, és biztos voltak olyanok is, akik ott vették meg az első vadiúj nyugati autójukat.
A riportot 1988 nyarán forgatták, de a leírás szerint 1989. január 13-án (pénteken) került adásba. Fél év alatt elképesztő mennyiségű változás zajlott le az országban, az autóvásárlási lehetőségek teljesen mások voltak 1989-ben, mint ’88 nyarán. Meg úgy nagyjából minden más volt, rohamtempóban változott. Szerintem Nick Thorpe-nak fogalma sem volt akkor, mennyire fontos dokumentumot gyártott le. Mozgókép, de valójában csak egy pillanatfelvétel abból a nagyon mozgalmas időszakból. A forgatáskor még nyugodtan ki lehetett jelenteni, hogy Magyarország kommunista/szocialista ország, de pár hónappal később ez már nem volt ennyire egyértelmű. És talán a srácok sem Ladába huppantak már 1989 januárjában.
