Az első Cizeta-Moroder
Claudio Zampolli a Lamborghini tesztpilótája és fejlesztőmérnöke volt, majd a ‘80-as években kiköltözött Los Angelesbe, ahol beindította az egzotikus autókkal foglalkozó szervizét. A vállalkozása remekül futott és egyre népszerűbb lett azoknak a körében, akik megengedhették maguknak, hogy méregdrága autókkal mászkáljanak, de Zampolli ennél jóval többre vágyott: olyan sportautóra, amilyenhez hasonlót még soha nem látott a világ.
Giorogio Moroder a szervizben futott össze Zampollival és az olasz sportautók iránti közös lelkesedés hamar eljutott arra a pontra, ahol szóba került a világot megváltó gép ötlete. Moroder ekkorra éppen nagyon befutott zeneszerző és producer lett, amit a három Oscar-díj, a négy Golden Globe és a további négy Grammy-díj is igazol.
Zampolli értett a dolgához és úgy beszélte rá Morodert a közös márkára, mint annak idején a diszkó atyja a vallásos neveltetésű Donna Summert a merész Love to love you baby-re. Miután a lemez befutott az amerikai Casablanca Records-hoz, megállíthatatlanul ömlött a siker, melyből vastagon részesült a szerző. Befektetőként vett részt a szupersportautó projektjében, de az autógyártás nem könnyű műfaj, ezért itt is felütötte fejét számtalan nehézség, aminek hatására Moroder kilépett az első prototípus megszületése után.
Formáját Marcello Gandini rajzolta, aki a Miura és a Countach formatervezője, és a Cizeta V16T sem véletlenül hasonlít annyira a Lamborghini Diablohoz. Az eredeti dizájnt erősen lágyították, amikor a Chrysler átvette a márkát, amit már Gandini nem hagyott jóvá, Cizetával viszont megszülethetett a szűretlen ötlet. Eszelősen is néz ki a dupla bukólámpa és a masszívan kiszélesedő hátsó rész, mely egyértelműen jelzi a keresztben beépített 16 hengeres motort. 6,0 literes, V16-osa közel 550 lóerős és 550 Nm nyomatéka van, amivel 4 másodperc alatt gyorsul 100-ra - ehhez azért kell egy ügyes pilóta, aki tud bánni az ötsebességes kézi váltóval -, és 328 km/óra a végsebessége.
1988. december 5-én mutatták be a 001-es számú autót Los Angelesben, az esemény házigazdája pedig Jay Leno volt. Annyira nagyszabású rendezvény lett, hogy Moroder még zenét is komponált hozzá. A prototípus egy teljesen működő autó, melyet gyöngyházfehér színűre fényeztek és utasterét vörös bőrbe varrták. Néhány apróság tér el a szériaváltozattól az első darabon, így nagyobbak a légbeömlők és még néhány vonal másképp fut.
Ezt az autót megtartotta Giorgio Moroder, de tényleg csak tartotta, egy raktárban. Amikor kitalálta, hogy feltámasztja az autót, akkor Jay Leno javaslatára Bruce Canepához szállították, ahol nem sokat kellett reszelni rajta, hogy újra működőképes legyen. A restaurálás után állítólag éppen annyira lenyűgöző, mint 1988-ban.
