A Michelin és a Citroën több kísérleti autót is épített közösen: készítettek egy SM alapú prototípust, hogy felmérjék a fronthajtás határait, de van egy annál is sokkal híresebb közös alkotásuk, a Michelin PLR.
A rövidítés nagyjából annyit tesz, hogy gyors nehézsúlyú, és egy öttengelyes, 7,2 méter hosszúra és 2,45 méter szélesre növesztett DS kombit takar. A hivatalos neve Citroën DS PLR Break, de azt nyilván mindenki egyértelműen látja, érzi a képekre pillantva, hogy a sorozatgyártású DS-hez ennek a 9,5 tonnás gépnek néhány közös karosszériaelemen túl nem lehet nagyon sok köze.
A PLR egy valós probléma megoldására született: a Michelin tervezői úgy érezték, szükségük van valamilyen módszerre a tehergépkocsi-abroncsok nagy sebességű viselkedésének vizsgálatára. Az 1970-es évekig ilyesmire legfeljebb széria teherautókon kerülhetett sor, de ez nem volt épp biztonságos. Ha a prototípus-gumiabroncs defektet kapott nagy tempónál, annak a vége szinte biztosan jelentős anyagi kár, vagy akár személyi sérülés lett. Emellett a defekt pontos okait sem volt egyszerű felderíteni.
Ez korábban a teherszállításra jellemző alacsony sebességek miatt kevésbé volt probléma, de az 1970-es években ez látványos növekedésnek indult. A probléma megoldására pedig a Citroënt kérték fel. Ez természetesnek számított, hiszen a Michelin volt a Citroën legnagyobb részvényese az autógyártó 1934-es csődje óta, afféle autógyártó részlegként működött a gumigyártó óriáson belül.
A gumiteszteléshez tehát olyan jármű kellett, ami képes legalább 180 km/h-s tartós haladásra, és szimulálható vele a terhelés, amit egy teherautó jelent a kerekei számára.
A Citroën szakemberei erre a célra egy öttengelyes járművet terveztek, amelynek tíz kereke biztosította, hogy egy esetleges defekt se okozzon stabilitásvesztést. A kerekek a hullámlemez-oldalú Citroën H furgon alkatrészei közül érkeztek. A két első tengelyt kormányozhatóra készítették, a három hátsó pedig a hajtásért felelt. Egy ekkora monstrum gyors mozgatásához persze nem lett volna elég a Citroën legerősebb motorja sem – ekkortájt az SM 2,7 literes, 178 lóerős motorja lett volna a csúcs, amit fel tudtak volna használni – így megkeresték a legkönnyebben beszerezhető kész megoldást.
A választás két Chevrolet V8-asra esett: ezek hajtották akkortájt a Corvette sportkocsikat. Két ilyen 454 köbhüvelykes, vagyis 7,4 literes motor került oda, ahol az átlagos kombik a csomagtartójukat hordják: bár a pontos teljesítmény-adatokat nem hozták nyilvánosságra, azt tudjuk, hogy ezeknek a motoroknak a teljesítménye gyári formájukban valahol 365 és 465 lóerő között volt. A motorok megfelelő hűtéséről öt radiátor gondoskodott, ezeket táplálták levegővel az autó oldalán és tetején kialakított nagy légbeömlők.
A két motor közül csak az egyik hajtotta az autó Peugeot 504-esből származó három hátsó tengelyét, a másikkal a középen felfüggesztett, tesztelendő kereket hajtjhatták. Ez egy zárt házban foglalt helyet az autó közepén, az első üléssor mögött. A két bent ülőt masszív kerékdobbal védték, hiszen a teherautó-kerekek durrdefektje az alkalmazott 10 baros nagyságrendű nyomás miatt még a személyautókénál is nagyobb kárt tud okozni.
A tesztelendő gumit nem csak külön hajthatták, akár az autóétól eltérő sebességgel, de különböző szögekbe állíthatták, és különböző mértékben terhelhették, hogy megfigyelhessék a viselkedését akár szélsőséges helyzetekben. Ezért is kellett az autó tömegét ólomballasztokkal kilenc tonna fölé növelni: csak így biztosíthatták, hogy menet közben az útnak szorított 11. kerék ne emelje el a többit az útról.
A PLR-t úgy tervezték, hogy szinte minden főegysége, még a karosszéria nagy része is sorozatgyártású autókból származott. Ennek csak az egyik oka volt az ár alacsonyan tartásának természetes igénye. A másik az volt, hogy a PLR-t eredetileg közúti használatra szánták, és úgy gondolkodtak, hogy a hatóságok könnyebben megadják az engedélyeket, ha az autót bevált, másutt már engedélyezett alkatrészekből építik. Végül az autópályákon épp ekkoriban életbe léptetett sebességkorlátozások miatt az óriás-DS rendszámot soha nem kapott. A Michelin nagysebességű tesztpályáján, Ladoux-ban viszont éveken át használták – pontosan nem tudni, meddig – a teherautó-abroncsok nagy sebességű viselkedésének tesztelésére.
Manapság már csak látványosságként szolgál a PLR: időnként kiállítják a L'Aventure Michelin kiállításon, mint a cég történetének egyik a legérdekesebb eszközét.
