Ha nem is jó, de legalább már szép a Bálna: helyzetjelentés
Szóval, az úgy volt, hogy szemmel látható összegek elköltése után, a Bálna belseje végre helyreállt. Attila kicserélt mindent, amit csak szerettem volna, vagy ami szükséges volt, így nem sokkal karácsony előtt végre elhozhattam tőle. A terv az volt, hogy vele karácsonyozunk majd vidéken, csakhogy közbejött egy havas időjárás-jelentés, a téli gumik hiánya, meg hogy, mint kiderült, az autónak benzinszaga van, és 30 litert eszik.
Nyugi, nem arról van szó, hogy ne számítottam volna a hathengeres motor és a kéttonna feletti önsúly relatíve magas étvágyára, de a 30 akkor is sok. A realitás valahol a fele körül, vagy azalatt kellene, hogy legyen. És hogy miért nem csinálta meg ezt is a mester? Hát, mert ő nem foglalkozik motorproblémákkal; ehhez ugyanis specialista kell, mindenki más csak találgatna, meg alkatrészeket cserélgetne feleslegesen az én kontómra, ahogy ez történt anno a W123 esetében is, amit végül az Árva András tett rendben.
Szóval, a Bálna egy pöppet most megfeneklett az élet tengerén, ugyanis szerelőhöz vinni már nincs időm a Bamako rajt okán, ráadásul ott a halottas huszonhármas is, amit még fel kell készítenünk a futamra.
Volt viszont egy előre befoglalt időpontom kozmetikára – még akkor intéztem, amikor nem számítottam a heves benzinszagra –, amit nem mondtam le, hiszen legalább addig is történik valami a Cettel. Kozmetikus Attilánál – itt mindenki Attila, bakker – időpontot foglalni pedig egyszerűen lehetetlen. Szóval mentünk.
Szilveszter délutánja volt, amikor a Pólus Center parkolójából átparkoltam Gyömrőre, az ER Cleaner garázsának kapujába. „Gyííí, ez jól odavan” – horkant fel a mester, amikor szakmai szemeit először végigfuttatta a több, mint ötméteres testen. A Bálna ugyanis csak képeken festett jól, az évek és a fizikai behatások sajnos megtették a hatásukat, vagyis közelebbről vizsgálva már egyáltalán nem volt rózsás a helyzet. A motorháztető fényezése mint a smirgli, a napfénytető hosszában karcos, a krómok mattak, a felnik szintúgy, a fabetétek karcosak, a bőr zsíros és fényes, a padlókárpit pedig egyenesen fekete volt, holott szürkének kellene lennie.
Szóval, volt mit tenni, ezért a teljes csomagot kértem, ami végül hét napig tartott. A mester elmondása szerint – vele általában megcsináltatom a saját , megtartásra szánt autóimat – az utastér még csak-csak megvolt két nap alatt, az igazi kihívást a csomagtér, a pótkerék meg a motortér jelentette, mielőtt nekiállt volna a legnehezebb résznek, a polírozásnak. A fényezés ugyanis számos pontján javítva volt már korábban, csak nem sikerült túl jól; szögből nézve olyan volt, mintha zománcolták volna. Ez pedig nem segít, ugyanis minden elem más, vagyis minden elemnél tesztelni kell a korongot, az anyagot, meg az alkart.
Visszacsiszolás, polírozás, visszacsiszolás, polírozás, visszacsiszolás, polírozás – váltogatták egymást a fázisok, amíg végül tökéletes nem lett az eredmény. Kértem kerámiát is – ha már lúd, legyen kövér alapon –, amiből a felnik is kaptak, ráadásul az első, üveg fényszórókat is lefóliáztattam, hiszen újak, a régiek pedig tele voltak apró, tűhegynyi pontokkal, gondolom, a kavicsok miatt.
Szóval, itt tartunk most, ez egy rövid helyzetjelentés volt. A Bálna esztétikailag tökéletes lett, már csak egy-két apróság van hátra tavasszal, amikor végre melegszik egy kicsit az idő, és nem törnek a műanyagok. Előtte pedig némi motorszerelés, ami remélhetőleg megoldja majd a túlfogyasztást meg a torokmaró benzinszagot, ami miatt már cseréltünk leömlő tömítést, lambdaszondát, meg külső hőmérséklet jeladót, de a helyzet nem lett jobb, csak hibakód nincs már. Most viszont lelépek a közeli Gambiába, csak már a másik Mercivel – kész szerencse ugyanis, hogy ennyi pénznyelő van a háznál. :)
