Ez a pusztuló döntött kanyar maradt a japán Nascar-álomból

Kevésen múlt, hogy ötvensok éve, a japán autósport hajnalán saját Nascar-bajnoksága legyen a szigetországnak. Az öngyarmatosításban már akkor erős japánok egy az egyben honosították volna az amerikai kisemberek imádott sportját, még egy óriási oválpályát is elkezdtek építeni a Fudzsi lábánál. Ez a fákkal benőtt döntött kanyar maradt a nagy tervekből. 

A japánok ma hírhedten jók Amerika-majmolásban, de furcsamód ennek gyökere még a háború előttről jön. Talán az egész ott indult, hogy 1854-ben Matthew C. Perry kapitány Tokióra irányított ágyúkkal kikényszerítette az ország nyitását és erőből nyitotta meg az utat az amerikai diplomatáknak. Profi baseball-ligájuk a japánoknak például már a háború előt volt, a háború után pedig hamar lett mindenük, ami nyugati az amerikai foci-bajnokságtól a rugby-ig. Az ötvenes, hatvanas években születő autósportjuk is ment a nyugati minták után, de annyira, hogy még a nagyon amerikai Nascar honosításával is megpróbálkoztak. Nem egy futamot akartak odacsábítani, saját szériát akartak japán oválon, japán versenyzőkkel. 

1964. január 23-a volt a nap, amikor a Nascar vezetői megtették a nagy bejelentést: új partnereket találtak, akik a Távol-Keletre viszik a sorozat nevét. Az ázsiai testvérsorozat a saját lábán állna Nippon Nascar néven, a projekt vezetője pedig egy ismert japán kereskedő, Naghide Mori. Mori egy amerikai mércével se kicsi, 2,5 mérföldes, nagy döntésű kanyarokkal kialakított oválpályát álmodott a Fudzsira. Úgy tervezte, a Nascar-csapatok által levetett, 1962-es szezonban használt autókat vásárol majd össze a kezdésre a japán versenyzőknek. Gyorsan felpörgött a marketingkampány, aminek csúcspontja volt, hogy Mori Miss Japán társaságában elment az 1964-es Daytona 500-ra is, ahol egy Japan-feliratú trófeát adtak át a győztes Richard Petty-nek. 

A Fudzsi ovál építése '64 júniusában indult. A projekt szaktanácsadója Stirling Moss lett, a munkát pedig az a Charles Moneypenny felügyelte, aki a legendás Daytona-i ovált is tervezte. Moneypenny - akinek a neve úgy összezavarta a japán újságokat, hogy csak Mr. Ezer Jenesként írtak róla - véglegesítette az ovál terveit és egy belső, kanyargós nyomvonalat is rajzolt, hogy többfunkciós legyen a helyszín. Az eredeti tervek szerint a belső pálya 1965-re, az ovál pedig egy évvel később készült volna el. A munkálatoknak Amerikáig ment a híre, beszámolt róla még a New York Times és a Sports Illustrated is, a Daytona Beach News például így írt róla:

A nagy lendülettel indult építkezés aztán hirtelen elakadt. 1965-re a befektetők teljesen kifogytak a pénzből, a Mitsubishi Estate Company ugrott be megmentőként. Ekkor még csak egy nagy döntött kanyar állt az oválból, az új vevő pedig nem akarta tovább erőltetni a nascaros projektet: az ovál tervét ahogy volt, kidobták, befejezték viszont a hagyományos, kanyargós vonalvezetést. Azt az egyetlen döntött kanyart, amivel addig elkészültek nem bántották. Sőt, elnevezték Daiichi-nek és a sík pályával összefonva, a vonalvezetés részeként használták évekig. 

A Fuji Speedway és vele együtt a Daiichi aztán fontos helyszíne lett az ébredő japán autósportnak. Bár a Nascar a közelébe se jött, olyan nagy nemzetközi sorozatokat tudtak idecsábítani, mint a Can-Am vagy az USAC. A harminc fokban döntött kanyarnak a híre messze ment, az idetévedt nyugati versenyzők rendre panaszkodtak rá. Az volt a veszélye, hogy gyakorlatilag vakon, egy emelkedő tetejéről estek be a hosszú sík egyenesből a döntött ívbe, ami 300 körüli tempónál kényes dolog.

Talán az építkezés körüli káosz eredménye volt a pálya veszélye, de akárhogy is volt, az sem segített rajta, hogy a szervezők megpróbálták óramutató járása szerint meg azzal ellentétesen is vinni rajta a mezőnyt. Sok súlyos balesetet látott a Daiichi, mígnem egy két halott autóversenyzőt eredményező tömegbaleset után egyértelmű lett, hogy nem való autóversenyzésre.

1974 volt az utolsó év, hogy a Daiichira versenyt engedtek. Két évvel később, amikor a Lauda-Hunt-meccsről emlékezetes '76-os szezonzárón itt járt a Formula-1 mezőnye, már megvolt az új kanyar, amivel kikerülték az ovált. A Fuji Speedway rossz híre ettől még nem kopott. Miután a '77-es futamon Gilles Villeneuve Ferrarija egy balesetben a fotósokból, nézőkből és pályabírokból álló tömegbe csapódott megölve két embert, az F1 jó ideig nem jött vissza. A pálya aztán sok átépítést megélt, hogy bent maradhasson a nemzetközi autósport-életben; ma már alig találni kanyart az eredeti nyomvonalból.

Az élet aztán úgy hozta, hogy idővel csak eljutott a Nascar Japánba. Igaz, nem a Fujira, hanem a kilencvenes évek végén épült Motegi oválra egy bemutató futamra az 1998-as szezonban. Azóta se történt hasonló, a japán autósport viszont pokoli erős lett az elmúlt 20-30 évben, és ehhez még csak nagy majmolás sem kellett. A SuperGT-jük ma a világ egyik legerősebb túraautóbajnoksága, ott a sok nagy európai autóversenyzőt is kinevelt Formula Nipponjuk, a ralisportban meg komplett évtizedeket uralt el a Subaru/Toyota/Mitsubishi-trió.

És mi van a Daiichivel? Ott éli lassú pusztulását ma is a domboldalon, bárki meglátogathatja, aki arra jár. A Speedhunters újságírója nemrég megtette és csinált sok szép nagy képet a gazzal benőtt aszfaltról. 

Ha bírod ezt a versenyt rég látott, pusztuló versenypályás témát, itt még találsz pár ilyen posztot.